A szerelmes focis lány

10.Fejezet

-Szia apa-köszöntötte apját egy nagy puszival szombat reggel Stephanie

-Szia kincsem.-viszonozta a mosolyt az enyhén ősz hajú férfi,miközben az ebédlő asztalnál kortyolja forró kávéját újságolvasás kíséretében      -Mikor is lesz a fellépésed?

-Két hét múlva-a lány kiveszi a forró goffrikat a goffri sütőből,majd egy gyors mozdulattal egy tálra teszi őket.        

-Mi lesz két hét múlva?-kérdezi nagy sietségben Marta,Stephanie édesanyja.A nő fekete öltönyben,hozzá illő nadrágban és cipőben kopogtat végig a konyhán,a kávéfőző felé rohanva.A zakója alatti fehér ing olyan fehér,s olyan gyűrődés mentes,hogy az szinte emberfeletti.

-A fellépésem-válaszolja Steph.  -A lányokkal nagyon sokat gyakorlunk rá,és a focis lányok is nagyon ügy...

-Bocsi szívem,de rohanom kell-Flash gyorsaságával nyom egy apró csókot lánya homlokára,majd sietve elhagyja a házat.Marta ügyvéd,és most is szintén egy ügyön dolgozik.Ilyenkor alig van itthon,és ha otthon is van,akkor is olyan mint egy megközelíthetetlen szellem.

-Tudod milyen-szólal meg Brad az asztalnál,csak hogy próbálja vigasztalni lányát.   -Mindig rohan,főleg akkor ha munka van.

-Igen,tudom -elszontyolodva veszi elő a juhar és az eper szirupot,majd egészségtelen mennyiségű adagot nyom a goffrikra.Mivel az anyja most megbántotta,ezért még a tejszín habot sem sajnálja a tetejükre.

-Ennyire rossz?-néz fel hatalmas keretű szemüvege fölött Brad

-A szobámban leszek-csoszogva fel megy az emeleti szobájába,majd a délelőttöt s a délutánt ott tölti.

Este,Billie Eillish:NDA  című számát fülhallgatójában bömböltetve bámulja a plafont,és gondolkodik.

*2 évvel korábban*

-Na akkor megyünk?-kérdezi Marta kezében egy úszógumival,fején egy napszemüveggel

-Tényleg megyünk?-csillan fel a 14 éves Stephanie szeme     -Azt mondtad hogy nem érsz rá.

-De rá érek.Ez a mi napunk-mondja játékosan Marta
-A mai nap egy csajos nap.

Stephanie 5 perc alatt össze szedte a holmiját,és a naptejjel agyon kent arcán hatalmas mosollyal öleli meg anyját.Végre van ideje az anyukájának.Úgy volt hogy nem ér rá,mert be hívták értekezletre,és olyan későn jön haza hogy a vízi park addigra már zárva lesz.

-Na,gyere anya-szalad ki az ajtón a buzgó lány,és behuppan az autó hátsó ülésére,a táskáját maga mellé teszi,majd beköti magát.

-Most nem érek rá Anthony-mondja Marta a telefonban.     -Programom van.Úgy volt hogy majd kedden kell be mennem. -Marta arca feszült,barna göndör fürtjeit folyamatosan a füle mögé tűri,és fel alá járkál a ház bejárata előtt           -Nem baj.Akkor majd máskor.Szia.  -A nő leteszi a telefont,és az autóhoz indul.Akkor látja meg hogy Stephanie a jármű előtt áll,és könnyekben úsznak a szemei

-Mégsem tudsz jönni?-szipogja

-Nem kicsim,nem tudok-a nő le guggol lányához,majd két kezébe fogja pufók,könnyes arcát
-Bepótoljuk,ígérem!

Ez volt az ezredik alkalom,amikor Martanak fontosabb volt a munka,mint a lánya.
Persze valamiből élni kell,és szereti a munkáját,de Brad is elég jól keres.Stephanie folyamatosan csalódott az anyjában.Megígért neki valamit,amit aztán nem tartott be.Mindig a munka volt számára az első.Egy pompon fellépését nézte meg,azt is hatodikban.Azóta folyamatosan valamilyen kifogással jön neki,hogy miért nem tud menni.
Brad pedig nem rajongója a pomponnak,de ez Stephaniet nem zavarja,mivel mind a ketten szeretik az amerikai focit,és az iskola csapatát mindig megnézik.

A csalódott egyszer megtanulni nem csalódni.Még akkor is ha kéne.Ha számítunk a csalódásra akkor nem fáj annyira.