Húgcica

Five

A bátyámmal az élet borzasztó! Csak egy hónapja lakik nálunk, de minden második nap áthívja a barátait. Borzasztó! És nagyon idegesít. Folyton gúnyolódik és vigyorog rajta. Ahj utálom! Mindig miatta késünk a suliból. Mostmár őméltósága hagyja hogy beüljek a kocsiba és elméltóztat fuvarozni iskolába, de csak azért mert Bill kérte. Hát nem egy hatalmas tuskó? És természetesen, mindig késünk, az ő hibájából! Vagy elalszik, vagy sokáig készülődik, vagy temérdek mennyiségben zabál, vagy csak nincs kedve suliba menni. Nekem sincs! De nekem inkább hozzá nincs reggelenként kedvem! Így drasztikusabb módszerekhez folyamodtam.

Odahajoltam egészen közel a füléhez - figyelmen kívül hagytam, ahogy megcsap a férfias illata -, vettem egy nagy levegőt és torkom szakadtából elordítottam magam.

- FELKELNI MERT MEGINT EL FOGUNK KÉSNI!!! - a hangomra kipattantak a szemei és annyira megijedt, hogy leesett az ágyról. Nagyszerű! Ez azt jelenti, hogy ezentúl így kell ébreszteni!

- Ha mégegyszer... - ült fel az ágy mellett és szúrós tekintetét rám vezette. -...Azt nagyon megbánod!

Fenébe! Ugrott a reggeli ébresztős tervem!

- Ne hiztizz, hanem kelj fel, menj öltözni és enni vagy, amit te evésnek nevezel, mert megint el fogunk késni! Máris rontassz a magatartásomon! - sipítottam és berohantam a gardróbba.

Kikészít! Nem hiszem el, hogy nem lehet időben elkészülni! Felkaptam magamra egy fehér szoknyát és egy rózsaszín felsőt, a hajam lófarokba fogtam és berontottam a fürdőbe, ahol épp Ashton mosott fogat, ugyan abban a melegítő nadrágban amiben aludt. Félmeztelenül. Gyorsan elfordultam és en is a kezembe vettem a fogkefémet. Igyekeztem nem ránézni, de a tükör megnehezítette a tervemet, hogy ne vizsgáljam meg alaposan a kidolgozozz felsőtestét és a kocka hasát. Fekete haja rendezetlenül állt, néhány tincs belelógott a szemébe. Észrevette, hogy nézem. A száját egy kacér mosolyra húzta, mire én fújtattam egyet. A tekintetemet azonnal elkaptam és gyors, határozott mozdulatokkal kezdtem mosni a fogam. Ideges voltam. Leginkább at idegesített, hogy megint ő volt az, aki elaludt és ahelyett, hogy kapkodna, mint én, halál nyugodtan teszi a dolgát. Annyira idegesítő.

Mikor végre méltóztatott elkészülni, indulhatunk. A fekete audi gyorsan suhant az úton, mi pedig épp beestünk az órára. Megölöm.

- Késett! - nézett rám szúrósan az irodalom tanárnőm.

- Elnézést! A bátyám miatt van, neki tessék szemre hányni! - kérleltem.

- Mióta van magának bátyja? - vonta fel a szemöldökét.

- Nyár óta! Hosszú történet! - sóhajtottam. Odaléptem a tanárnőhöz és halkabbra vettem a mondandómat. - Nem szeretném, ha a többiek tudnák, de Ashton Moore-t tessék felelősségre vonni! - modntam majd leültem a helyemre és lejegyzeteltem, ami eddig felkerült a táblára.

Hamar elment az óra. Műelemzés volt, ami megy nekem. Aztán a szünetben Lizzie leküldött a büfébe, mert éhen hal. Ő nem tudott volna jönni mert épp a házimat másolta. Milyen meglepő!

- Mit kérsz? - kérdeztem a barátnőmet.

- Forrócsokit és egy kroásszónt! - mondta ki borzalmas kiejtéssel. Én csak elnevettem magam. Kettőnk közül én vagyok a franciás, ő németre jár.

Lebattyogtam a büféhez és hosszadlmas sorbaállás után végül a pulthoz kerültem. Elmondtam a rendelést a büfés néninek és már vettem elő a tárcámat. Kinyitottam és kicsit levert a víz. Minden pénzem elköltöttem már, viszont a kajákat már kikértem. Ekkor valaki mellém lépett és pénzt nyújtott a néninek.