Love is love 🏳️🌈 Yaoi and bl cutenesses 💕

ChangLix - Fontos vagy 3.

-Sajnálom - suttogta Changbin miután megszakította a csókjukat.
-Ugyan mit? - pislogott rá semmit sem értve Felix és attól félt, hogy hyungja már meg is bánta az előbbit... Ajkait idegesen rágcsálta és Bin észrevéve a pici zavarát mosolyogva végig simított a fején, majd lehuppant a pultról.
-Hogy így letámadtalak - felelte Felix kérdésére, majd a derekát átölelve húzta magához közelebb a szőke karcsú alakját. - Sokszor elképzeltem már, hogy milyen lehet megcsókolni téged, de nem gondoltam volna, hogy így letámadlak - somolygott az idősebb és egy nagy cuppanóst adott a kis szeplős szájára. - Azt hittem így foglak megcsókolni... Vagy így - kuncogott aranyosan és megszámlálhatatlan apró puszit adott Felix ajkaira.

-Te arról fantáziáltál, hogy milyen lehet megcsókolni engem? - kérdezte fülig vörösödve a fiatalabb és pici kezeivel zavarában az idősebb felkarját kezdte el markolászni.
-Bizony - bólintott Changbin és tekintete szokatlanul komollyá vált. - Akárhányszor megláttalak alig bírtam szabadulni ettől a gondolattól és az érzéseimmel viaskodva próbáltam magam meggyőzni arról, hogy el kell, hogy felejtselek, tovább kell lépnem - vallotta be, majd keserűen elmosolyodott. - De egyszerűen nem ment...

Felix döbbenten bámulta az előtte álló hyungját. Binnie egy teljesen másik oldalát mutatta meg neki, ezért úgy nézett rá, mintha akkor látta volna életében előszőr, de tagadhatatlanul tetszett neki ez a kertelés nélkül az érzéseiről beszélő fiú.

-Minden álmomban a te arcodat láttam, ha már csak egy pillanatra lehunytam a pilláimat lelkiszemeim előtt a te mosolyod sejlett fel - folytatta Changbin, kihasználva az ausztrál zavarát és csendességét. - Emlékszel a napra, amikor először találkoztunk? - sóhajtott fel elmerengve és ajkai önálló életre kelve széles vigyorra húzódtak.
-Hogyan is felejthetném el? - csóválta meg a fejét szégyenlősen mosolyogva a kicsi.
-Az nap este már alig bírtam elaludni, mert folyamatosan te jártál a fejemben. - Csak úgy dőltek a szavak Changbinból és vakmerően mindent feltett egy lapra. Kockáztatott, mert úgy gondolta, hogy aki nem mer, az nem nyer.

De ő végül győztesként került ki a Felix szívéért folytatott csatából.

-Ennyire szeretsz engem hyung? - kérdezte hitetlenkedve Felix, mire Binnie furcsán csillogó íriszekkel simított fel az arcára és finoman lehúzta magához egy újabb csókra a fiút.
-Elmondani sem tudom mennyire - suttogta Lixie ajkaira, majd elválva tőle kissé hátrébb hajolt, hogy a szemeibe tudjon nézni. - És csak remélni tudom, hogy az érzés kölcsönös...

Felix dühösen megrázta a fejét, mintha Changbin valami nagyon csúnya dolgot mondott volna róla és mérges gömbhal módjára felfújta az arcát. Szabályosan rázúdította az idősebbre az érzéseit és a szavak válogatás nélkül, kissé összeszedetlenül ömlöttek belőle. Abban a hitben élt, hogy egyértelmű jeleit adta annak, hogy mennyire szereti a fiút és piszkálta az önérzetét, hogy Changbin ezt nem vette észre... De a valóság ennél komplikáltabb volt, ugyanis Binnie mindent észrevett és megjegyzett amit Felix mondott, írt, vagy tett...

Csak nem merte elhinni, hogy valaki (ennyire) képes őt szeretni.

-Hogy ne lenne az érzés kölcsönös? - vonta össze a szemöldökét és Changbin magában jót mosolygott a látványon. Még akkor is édesnek találta a fiatalabbat, amikor mérges volt és az sem zavarta, ha rá volt az. - Mióta megismertelek az életem sokkal jobb lett, bearanyozod a minden napjaim, feltöltesz, megnevettetsz, vagy zavarba hozol - darálta meggondolatlanul a szavakat és mikor realizálta, hogy mit mondott megköszörülte a torkát. - De bármit is tegyél velem, egyszerűen imádom ezt az egészet! Téged, a köztünk lévő vibeot, az érzéseket amiket kiváltasz belőlem... - mondta, majd hirtelen elharapta a mondatot és egy bátortalan lépést tett hyungja felé. - Mindent szeretek ami te vagy Binnie - mosolyodott el félénken és lágyan csókolni kezdte az alacsonyabb fiút.

-Az nap este sok szép dolgot mondtál nekem, amiket soha nem fogok elfelejteni. Bármerre is sodorjon az élet mindig emlékezni fogok a szavaidra - suttogta Lixie és homlokát Changbinénak döntötte. - De tudod mi maradt meg bennem a leginkább? - tette fel a költői kérdést, amit rögtön meg is válaszolt. - Az, hogy fontos vagyok... Talán jobban mint gondolnám - mosolyodott el szégyenlősen. - Akkor még nem értettem meg, vagy talán inkább nem hittem el? De most már tudom, egyszerűen érzem, hogy így van!

Changbin ellágyult tekintettel nézett fel a kis szeplősre és a fiú arcát két kezébe véve vette fel vele a szemkontaktust. A végtelenségig képes lett volna elveszni a pici lélektükreiben, mert számára abban a pillanatban megszűnt a külvilág létezni, amikor pillantása Felixével találkozott.

-Szeretlek Yongbokkie - mondta ki végre azokat a szavakat, melyeket oly' rég óta ki akart.
-Én is téged hyung - mosolyodott el kisfiúsan Felix. Pici kezeivel Changbin mancsai után nyúlt és az ujjaikat összefűzve fúrta tekintetét a másikéba. - Legyél a párom Binnie! Egy napot sem szeretnék már tovább élni úgy ezen a bolygón, hogy nem vagy az enyém... - A hangja a végére elhalkult és bizonytalanul csengett, mintha megbánta volna, hogy kimondta őket, de valójában csak izgult. Hiába vallott neki szerelmet Changbin, Felix még mindig képtelen volt elhinni, hogy az érzései viszonzásra találtak. Tudta, hogy hyungjánál jó helyen lesz a szíve és a fiú előbb ölné meg magát, minthogy neki ártson.
-Az első pillanattól kezdve a tiéd voltam baby - vigyorgott féloldalasan az alacsonyabb, majd egyik kezével hirtelen maragadta Felix tarkóját. - És életem végéig a tiéd leszek! - suttogta a kicsi ajkaira, majd lágyan birtokba vette őket.

"Remélem hyung teljesen komolyan gondolta amit mondott..."

"Remélem Felix képes lesz egy életen át elviselni engem..."