Listen to Me // Billy Hargrove ff. //SZÜNETEL//

/6/~Solutions

//FIGYELEM!! Ebben a részben megjelenhetnek olyan elemek amiket nem biztos hogy gyengébb idegzetű emberek is zaklatottság nélkül el tudnak olvasni! Kérlek figyelj oda erre, és ezt figyelembe véve olvasd el! Köszönöm!//

Billy reggel már nincsen mellettem. Erős fejfájásra ébredek, pár percel fél kilenc előtt. A mellettem lévő székben anya újságot olvas, és vélhetőleg arra vár hogy felébredjek.

-Jó reggelt.-Köszönök, és kicsit el is mosolyodok hozzá.-
-Azt hittem rosszabbul viselitek majd a helyzetemet.-Jelentem ki, egy kicsit gúnyos hangsúllyal.-

-Jó reggelt Kincsem.-Becsukja az újságot, és leteszi az éjjeliszekrényre.-
-Hamar megnyugtattak minket. Tudod az orvosod nagyon higgadt ember, azt tanácsolta ne hagyjuk, hogy a józan eszünk elvesszen az aggodalom miatt.

-Mondani könnyű azt. Nem?-Ahogy visszakérdezek, lassan megpróbálok felülni. Így világosban sokkal barátságosabb ez a hely, azt meg kell hagyni.-
-Hová ment?

-A szőke fiú?-Bólogatok, és sikerül lelógatni a lábam az ágyról.-
-Még hajnalban itt volt, beszélgettünk is vele, és egy kávéra is meghívtuk. Ez a legkevesebb azok után hogy megmentette az életedet, de mostmár ennek ellenére is itt az ideje, hogy elmeséld végre ki ő? Illetve ismerem, a strandon találkoztunk már, és Maxért is jönni szokott, de NEKED ki ő?-Miközben elgondolkodom a válaszon, a kezembe vezetett katéterre nézek, és elkezdem piszkálni.-

-Magam sem tudom.. azt hiszem ő sem. Elég sokat beszélgettünk nagyjából két héttel korábban, pár napig. Ő vitt haza a viharból is amikor Mici elveszett.

-Haza? Mármint hozzá haza?-Elkezd izgatottan helyezkedni a székében, hangja magasabb hangra változik, és kíváncsian rám mered.-

-Igen anya, de semmi sem történt köztünk. Billy... egy nehéz eset.-Lemondóan sóhajtok, és megtapogatom a kezemen lévő kötéseket. Kicsit fájnak, ez egy halvány grimasz formájában meg is mutatkozik rajtam.-

-De azért elég jóképű nem? És milyen illedelmes!-Kicsit még anyám is elpirul ahogy visszagondol rá, én ajkaimat harapdálva, feszülten bólintok egyet.-

-Igen, de eddig valahogy nem alakult úgy semmi, ahogyan gondolod.-Kicsit kínos csend telepszik ránk. Ilyenkor örülök neki, hogy ilyen nyitott anyám van, akivel bármit megbeszélhetek szégyen nélkül. Bár arra nem kaptam választ, hogy hová lett.-
-Szóval Hová lett?

-Hazament. Azt mondta nem szeretne zavarni minket, de ne félj. Jelezte apádnak, hogy délután átjönne, vagy benézne hozzád, attól függ, hogy érzed magad, és maradsz-e, vagy nem.-Igazán jól esik ezt hallani, bőszen el is mosolyodok rajta.-
-Én a helyedben megtartanám.-Jelenti ki egy halvány mosollyal a száján, ezen ha egy kis hatásszünettel is ugyan, de mind a ketten jóízűt nevetünk.-

-Igyekezni fogok, azt hiszem...

_____

Délig jeleztük az orvosoknak, hogy szeretnék hazamenni. Történt még néhány vizsgálat, és végül olyan fél kettő magasságában haza is értünk.

Most épp a sérüléseimet mérem fel a fürdőben. A tenyerem érzem a legrosszabbnak. Elég mély, varrott sebb. Egy darabig nem tudok majd egyedül hajatmosni, vagy cipőt felhúzni, az már biztos.

-Bejöhetek?-Szól be húgom az ajtón túlról.-

-Persze, gyere.-Betoppan mellém a helységbe, velem együtt nézegeti a kissebb-nagyobb sebeket, horzsolásokat.-
-Amikor a mentőben feküdtem, azt hittem rosszabb lesz. Ezek egyáltalán nem vészesek.

-Billy keze sem olyan csúnya.

-Te honnan tudod?-Közben a kezébe adok egy hajgumit, jelezve, hogy segítsen összefogni a hajam.-