𝐒𝐭𝐫𝐚𝐲 𝐊𝐢𝐝𝐬' 𝐑𝐢𝐨𝐭 | тσкуσ яєνєиgєяѕ w/ szunszi

⓼

𝐉𝐮́𝐝𝐚́𝐬

Valami motozásra kelek fel. Nem azon a kellemes módon... úgy érzem magamat, mint amikor lezuhantam kiskoromban a mászókáról. Ugyanazt a szabadesést élem át az álmaim utolsó pár másodpercében, majd összerezzenve érek földet a valóságban. Sötét van, ahogy kinyitom a szememet. Semmi sem világít, csak a házimozi készenléti fénye, és a balról-jobbra úszó vízjel a kijelzőn. Kísérteties fényeket vetít a falra és a kanapé háttámlájára, ami a fejem fölött van közvetlenül. A matrac kényelmes és elég nagy ahhoz, hogy elférjünk rajta... arra viszont nem emlékszem, hogy mikor és kicsoda nyitotta ki. A filmezés közben csukva volt. Most viszont egy szőrmés pléd van rajtam, és ahogy a másik oldalamra fordulok, Jiróval találom szemben magamat. Halkan szuszogva alszik; a haja ki van engedve, és a takaró bár a nyakáig van húzva, látom, hogy nincs rajta póló.
Elmosolyodom. Végigsimítok az arcán, de nem kel fel rá. Ha alszik, ágyút is süthetnek mellette, arra sem riadna meg. Édes. Édes, legfőképpen akkor, amikor alszik. Akkor nem bunkózik és nem sajátítja ki más dolgait úgy, mintha azok az övéi lennek. Míg élek, nem felejtem el Sophie zavarodott és kicsit sem vendéglátó pillantását, amikor Jiro engedély nélkül sétált be a házába.
A fejembe apró fájdalom hasít. Hátradőlök az ágyban és a plafont kezdem el bámulni. A hasam sincs rendben. Kicsit forog és görcsöl, talán a pezsgő miatt, amit ittunk. Finom volt, de nagyon gyorsan elálmosodtam tőle. Mindenbizonyára elaludhattam, és vagy Jiro, vagy Ken ágyba dugott, miután fellőtték a pizsamát a moziestén. A bal oldalamra fordulok. Rálátok két szobaajtóra, és hallom, hogy a térelválasztónak használt polcszerkezett mögött valaki motoszkál. A konyha az. Ég a villany, talán a páraelszívón, de ebben nem vagyok biztos. Nem látom teljesen, hogy ki az és mit csinál. Talán Sophie kelt fel és éppen valami gyógyszert vesz be.
De várjunk...
Körülnézek. A másik kanapé üres, sőt, ki sincsen húzva.

Hol van Draken?
A sziluettek a polc túloldalán úgy mozognak, mintha egy árnyjátékot néznék. Ketten vannak; egy magasabb és egy alacsonyabb. A magasabbat azonnal megismerem, az alacsonyabb pedig... Rásimul. Hozzásimul mellkassal, majd cirógatni kezdi a magasabb haját. Látom a tincsek árnyjátékát, ahogyan a magas alak széles vállára omlanak vissza az alacsonyabb karcsú ujjairól. Összezsugorodik a gyomrom, és bár tudom, hogy el kellene néznem, bárki is az, nem vagyok képes rá. Sőt. Fülelni kezdek.
A törékeny alak egy nőé. Talán Sophie... nem. Sophie beteg most... különben is... Sophie sosem csinálná ezt. A magasabbat megismerem. Draken az.
A másik... Talán Sophie nővére. Nem csodálom... Amikor délután találkoztunk, úgy mérte végig Drakent, mint egy darab húst. Ezt sem csodálom. Draken... Draken nagyon vonzó egy nő számára. Magas, izmos és jóképű, a külseje pedig olyan egyedi, mintha kérésre gyártották volna. A személyisége... titokzatos. Talán ez a jó szó rá. Nem értem egyébként, mit szeretnek az emberek annyira a rejtelmességen; semmi izgalmas nincs benne. A csalódás viszont ezerszer nagyobb, ha nem azt kapják, amit várnak, mint például egy Kinder tojás esetében is. Emlékszem, Ashleyvel minden nap vettünk egyet a suliba menet, és tippeltünk, hogy mi lesz benne. Persze sosem jött össze, de egy idő után már nem is volt annyira meglepetés a meglepetés – inkább csak csalódás.
– Ugyan, egy gyors menetnek te sem tudsz ellenállni, nagyfiú. – A hang dorombol és megismerem azonnal. Sophie nővére az. A szemeim kikerekednek a sötétben, mint egy bagolynak, ahogyan a prédájára fókuszál, és figyelem az eseményeket. Josie lassan... lassan térdel le. Valamiért jobban látom ezt a mozdulatsorát most, mint bármi mást, amit eddig művelhettek. A gyomorgörcsöm erősödik; látom a kezeit. Draken... Draken bokszerének a pereméhez ér lassan és kínzóan.
Ken... tényleg engedni fogja azt neki?
– Josie. – A srác hirtelen mordul. Ide hallom a hangját. Ő nem dorombol. Nem lágy és sikamlós a hangja. Olyan, mint a mennydörgés. Mély. Erős és akaratos; amint a nevén szólítja a bokszere peremét feszegető nőt, a karjánál ragadja meg és felrántja maga elől. Josie libben, mint egy száraz falevél. Bő hét évvel idősebb lehet Drakennél, mégis, védtelen üvegszárnyú lepkének tűnik hozzá képest. – Mi a picsát csinálsz?!
Apró kuncogás. – A magadfajta fiúk szeretik az ilyeneket, nem? – Simogatja megint Drakent, ő viszont elkapja a kezét. Josie elhallgat.
– Magamfajta? Ezt mégis hogy érted? – A hangjától még az én ereimben is megfagy a vér, pedig nem is nekem címezi ezeket a szavakat. Josie sem tud mit reagálni hirtelen, de látom a falevél alakját megrezzenni. Draken a csuklóját fogja, méghozzá feltételezhetőleg nem valami kegyesen. – Tudod, Josie... mondanám, hogy kurva vagy – sziszegi, és közelebb rántja magához a nőt a kezénél fogva. – De még pénzt sem vagy hajlandó kérni érte. Szánalmas, ahogy viselkedsz.
És ellöki magától. Sarkon fordul, majd megkerüli a polcrendszert, én pedig résnyire hunyom be a szememet. Nem akarom, hogy tudja, mindennek a fültanúja voltam. Sőt, a szemtanúja is, részben. A szívem mégis hevesen dobog, amikor látom Draken sziluettjét a kihúzott kanapé felé közeledni, majd leülni a szélére. Besüpped alatta a matrac. Kicsit gondolkodik, és közben engem néz. Felé vagyok fordulva, és nem vagyok biztos benne, hogy beveszi az álalvásomat.
Megmoccanok önkéntelenül, és ezzel együtt ő is rezzen egyet. Az ágyra teszi a kezét, én pedig már azon kapom magamat, hogy teljesen nyitott szemekkel bámulok rá. A fejem kótyagos a pezsgőtől, és a hasam sem csillapodott még, sőt, azok után, amit hallottam Drakentől, nem is nagyon kellene úgy gondolnom rá, ahogy éppen... nagyon durva volt Josieval. Jó... oka is volt rá. Mégis, furcsa volt ilyet hallanom tőle. Nem emlékszem rá, hogy bármikor is így viselkedett volna nővel – ő a "lányokat nem bántunk" alaptörvény kitalálója is. – Felkeltettelek, Yu? – Felhajtja a takarót és bemászik mellém, és az oldalára fekszik. A hangja már nem villámlásra és dörgésra hasonlít. A karjára támaszkodva fordul felém, a szőke haját hátrasimítja. Ki van neki engedve és hullámos az erős fonástól.
– Talán – nyögöm ki az első értelmes szót, és még magamon is meglepődök, hogy milyen rekedtes a hangom. Draken mosolyog. – Amit Josie... miért állítottad le?
– Mert nem volt hozzá kedvem.
– Kedv? – mosolyodok el, de érzem, hogy pirulni kezdek. Nincs rajta póló és a testmelegét közelről érzem... nagyon, nagyon közelről. – Szóval fiúként kedv kell hozzá?
Draken halkan kuncog. Istenem... részeg. Részeg? Utoljára akkor láttam ilyennek, amikor Pah szülinapján csúnyán felöntöttünk a garatra... akkor is... pezsgővel. – Miért ne kellene hozzá? – kérdezi, majd sóhajt. – Mindenhez kell, nem?
– De...
– Plusz, nem is az a lényeg, hogy mihez van kedvem – folytatja. A hangja mélyül és a gyomrom mélyére rúgja a szívemet vele. – Hanem, hogy kivel.
A szemébe nézek egyenesen, és összekucorodok. Ezt most tényleg kimondta? Nem messze fekszik tőlem, és én is úgy érzem, kevés köztünk a távolság. Hátrébb akarok moccanni, de ő megállít.
– Mi az? – kérdezi tőlem.
– Mármint? – szakad ki belőlem, amikor kicsit hátrébb húzódok tőle. A szívem a torkomban lüktet, mégsem merem megkockáztatni, hogy egyhelyben maradjak.
– Félsz tőlem, Yu?
– Nem... – suttogom. – Csak... furákat beszélsz, Kenny.
– Lehet – mondja, és elfekszik a karján. A haját az egyik ujja köré csavarja. – Te meg furán reagálsz, nem?
Sosem láttam még ilyennek. Olyan, mintha egy teljesen más énjét vette volna elő. Amit Josienál láttam... az Draken. A kemény, tetovált és motoros srác, aki a Tokyo Manji Kai alvezére, és aki semmitől sem tántorodik vissza... a másik, amit én ismerek négy, vagy öt éve, Ken-chin... Sano 'Mikey' Manjiro legjobb barátja és a harmadik... Akiről még sosem hallottam korábban és éppen ezért, azt se tudom, hogy nevezzem ebben a pillanatban.
– Nem tudom... – motyogom. – Azért vagyok fura, mert te is az vagy...
Draken moccan. Közelebb csúszik hozzám a takaró alatt és csak azt érzem, ahogy a combja az enyémnek simul. Végigszalad rajtam a hideg. Mintha áram ütne meg, az érintése felperzseli a testemet. Érintés... hozzám simul a lábaival, és ismét felkönyököl az oldalán.
– Ken...
– Yu? – kérdezi, de érzem a leheletét a homlokomon. Istenem. Olyan közel van hozzám, és annyira hirtelen, hogy el sem hiszem. Sosem gondoltam erre korábban. Sosem néztem meg őt, mint más lányok. Sosem mantráztam, hogy szeressen belém vagy figyeljen fel rám. Nekem ő Kenny, a bátyám legjobb barátja, aki motorokat szerel és szeret a kanapénkon aludni...
Draken egyik lába a combjaim közé furakszik. Összerezzenek, és egy pillanatra behunyom a szemeimet. A térde felcsúszik, amíg csak tud, én pedig előre tolom a jobb lábamat a combján. Közelebb csúszok hozzá... önkéntelenül, meggondolatlan módon.
– Mi az, hm? – dorombolja, és a szabad keze a hajamba csúszik. Sosem csinálta még ezt korábban. Lehunyom a szememet és mélyet sóhajtok. – Jó érzés? Azt szeretném, hogy jó érzés legyek neked, Yui...
– Ken... Jiro meg fog...
– Tudod, hogy a jóakarat se kelti fel ilyenkor – suttogja, az ujjai tovább játszanak a hajammal. Belebizsergek az ujjainak az érintésébe. Finoman masszírozza a bőrt a tarkóm környékén. Az illata... férfias. Nem tudom, miért ez az első, ami ekkor eszembe jut róla – Bradnek volt hasonló dezodora, de rajta sosem érződött ennyire erősen. Nála keveredett az izzadság szagával, Kenen viszont nem érzek mást most, csak a fás-mentolos illatát, a motorolajjal és a dohány szagával keveredve.
– De akkor is...
– Hm? – suttogja. Az ujjai megállnak a hajamban. – Yui...
Felnézek rá; hiba. A pillantása engem fürkész, álmos és egyben alkoholmámoros. Látom rajta a pezsgő hatását, és amikor mélyebben magamba szívom az illatát, az alkoholszag kiüt a kellemes aromák közül. – Ken, részeg vagy...
– Csak spicces – suttogja –, ami épp eléggé felbátorít...
– Bátorít? – A szívem kihagy egy ütemet. – Mire?
A keze kisiklik a tincseim közül. Érinti a fülemet. A lángoló arcomat, az orromat, ami annyira forró, mintha kályhába dugtam volna, majd az ajkaimon állapodik meg. Lassan nyomja le az alsót, én pedig nem ellenkezek. Nem vagyok rá képes... valamiért nem.
Sosem csókolóztam még életemben; talán szégyen, és nem is nagyon vagyok rá büszke. De eddig... eddig sosem volt ilyen velem. Sosem akartam érezni, hogy milyen.
Nem úgy, mint most. Vele... Most csak az jár a fejemben, hogy milyen lehet az ajkainak az érzése. Puha... és forró?
– Szerinted? – suttogja Draken. Az ujja körbejárja az ajkamat. Koppan a fogamon, amikor kicsit bentebb tolja, majd ezzel egyidőben a térdét is megemeli a lábaim között. Bizsergés fut át a testemen; ugrok egyet, mintha áram vágna belém, majd megint lehunyom a szemeimet.
– Szerintem...?
– Szerinted milyen lehet nekünk... Egymással? – Hallom, ahogy mozdul. Közelebb hajol hozzám. A leheletét érzem az ajkaimon, és ez éppen eléggé felbátorít ahhoz, hogy a derekára vezessem a kezeimet. Minden izma feszül. A térde finoman mocorog a lábaim között, előre és hátra, és azon kapom magamat, hogy én is ritmusra, a lábának mozgásával ellentétes irányba mozdítom a csípőmet... az ismerős, zsibbasztó érzés újra és újra megkörnyékezi a testemet. Tőle... Miatta, Draken miatt érzem most, nem a saját kezem miatt...
A gyomrom görcsbe feszül, amikor Ken elveszi az ujját a számról, és a saját ajkaival helyettesíti őket. A közelsége, a testének a forrósága tetőfokra hág... kinyitom a számat, ő pedig szinte azonnal finoman nyal az alsó ajkaimra, majd a nyelvemet hívja keringőbe.
Fogalmam sincs, hogy mit művelek vele.
Válaszolok a csókjára, de ő diktálja a ritmust. Lágyan simít a nyelve a nyelvemre, közelebb hajol hozzám és a keze az arcomról a derekamra csúszik. Tart engem, magára húz, miközben a térde lassan előre és hátra mozdul megint a lábaim között. Megfeszül az egész testem és a bizsergés olyan helyekre gyűrűzik be, amikről eddig nem is sejtettem volna. A derekamnál érzem... a gerincem mentén... a hátam közepén. Mintha tűkkel szurkálnának, minden egyes ritmusnál a testembe feszül a kellemes és egyben merően idegen érzés.
Már mélyen a számban van... Teljesen rám hajol, én pedig az oldalamról félig a hátamra fekszek. A térde... szorosan nyom engem magához vele, nem engedi, hogy mozogjak, miközben úgy csókol, hogy az egész testem beleremeg. A haja az arcomba omlik... cigiillata van. Beletúrok és most először én veszem át az irányítást. Ő átadja nekem... Egy óvatlan pillanatában a fogaim közé fogom a nyelvét, ő pedig megáll. Várja, hogy mit csinálok majd... finoman megszívom, majd az ajkaimat rázárva megismétlem a mozdulatot, Draken térde pedig megint teljesen nekem nyomul. Jó, hogy csukva van a szám... így el tudom fojtani a torkomból érkező ösztönös nyögést, amit kivált belőlem...
Megállok. Ő is megáll. Eltávolodik tőlem kissé, a térde is kicsúszik a remegő combjaim közül. A pillantása ködös... – Menjünk ki... – mondja nekem, és közben a karomat kezdi cirógatni. – A fürdőbe. A végén még felkeltünk valakit...