𝐒𝐭𝐫𝐚𝐲 𝐊𝐢𝐝𝐬' 𝐑𝐢𝐨𝐭 | тσкуσ яєνєиgєяѕ w/ szunszi

⓺

𝐌𝐞𝐠𝐥𝐞𝐩𝐞𝐭𝐞́𝐬𝐞𝐤

Reggel hat óra negyvenkét perc. A fürdőablakot kinyitva engedem be a csípős hideg téli reggel levegőjét, és sóhajtva nyugtázom, hogy még csupán alkonyodni is alig kezdett. A tél olyan lelombozó: a nappalok rövidek és az éjszakák fagyosak, hó pedig csak nagyon ritkán esik. Főleg itthon. Ashley jut eszembe, aki elmesélte azt a decemberét, amikor amerikában, a Tennessee mentén töltötték az ünnepeket és szakadó hóban lovagoltak ki. Olyan ritkák mostanság a fehér karácsonyok, legfőképpen a szigetországok nedves éghajlatán, hogy már szívesen beadnám a jelentkezésem egy finn cserediák-programra csak azért, hogy havas erdőket lássak. A fürdővíz forró, amikor beállok az esőztető alá, és behunyom a szememet. Benedvesítem a hajamat, majd finoman a falnak dőlök homlokkal. Hagyom végigfolyni a testemen a forró vizet; a kinti csípős hideg benyargal az ablakon és felkavarja a párás gőzt, majd átsuhan a testem körül és megnyalja a bőrömet. Libabőrös leszek az érzéstől, és mosolyogva nyúlok a samponomért. Hajmosás közben elzárom a csapot. A hideg karmocskái fájdalmasan és könyörtelenül kaparásszák a bőrömet, az érzékenyebb részeimen is, az ablaküvegre pedig jégvirágokat marnak a friss vízpára segítségével. Sóhajtva nyitom újra magamra a vizet, majd behunyom a szememet.
Eszembe jut a tegnapi nap. A bowlingozásból olyan tizenegy magasságában értünk haza; Jiro akkorra józanodott ki teljesen, én pedig éppen csak annyira, hogy ne hagyjon el félúton engem, a testem pedig mindezt most fájdalmasan nyögi is. Egek. Úgy lüktet a fejem, mint az az Abba szám, ami megy a telefonomon és visszaveri a fürdő a dallamait, a végtagjaim pedig erőtlenek és bizseregnek még mindig az alkoholtól. Olyan hajnali egy körül tértünk nyugovóra. Jiro nálam volt. Az ágyamon ülve beszélgettünk egy darabig, majd elment fürdeni és még mielőtt aludni tért volna, homlokon csókolt.
Kiráz a hideg még most is, mikor belegondolok.
Mikor kezdtem én ilyenekre gondolni? Nem is emlékszem már. Anglia előtt minden más volt... még él bennem a kép, amikor a repülőgépre szálltam és még utoljára visszanéztem rájuk. Papa állt középen. Mellette Emma és Jiro. Draken is elkísért. Mitsuya... Pah is ott volt. Bőgött, az a majom. Megígértette velem, hogy vigyázni fogok magamra és nem csinálok hülyeséget. Azóta se mertem elmondani neki, hogy elhagytam egyszer a barátaimat London kellős közepén és csak egy jóindulatú taxisnak volt köszönhető, hogy nem végeztem albán prostiként. Draken... Draken azóta más lett. Nőtt, nem is keveset. Izmosabb és az illata is megváltozott. Vagy csak én emlékszem másra? Jiro pedig olyan, mint mindig is volt. Ugyanúgy levakarhatatlan lesz a mosolyom még akkor is, ha rágondolok, ha pedig vele vagyok... nem is figyelek másra. Talán klisés. Azt hiszem, ilyenek a jó testvérek. Nem elég, hogy a bátyám, de egyben, azt hiszem, a legjobb barátom is. Mi több; társvezérek vagyunk egy bandában, ami, úgy látszik, mióta nem voltam itthon, kétszer olyan hírhedt lett, mint amilyen előtte volt.
Kiszállok a zuhany alól, majd magamra tekerek egy törölközőt és kicsavarom a hajamat. Felkapom a telefont, lehalkítom a zenét és kilépek a folyosóra. A húgom és a bátyám ajtaja is csukva van, ami azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel mindketten alszanak még. Elveszem a hajszárítót Emma szobája mellett a fogasról (ide akasztjuk ki, hogy ne legyen veszekedés belőle), majd a saját kis zugomba lépek és becsukom az ajtót. Újra felhangosítom a zenét és rádugom a hangszóróróimra, majd a szekrényemhez lépek. Előveszek egy fehér trikót, egy fekete tangabugyit és a combközépig érő kötött térdzoknijaimat. Az ingem vasaltan lóg a gardróbajtómon, alá a nadrágtartóra hajtva a szoknyám: azt hiszem, Emma megkönyörült rajtam a betegszabadsága alatt. Felveszem a trikót, majd a bugyit és a zoknijaim alá átlátszó, üvegszálas harisnyát húzok. Ma is hideg lesz. A nap lassan megbontja az éjszaka szürkeségét az égbolton, és a jégvirágok jobban kirajzolódnak az ablaküvegemen. Ashley nagyanyjától tudom, hogy mindig akkor van a leghidegebb, amikor a nap kel. Mosolyogva nézem végig, ahogy az ágyam fölött az ablakon a virágok megsűrűsödnek. Közben magamra rántom a szoknyámat, és az inget a hátramra terítem, de nem gombolom be egyelőre. Nedvesre törlöm a vizes hajamat, majd kifésülöm és hővédőt fújok rá. Mosolyogva dugom be a hajszárítómat és a tárcsával beszárítom; hajvasalót készítek – a szokásos reggeleim. Amíg melegszik, valami óvatos sminket készítek magamnak. Az osztályfőnököm szerencsémre rövidlátó, szóval nem tűnik fel neki reggelente, amikor mosolyogva az arcába köszönök, hogy van rajtam egy pár dolog.
Kicsit hideg van még a lakásban. Éjszakánként nem megy a fűtés és gyorsan áthűlnek a falak, de már hozzászoktam igazán. A hajam elkészül, ahogy a sminkem is. Nem gombolom be az ingemet. Kilépek a szobámból, majd leosonok a lépcsőn és a nappaliba lépek, de azonnal le is cövekelek a bejáratban. Egy alak fordul ki a kanapé mellől, és azonnal rám néz. A számhoz kapom a kezemet ijedtemben, de amikor realizálom az alak kilétét és a (nem) viselt öltözetét, kihagy egy ütemet a szívem.
– Ken?! – csattanok fel hitetlenül, amikor a szőke srác feláll a kanapéról és beletúr a fonástól hullámos, kiengedett szőke hajába.
Ásít egyet. – Jó reggel, Yu. – Az órára néz a tévé mellett. – Korán vagy.
– Felkeltettelek? – kérdezem. Megindulok, és átszelem a nappalit, a lehető legkevesebb figyelmet szentelve a félmeztelenül, kisgatyában ténykedő haveromnak.
– Aha – ásítja –, de segáz. Úgyis lassan keltenem kell Mikeyt.
– Mit keresel itt?
Draken megáll a konyhaajtóban és felszalad az egyik szemöldöke a homloka közepére. Hoppá. A hangom, a reggelnek köszönhetően, kicsit bunkóra sikeredett.
– Tegnap hazajöttem veletek, nem rémlik?
Kinyitom a hűtőt és kiveszem azt a nagy dobozos natúr joghurtot, amit Emma vett valami diétájához. Az alkoholos filccel ráskiccelt neve fémjelzi, hogy az ő tulajdonát képzi, de teszek rá magasról. A gyümölcsös müzlivel fejedelmi reggeli. – Nem éppen... – motyogom, majd felnyúlok és kiveszek a polcról egy tálat. Belekanalazok némi fehér joghurtot, és miközben előkeresem a gabonapelyhet, lenyalom a kanálra tapadt maradékot.
Draken sóhajt és a konyhapultnak támaszkodva figyeli, ahogy reggelit készítek. Érzem magamon a pillantását, de nem akarok reagálni rá. Inkább csak teszem azt, amit tennem kell a gyomorkorgásom csillapításának érdekében.
– Meg sem kínálsz reggelivel? – Draken reggeli hangja rekedtes. Van benne némi játék, ami mosolygásra ösztönöz.
Elrakom a müzlit majd a tállal a kezemben felé fordulok és ránézek. A copfomat a vállam mögé lököm. – Elég otthonos vagy, Kenny. Menj és csinálj magadnak valamit, nem vagyok a házimanód.
– Harapós vagy ma reggel – neveti, majd összefogja a haját egy copfba. Elsétál mellettem, én pedig szusszanok egyet. Behunyom a szememet egy pillanatra. Adta Isten. Hogy lehet ilyen tökéletes teste? És én miért akadok fent azon a tökéletes vállizomzaton és a hat kockán? – Kávét?
– Teázok, köszi. – A kanalat a számba fogom és vizet töltök a tűzhelyen álló teafőzőbe. Begyújtok alá, majd folytatom a reggelimet. A tiszta joghurtot apró nyelvmozdulatokkal lefetyelem a kanálról, majd eszek hozzá egy olyan adagot, amin van gabonapehely. Draken felteszi főni a kávét, aztán ásítva oldja ki a haját és markol bele megint. A pultnak támaszkodik és hátraveti a fejét. Ashleyvel egyszer elmentünk egy chippendale-showra, ott láttam hasonló attrakciókat. – Ha nem jön be a motorszerelő-műhely, menj el chippendale-fiúnak – szalad ki a számon egy önelégült vigyor keretein belül, amikor egy újabb adag joghurtos müzlit kapok be.
Draken megakad a mozdulatában és felém fordul. – Szóval... – Ellöki magát a pulttól, és elém sétál. Na jó; itt a szívem megint kihagy jó pár ütemet és felgyorsul. Megáll előttem és a pultra támaszkodik az egyik kezével. – Fizetnél érte, talán? – mondja mosolyogva.
– Én ugyan nem – vonok vállat –, de mások biztosan.
Egy darabig néz engem, ahogyan a joghurtot lefetyelem a kanalamról. Egy ideig a szemébe nézek közben. Egy ideig reszket tőle a lábam. A nézésétől, a közelségétől... Mi a franc van velem? Mikor kezdtem el vonzónak tartani őt? Őt, aki hétéves korom óta a bátyám legjobb barátja...
Draken hirtelen kikapja a kezemből a kanalat, majd lenyalja a tartalmát és mielőtt még elhúzhatnám előle a remegő markomban szorongatott tálat, merít belőle egyet és megint befalja. – Hé! – mordulok rá. – Ez az én reggelim!! Csinálj magadnak!
A srác mosolyogva kapcsolja le a sípoló teafőző alatt a gázt, majd a kávét is kiveszi a főző alól. Még mozog az állkapcsa, amikor felém sandít mosolyogva és kivesz két poharat. Az egyikbe kettő cukrot rak és beletölti a forró vizet, a másikba meg kávét önt magának. Feketén issza. Elém tolja a vizet, majd a csípőjét a pultnak támasztva fordul felém.
Védem a müzlimet, és a másik kezemmel a pohár peremén simítok végig. A forró gőz égeti a tenyeremet, ahogyan Ken pillantása a bőrömet. Rá sandítok, és most először, végigmérem tüzetesen a testét. Nem takargatom, hogy érdekel. Sokat dolgozik azért, hogy így nézzen ki, és úgy érzem, jót tesz neki majd az elismerésem. A vállai szélesek és tökéletesen kirajzolódik minden izma. A kulcscsontja hangsúlyos... a mellizmai feszesek, a hasa pedig... A hasa...
A hasán egy hosszanti vágás hege éktelenkedik. Nem sokkal az ágyéka fölött, a bal oldalán, a hasürege peremén. Összeszalad a szemöldököm és azonnal lerakom a kezemből a tálat. A sebet nézem. Közelebb lépek hozzá, de ő nem mozdul meg. Közelebbről jobban látom. Nem apró sérülés. Hét öltés nyoma keretezi, és ahogy jobban megfigyelem, inkább hasonlít szúrásra, mintsem vágásra. – Kenny – morgom. Draken hallgat egy kicsit. A sebre simítok. – Mondd, hogy ez egy vakbélműtét hege...
– Attól megnyugodnál, igaz? – Ken hangja halk és finom. Felnézek és találkozik a pillantásunk. – Yui... Ez az egész...
– Mi a picsa történt? – vágok közbe, és még mindig a hegen tartom az ujjamat. Kicsit be van esve az izomzatához képest. Mélyebbre szaladt, mint a hasfalát képző izomcsoport. Mély szúrás. Szándékos és vágott alakú, egy kés pengéje okozta seb maradványa. Láttam már ilyet; Bradnek hasonló seb van a talpán. Elmesélte, hogy amikor tíz éves volt, belelépett a késbe az udvaron, amit az apja tett le valami szerelés közben. Annak a hegnek is hasonló alakja volt. – Ken, mi a fasz történt?! – csattanok fel, a hangom már markánsabb és nyugtalanabb.
– Semmi – feleli. – Semmi... csak egy kis... nézeteltérés.
– Nézet... Draken, mi a fasz?!
Ritkán hívom így. Nem is szereti, azt hiszem, ha tőlem a becenevét hallja. Én viszont nem szeretem azt, ha eltitkolnak előlem valamit. Főleg, ha egy ilyen fontos dologról van szó.
– Semmi komoly, Yu. – Elnéz rólam egy pillanatra. – Ne zaklasd fel magad rajta.
– Ne za... Draken, az a kurva heg egy késszúrás nyoma! Mi az, hogy ne basszam fel magam?! Mi történt...
– Verekedés közben kést rántottak és én nyeltem be a szúrást – feleli, de megint elpillant rólam egy kicsit. Hazudik. Ezt Ash mondta még nekem. Nem képes a szemembe hazudni, ezért nem néz rám. Úgy könnyebb, elvileg. – Aztán összevarrták. Yui... – Morcosan nézek rá. Ő visszanéz a szemembe megint, majd a vállamra omló copfom egyik tincsét pödri az ujja köré. – Ez az egész... kezd komolyra fordulni. Túl komolyra.
– Draken...
– Örülök, hogy visszajöttél – vág a szavamba. – Komolyan, nagyon örülök, de nem vagyok biztos benne, hogy még mindig mellettünk lenne a helyed... már nem.
– Ennek a vágásnak van köze Hanmához és Kisakihoz?
Megint elpillant rólam. – Nem tud...
– Ne hazudj, mert, Isten legyen a tanúm, kiverem belőled az igazságot.
– Fogalmam sincs... egyelőre... Yui, éppen ezért... tudom, hogy fontosak vagyunk neked és ezért hálás is vagyok... – A karomra simít. – De lehet jobb lenne neked, ha kilépnél a Tomanból és...
– Erről hallani sem akarok!
– És élnéd azt az életet, amit az Öreg és Kirisa szánnak neked.
– Miből gondolod, hogy az lenne a legjobb?
Draken végignéz rajtam. A szemében a lemondás csillan és valamiért a gyomrom dió nagyságúra zsugorodik. Már megehetné nyugodtan előlem a reggelimet; elment az étvágyam.
– Neked... nem való ez a jövő.
– Neked igen, talán? Vagy Jirónak...
– Ő magának választotta, de te...
– Én is – vágok közbe. – Ti vagytok a családom, Ken. Nem várhatod el tőlem, hogy magam mögött hagyjak mindent. – A kezemet ökölbe szorítva a pultra csúsztatom. – Nem azért harcoltam és tanultam meg harcolni, hogy egy irodában rohadjak naphosszakat át.
– Vannak más alternatívák is.
– Nem érdekel, Ken – rázom a fejemet. – Én veletek akarok lenni. És veletek is leszek. Sőt... mi több... legközelebb. – Önkéntelen a mozdulatom. Ösztönös. A hegre simítok és Draken szemébe nézek. – Legközelebb ott leszek, ha kést rántanak rád és nem engedem, hogy bajod essen... megvédelek.
– Édes vagy – mosolyodik el, majd a kezemet a kezei közé fogja. Az arcához húzza... rásimítok, és ő bólint. Megnyugvás mindkettőnknek ez a fesztelen pillanat, de én mégis remegek belül. Amikor Londonban, az egyik klubban kettő srác összeugrott és az egyik a másikra kést rántott, eszembe jutottak a fiúk és a banda. Eszembe jutott, hogy hová haladhat ez az egész, de most, ahogyan Draken hasán nézem azt a csúnya heget, sokkal jobban valósággá formálódik bennem a halálról és a mulandóságról alkotott elképzelésem. Előbb vagy utóbb mindannyiunk előtt legördül a függöny. Ki előtt előbb, ki előtt utóbb... talán az ilyen élet, amire Jiro készül, és amibe én és Ken is fejvesztve követjük, az is az előbbhöz vezet. De nem érdekel ebben a pillanatban. Ha meghalok is, miattuk halok majd meg. És onnantól nem lesz céltalan a halálom.
– Ma suli után felhívom Keisukét – bólintok, és elveszem a kezemet. – Kíváncsi vagyok, mi van vele. Csendben van, mint a holtak, pedig tegnap írtam neki – legyintek, majd a reggelimért nyúlok. Nincs ínyemre, de még egy kanállal veszek belőle, majd miközben rágcsálom, a felső polcra nyúlok egy filterért. Nem csicsázok. Csak beleteszem a már félig kihűlt vízbe és egy kanállal nyomkodni kezdem.
– Jó reggelt. – Jiro hangja hallatszik. Mellém lép, majd a fejemre nyom egy reggeli puszit és kezet fog Drakennel.
– Na, mi van, kijózanodtál? – somolyogja a magasabbik, én pedig rázom a fejemet.
– Másnapos vagyok – nyögi Jiro, majd a hűtőből előveszi a tejet és azzal a lendülettel meghúzza. Még pizsamában van, és a haja is kócos, amibe bele is túrok és megborzolom, amikor a mosogatóhoz lépve belerakom a tányéromat. – Hugi, de jó az illatod ma – mondja, és azzal a lendülettel magához ránt. Átölel és a nyakamba fúrja az arcát. – Ez honnan van? – morogja a nyakamba.
Csiklandoz a lehelete, és elmosolyodom tőle. – Ash vette nekem Edinburgh-ben.
– Edin... az...
– Angliában van, Mikey – feleli Draken, majd amikor ránézek Jiro karjaiból, már egy szál cigi lóg ki az ajkai közül. – Jössz rágyújtani?
Jiro elenged engem, majd bólint. – Adsz egyet?