𝐒𝐭𝐫𝐚𝐲 𝐊𝐢𝐝𝐬' 𝐑𝐢𝐨𝐭 | тσкуσ яєνєиgєяѕ w/ szunszi

⓹

𝐇𝐮𝐠𝐨 𝐁𝐨𝐬𝐬

Az utolsó előtti kört játsszuk már éppen, és... mondhatom, rémesen áll a szénám a két masszív kocsmasportos ellen. Sóhajtva lépek a golyóadó mellé és kiveszem a hetest, majd még felpillantok a fejem fölötti eredményjelző táblára. Én vagyok a sereghajtó. Sóhajtva latolom meg a golyót, majd hátralépek és lendületet véve gurítok. Végignézem, ahogy a tekegolyó a pálya tökéletes mértani közepén, a felezést jelző vonalon halad a célja felé, és a szemem felcsillan tőle. Habár a sebessége nem megfelelő... talán még lehozhatok vele nyolcat. A bábuk kocogva dőlnek egymásnak. Egy marad csak állva, én pedig diadalittasan fordulok a fiúk felé. A kiadó mellé állok és elveszek egy kilences tekét.
– Nem lesz az kicsit nehéz neked, hugi? – Jiro felteszi a lábát a kanapéra, és a harmadik martinijának a pálcikáját ropogtatva mutat felém. Az előbb már egyenesen is alig tudott járni, szóval, úgy érzem, nem fogunk egyhamar hazakeveredni.
Szankcióktól persze nem kell tartanunk ma este. Papa nincs otton. A papa nem szereti, ha Jiróval és a bandájával lógok... nem is tud róla, hogy beléptem. Nem engedi, hogy motort vezessek. Úgy érzem magamat néha otthon, mintha egy arab nő lennék, aki azért esedezik a férfi felüljárójánál, hogy autót vezessen; a különbség köztem és egy iszlám nő között csak az, hogy én hamarosan ki fogok nőni a férfi apáskodás béklyójából és akkor beiratkozhatok a tanfolyamra... na meg elő is keríthetem rá a pénzt.
– Ne szólj bele, Jiro – csettintek a nyelvemmel, majd célzok és gurítok. A golyó egyenesen halad, és azt az egy állva maradt bábut hajszál híján dönti le. Toppantok egyet örömemben, és ahogyan a következő körhöz feláll Jiro, elhaladunk egymás mellett. Megsimítja a karomat, én pedig elmosolyodva ülök le a helyére, Drakennel szemben.
– Kezdesz belejönni – mosolyogja a magas srác. Iszik megint ő is; azt hiszem, ez már vagy a negyedik söre lehet, de ki számolja... Draken úgy megközelítőleg az én koromban járhatott, amikor rászokott az alkoholra és rájött arra is, hogy bírja, sőt, leissza a bordély legtöbb kuncsaftját is. Mondjuk, nem is csoda: azt hiszem, tavaly tömegelési időszakban majd' kilencven kilót nyomott, a magassága pedig majdnem ezzel egyenesen arányos.
Beharapom az ajkamat, Ken pedig végignézi, ahogyan feltűnően méregetem őt. Megrázza a fejét. – Van valami rajtam, nyuszi?
Megrázom a fejemet. – Csak azt nézem, mennyit izmosodtál.
Draken féloldalasan elmosolyodik, majd felkel, és cserél Jiróval. Útközben kipattintja a gombokat az ingén, majd azzal a lendülettel, hogy a golyóadóhoz ér, a számlapra teríti a fehér iskolaegyenruháját. Egek. A háta széles, és tökéletesen kirajzolódnak rajta az izmai. A gerince mentén a két hátizom feszes és széles. A tricepszei feszülnek, amikor felemeli a golyót (tizenhatos), és a neonfények táncolnak a bőrén. A fehér trikója, ahogy az ultraibolya-kék alá lép, ami a pályát világítja meg, vakítóan világítani kezd. Gurít, és bár alig visz le négyet, a tökéletes mozdulatsorába beleremeg az összes bensőségem. A második fordulóját félvállról nézem végig. A mellém ülő bátyámra fixálódik egy pillanat alatt minden figyelmem. Finoman karol át, majd a fejét a vállamra dönti. Összerezzenek. Korábban is sokszor bújt hozzám hasonlóképpen, de ezt most valamiért máshogy érzékeli a szervezetem. A szívem hevesebben kezd dobogni és ösztönösen szorítom összébb a lábaimat, hogy minél kisebb helyet foglaljak el a vörös, a használattól már repedezett felszínű kanapén. Jiro illata erős. Most keveredik a martini és a koktélokban lévő vodka-pezsgő és különféle tömények szagával. A bátyám szemébe nézek, ő pedig elmosolyodik hetykén. Ezt senki se látja, én viszont tudom, hogy részeg, mint a csap. Nem ismeri be, hogy nem bírja az alkoholt és próbál minket leinni állandóan. Ilyenkor elkezdek aggódni érte.
A mellkasára teszem a kezemet, ő pedig elmosolyodik.
– Mondjad, hugi.
– Nem akarlak detoxba vinni – felelem, de Jiro csak elmosolyodik és jóízűen nevet.
– Nem is fogsz – sóhajt, majd elhajol tőlem. Draken végzett, én pedig felállok és a pályához lépek. Jiro folytatja. – Inkább okádom ki a sarkon a tujába, minthogy aggódnod kelljen miattam a kórházban.
Elmosolyodom, majd felemelem a golyót. – Édes vagy – precizionálom, félig behunyt szemmel irányítom a bábuk felé, és a középső, felezővonalra állok, de nem gurítom el a golyót. Valami megakaszt. A glam rock dallamai egy pillanatra alábbhagynak és mögüle férfihangok szűrődnek ki. A forrás irányába fordulok, majd a golyót két kézzel támasztom meg. Kihúzom az ujjaimat a lyukakból; biztos, ami biztos.
– Hé, szarpofájú, mit képzelsz magadról?! – Pah megtaszít egy nála idősebb alakot (talán végzős lehet, az iskolánk egyenruhája van rajta) – Húzz a picsába!
– Hé, hé, hé, mit mondtál, te görcs? – Egy másik elkapja Pah felzselézett haját, ő pedig lerázza magáról az enyves kezeket. – Pofánbasszalak?!
– Hé! Hol van a vezéretek?! – Kurjant vidáman egy másik fazon. A tekintete pásztáz, és gyorsan egyértelművé válik számomra, hogy a kérdése onnantól fogva, hogy összenéztünk, költői már csupán; elvigyorodik, majd taszít egyet Pah-chinen és kikerüli az ütését. Fellép a bowling pódiumára, de azonnal hat másik, fekete egyenruhás, aranyhímzéses tini állja útját. – Hé, Törpe! Gyere ide és meccseljük le! – kiáltja oda egyenesen Jirónak, de közben engem néz végig, mint egy éhező vadállat. Megvan már, honnan ilyen ismerős. Őt vágta fejen ebédidő alatt Sophie a felmosóval.
– Csak rajtunk át, haver – sziszegi Takashi, és mögötte Hakkai is megemelkedik.
– Itt vagyok. – Ez Jiro. Felül a kanapén, de nem áll fel. Azt hiszem, nem is tud. Harcképtelen ebben az állapotban, és ez láthatóan őt is zavarja. Legalábbis, én és Ken látjuk azon a kelletlen szemöldökrántáson, hogy a Legyőzhetetlen Mikeynak nagyon nincs ínyére a tény, hogy az alkohol mégis képes őt földre vinni. Draken megemelkedik, én pedig a tekegolyóval a kezemben mellé lépek és eltakarjuk teljesen Jirót. Ő halkan nevet. – Ha akartok valamit, szarzsákok, gyertek ide ti, és kérjetek. – A hangja éles lesz. Felvágja a hangulatot, és azt a vastag közönyt is, ami eddig borította az adrenalint a testemben. Elvigyorodok, amikor Jiro csettint egyet, mire a kapitányok egy kevés tanakodás után odébb állnak. Kisakival összenézek, amikor Hanma társaságában helyet foglalnak a saját állásukon, és felmérik, hogy a többi kapitány is hasonlatosan tett-e. A válasz egyértelmű; mindenki helyet foglal, és nyílt folyosót adnak annak a tucatnyi felsőbb éves trógernek, akik éppen a tizes pályát közelítik meg. Eleinte bizonytalanok, de amikor elhiszik, hogy nem vár rájuk komoly veszély egy pár alsóbb éves köreiben, eluralkodik rajtuk a hatalom érzése. Látom a szemükben, amikor egyenesen felénk irányulnak. Látom a csillogást, ahogyan végigmérnek engem is, mint egy darab húst, és láthatóan fogalmuk sincs, hogy miért állok a hegyomlás méreteivel büszkélkedő alvezérem mellett fej-a-fej módon.
– Ugye még nem felejtettél el bunyózni? – Draken odahajol hozzám, de én megrázom a fejemet. Féloldalas mosolyt vetek és latolni kezdem a golyót a kezemben. Nyolc kiló. Ha megfelelően, a megfelelő pillanatban és erővel vágom hozzá az engem méregető srác gyomrának, a golyóit is kiköpi a száján tőle.
– Dehogy – sóhajtok. Megugrik a szívem, és amikor a megfelelő távolságba ér tőlem az alak, lendületet veszek. A golyót hatalmas erővel vágom neki az éppen felém indulónak, tökéletesen a védtelen, nyitott hasfalát eltalálva. Öklendezik egyet, én pedig elfordulok előle, átdőlve a számlapon kerülöm meg a labdaadogatót. A testemben maxra jár az izgalom. Remegnek a lábaim, amikor nekirugaszkodok és hatalmas erővel rúgom hasba a következő alakot is. Megtántorodik, én lépek és magamhoz rántom az inggallérjánál fogva. Olcsó pacsuli és izzadság szaga árad belőle, megcsavarja az orromat, amikor másodjára kínálom gyomorba a térdemmel. Behúzok neki, olyan erővel, hogy még az öklöm is sajog utána. Ömleni kezd az orrából a vér, és a szája elé teszi a kezét, amikor ellököm magamtól. Nekiesik a haverjának és ketten találják meg a kanapék sarkát. Mint a filmekben: átbucskáznak rajta és egy halk sikkantást hallok a túloldalról, magam előtt meg egy hangos reccsenést. Draken elkapja a srácot, akinek ömleni kezd a felrepedt ajkából a vér, majd egy akkorát taszít rajta, hogy a bowlingpálya közepéig csúszik a hasán. Egy véres plecsni marad a padlón utána, amikor feltápászkodik köhögve-öklendezve, és a száját fogva kibotorkál. Azt hiszem, ő volt a "vezérük". Nem mer már rám nézni, ahogy a maradék tíz csatlósa sem. Összeszedegetik egymást. Az a kettő is feláll a szomszédos pálya kanapéjáról, akiket én száműztem oda, és csak ekkor látom, hogy a kapitányaink is akcióba léptek. A maradékot egyengették, amíg mi azzal a párral végeztünk, akik a libasor elején álltak.
– Kell még valami esetleg? – Draken felveszi a számlapról az ingét és beletörli a véres ökleit. – Vagy hagytok nyugodtan lazulni minket? – A hangjától végigszalad a hideg a hátamon. Eszméletlen menő és egyben... végtelenül szexi is. Választ nem kap. A zene megállt a verekedés idejére és a pultban a bartenderek kíváncsian figyelték az akciót. Nem mondanám, hogy ritkán látnak ilyet és csupán a sokk meg a meglepetés fura elegye ösztönözte őket hallgatásra... inkább az, hogy mindennapos számukra a dulakodó tinédzserek látványa és mindenbizonnyal már megtanulták azt, hogy a "két szőkével" nem jó emberkedni, ha ideges. A vereségtől csapzott társaság cipőkopogása, és csoszogása tölti meg a teret, ahogyan távoznak. Ajtócsapódás. Ezt követően Jiro felé fordulok, aki felkel a helyéről, és bizonytalanul átkarol engem megint.
– Nyuszi! Lejárt az egy óránk ezek miatt a seggfejek miatt!