YunGi - I can't live without you

364 37 15
                                    

Mingi szemére nehezen jött álom. Kedvenc hyungján gondolkozott és egyszerűen képtelen volt kikapcsolni az agyát. A rapper fiú minden tagot szeretett, mind nagyon fontosak voltak számára, de egy valaki más volt közülük...

Jeong Yunho.


Az első perctől kezdve különleges kapocs alakult ki a két magas fiú közt, ami egyre inkább elmélyült az évek múlásával. Azonnal egy hullámhosszra kerültek, mindig megértették egymást és egy idő után már azt is tudták szavak nélkül is, hogy mit érez, vagy gondol a másik. Gyönyörű barátság vette kezdetét, ám útközben valami elcsúszott... Eleinte legjobb barátként definiálták egymást, majd lelki társként, végül pedig már ők sem tudták megmondani, hogy mik lettek. Egyszerűen csak érezték, hogy valami megváltozott.


Sok együtt töltött boldog pillanat, belsős viccek, amiket csak ők értettek, közösen szervezett programok, éjszakába nyúló lelkizések, őszinte vallomások...


Az egész barátinak indult, de ahogy telt az idő, úgy lettek ezek a dolgok egyre merészebbek, egyre bensőségesebbek. Mindig ott lebzseltek a másik körül, eleinte így mutatták ki a szeretetüket és a támogatásukat, aztán jöttek a véletlennek álcázott érintések, elejtett fél mondatok... De aztán felbátorodtak, főleg Mingi.


Míg Yunho néha titokban filmezte a másikat, addig Mingi nyíltan bókolt szeretett hyungjának. Sokat beszélt kettejük kapcsolatáról és nem egyszer elmondta, hogy már az első találkozó alkalmával milyen közel kerültek egymáshoz. Mingi valójában csak akkor érezte magát igazán stabilnak lelkileg, ha Yunho vele volt.


Minginek Yunho volt az első ilyen ember az életében és ez fordítva is igaz volt. Se előtte, se utána nem érezték ezt soha senki mellett... Csakis egymással.


Mikor a fiatalabbik szüneten volt mentális problémái miatt, minden tag kereste őt és törődött vele, de egyikük sem tett érte még csak közel sem annyit, mint Yunho. Amikor csak ideje engedte, Yunho minden szabad percét Mingivel töltötte, gondoskodott róla, szeretgette, meghallgatta és ha erre nem volt személyesen lehetősége, akkor folyamatosan cseteltek, vagy videóhívásban voltak.


Szóval Mingi azon az éjjelen ezeken gondolkodott... És nem hagyta őt nyugodni a felfedezés, amit nemrégiben tett.


Időnként lemerült az internet sötét bugyraiba és unaloműzés gyanánt fanmade YunGi videókat kezdett el nézni. Először csodálkozott, aztán nevetett, végül pedig sírt, de a boldogság és a meghatottság könnyei voltak ezek. A kivágott jelenetek, kiemelt beszélgetések olyan dolgokra világítottak rá, amiket a fiú a lelke mélyén mindig is jól tudott, de valahogy sosem tudatosult benne igazán. Yunho mindig olyan büszkén, olyan szeretetteljesen nézett rá és beszélt róla, mindig nevetett a viccein és minden alkalmat kihasznált, hogy hozzáérhessen.


Talán hyung szeret engem...? Mármint szerelmes belém? - futott át a kérdés a fiatalabbik agyán és párnáját az arcába nyomva sikított egyet. Kiakarta adni a benne tomboló feszültséget, de nem szeretett volna senki felébreszteni, így ezt látta a legjobb megoldásnak.


Pár pillanattal később unottan tekergette a twitter kezdőlapját, amikor is a szeme elé került egy újabb videó kettejükről. Vagyis pontosabban Yunhoról, ugyanis Mingit éppen fotózták és az idősebb fiú a háttérben meghúzódva biztatta Mingit.
"Nem tud nélkülem élni" - hagyta el Yunho száját az ominózus mondat, ami végre elég bátorságot adott a fiatalabbnak, hogy nem törődve senkivel és semmivel a másik szobájába rohanjon és elé tárja az érzéseit.


-YUNHO - kiáltott fel, mikor szabályosan berontott az ajtón. Szegény fiú riadtan dobta el a kezében lévő telefonját, de Mingi szerencséjére még nem aludt. Sőt, igazából az idősebbet is az tartotta ébren, mint a másikat...
-Minden rendben Mingi? - kérdezte rekedtes hangon a küszöbön ácsorgótól, majd fáradtan megdörgölte a szemeit. - Nem tudsz aludni? - Mingi pár bátortalan lépést tett hyungja felé, majd egy mély levegőt vett és szó szerint a másikra vetette magát. Kényelmesen Yunhora feküdt, egyik lábát átvetette a csípőjén, két kezébe fogta az értetlenkedő fiú arcát és semmit sem szólva egyre közelebb hajolt hozzá.


-Igazad volt hyung - nézett fel végül a másikra és kétségbeesésében próbált nem sírva fakadni.
-Miben? - kérdezett vissza semmit sem értve Yunho, majd  hallhatóan egy nagyot nyelt. Ahogy pillantása találkozott Mingiével, úgy érezte megszűnt körülötte a világ. A fiatalabb tekintete szinte magába szippantotta, mint egy örvény... És Yunho azt sem bánta volna, ha belefullad.
-Tényleg nem tudok élni nélküled... - suttogta mosolyogva Mingi.


Szemei lassan az idősebb ajkaira tévedtek és amint ezt Yunho észrevette óvatosan közelebb hajolt. Másodpercekig csak szótlanul a másik száját és íriszeit bámulták felváltva, de egyikük sem merte bezárni az ajkaik közti távolságot...


Végül Mingi volt a bátrabb és mindent felrakva egy lapra lágyan megcsókolta hyungját, de ezt a döntését soha nem bánta meg.


"Vajon tényleg van egy mosolyom, ami csak akkor látható, ha hyung mellettem van...?"

"Az ajkai még puhábbak, mint a lelke..."



Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
Love is love 🏳️🌈 Yaoi and bl cutenesses 💕Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt