Bl (boylove) soft és spicy one shotok vegyesen a kedvenc párosainkkal. 💕
Figyelmeztetés:
A részekben előfordulhat +18-as tartalom, káromkodás, mentális problémák. 🌈
-Hannieee - bújt oda hízelegve síró párjához Lino. - Ne itasd az egérkéket, hidd el nem ér annyit az egész! - mondta szelíden, miközben ujjaival finoman letörölgette Jisung pofijáról a sós cseppeket. A fiú szó szerint mást sem csinált órák óta, kisebb-nagyobb megszakításokkal, csak a könnyeit hullatta. Szemei vörösek voltak és püffedtek, tekintetéből végtelen szomorúság áradt, de Minho úgy gondolta, sosem látott még nála szebbet. A szíve majd' megszakadt a látványtól, de akkor is a legesleggyönyörűbbnek látta Jisungot.
-Láttad te, hogy miket írtak rólam? - lökte odébb dühösen párja kezét Jisung. - Hogy kérheted azt, hogy ne sírjak? Hogy mondhatod azt, hogy nem ér ennyit az egész?! - csattant fel a fiú, majd ismét hangos zokogásban tört ki. - Tönkre fogják tenni az egész életem! Ki tudja mikor és mi lesz ennek a vége... Te miért vagy ilyen nyugodt?! - kiabálta dadogva, ugyanis tüdeje kezdett kimerülni a hosszú ideje tartó sírástól. Jisung egyre nehezebben kapott levegőt, a feje szinte szétrobbant és úgy érezte, hogy szíve szó szerint összetört. Hogy volt képes ilyet tenni vele valaki, aki nem rég még a barátjának hazudta magát...?
Lino egy darabig fejcsóválva nézte Jisung kirohanását, majd mikor úgy látta, hogy kezd elfajulni a dolog óvatosan lefogta a kisebb kezeit. Mosolyogva az ölébe húzta a felzaklatott fiút és kedveskedve összetúrta puha tincseit. -Mondd csak baby - suttogta a párja fülébe és egy apró csókot adott Jisung nyakára, arcára, végül pedig ajkaira. - Van valami valós abban a cikknek nem csúfolható koholmányban, vagy hazugság az egész? - kérdésében nem volt semmi rossz szándék, de mégis csak olaj volt a tűzre és Han újult erőre kapva tombolt tovább. -HOGY LENNE MÁR IGAZ BÁRMI IS BELŐLE?! - tajtékzott Jisung, miközben próbálta ellökni magától Minhot. - HOGY KÉRDEZHETSZ ILYET?! AZT HITTEM ENNÉL MÁR JOBBAN ISMERSZ LEE MINHO!
Félelmetes mennyiségű harag, düh, fájdalom és keserűség dolgozott a fiatalabban, amit a hozzá legközelebb állón töltött ki. Lino egy cseppet sem bánta ezt... A maga furcsa módján még örült is annak, hogy a fiú kimeri adni a benne kavargó érzelmeket.
Han lassan csillapodott. A tüdeje már sípolt, ahogy kapkodta a levegőt és úgy érezte perceken belül elájul. Hiába próbált meg oxigénhez jutni, attól félt, hogy menten elájul. A dühöt kezdte felváltani a pánik, de szerencsére Minho, mint mindig, most is időben érzékelte ezt. Lassan felállt az ágyból, az erkély ajtóhoz lépett és szélesre tárta azt, majd a konyhába ment egy üveg ásványvízért. Jisung szó nélkül, aggódó tekintettel nézte végig a jelenetet. Attól félt, hogy szerelmének elege lett belőle és kidobja az ablakon, vagy ami még rosszabb, most fogja elhagyni... De Minho nem tett semmi ilyesmit.
Mosolyogva sétált a megszeppent fiú felé a vízzel a kezében, majd Jisung felé nyújtotta azt. A kis mókus nem szólt semmit, csak felemelte remegő kezeit, mire Minho rosszallóan megcsóválta a fejét. Elmondhatatlanul sajnálta párját az őt ért támadások miatt, próbálta türelemmel és szeretettel kezelni a helyzetet, de picit morcos volt Jisungra. De lehet nem is ez volt a megfelelő kifejezés az érzéseire... Egyszerűen csak aggódott.
Han egy szorongó fiú volt, akit sokszor gyötörtek rohamok, álmatlan éjszakák, rémálmok, amikről nem tehetett. Minho mindig mellette volt, nyugtatta, szerette, ölelte, simogatta, gondoskodott róla, felvidította és letörölte a könnyeit. Az idősebbet sokszor vádolták meg azzal, hogy érzéketlen, rideg, kegyetlen... De ezekből egyik sem volt igaz rá. A valóság az volt, hogy Minhonál melegszívűbb ember nem sok volt a világon. Nem mindenkinek mutatta meg ezt az oldalát, mert kevesen voltak méltóak rá, de akiket szeretett, azokért bármit megtett volna.
-Tessék - nyújtotta Han felé a már nyitott üveget, melybe egy szívószálat is tett időközben. Leült kedvese mellé, szabad kezével átkarolta remegő testét és körkörös mozdulatokkal a kis mókus hátát simogatta. Jisung pár korty után elhúzta a fejét és hatalmas mélybarna szemeit Linora emelte. Az idősebb fiú szíve őrült ritmusba kezdett a látvány hatására, még ennyi év elteltével is ilyen hatással volt rá Han... -Ne haragudj rám hyung - suttogta megtörten és arcán lassan végig folyt egy könnycsepp. Minho mosolyogva letörölte azt és gyengéd csókban részesítette a kisebbet. -Nem haragszom rád édesem - felelte lágy hangon. - Megértelek és igazad van, de nem szabad ezeket ennyire a szívedre venni!
Jisung már szóra nyitotta volna a száját, hogy vitába szálljon a kedvesével, de Lino rutinosan a fiú puha ajkaira nyomta a mutatóujját. -Idol vagy és ezeket sajnos el kell tűrnöd csendben. Majd a kiadó intézkedik, de ha te elkezded foggal-körömmel védeni magad, annál rosszabb lesz. Azt fogják gondolni az emberek, hogy minek magyarázkodsz ha ártatlan vagy... - magyarázta hevesen gesztikulálva az idősebb fiú. - Jöjjek a klisékkel, vagy érted mit akarok mondani? - kérdezte szemtelenül mosolyogva, majd megpöckölte kedvese orrát. - Koronát igazit és megy tovább!
-Remek... Szóval kislány vagyok - ráncolta sértődötten a szemöldökét Jisung, mire Lino hangosan felnevetett. -Ugye tudod, hogy nem csak a hercegnőknek van koronájuk? - hajolt közelebb a kis mókushoz, miközben tekintetét mélyen az övébe fúrta. - Kis hercegem... - suttogta mosolyogva Han ajkaira és lágyan csókolni kezdte a fiút, aki a világot jelentette számára.
Jisung úgy olvadt párja ölelésébe, ahogy a fagyi a napon. Szépen lassan ellazult és érezte ahogy a mellkasán pihenő mázsás súly kezd eltűnni. Feldúlt lelke apránként megnyugodott és elöntötte az a megmagyarázhatatlan nyugalom melyet csak Lino közelében érzett.
Minho majd' felrobbant a félelem és az öröm keserédes egyvelegétől. Boldog volt, mert olyan nagyszerű embert tudhatott maga mellett, mint Jisung, de szíve beleszakadt a bánatba, hogy ilyen állapotban látta szerelmét.
Perceken át csendben összebújva ölelték és csókolták egymást, egészen addig amíg szívverésük nem a vita miatt gyorsult fel, hanem az egymás iránt érzett szerelemtől. Fejükben csak úgy cikáztak a gondolatok, de nem szóltak egy szót sem... Egyikük sem akarta megtörni az édes csendet, melyben a szavaik helyett a tetteik beszéltek helyettük.
"Vajon hyung tudja, hogy ő jelenti számomra a világot...?"
"Vajon Jisung tudja, hogy nincs olyan, amit ne tennék meg érte...?"
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
