8.

9 1 0
                                    

Rey szemszöge

Két nap múlva már az elmúlás hegye felé tartottam. Azon merengtem hogy vajon sejtik e hogy úgymond "kém" van a soraikban. Vajon Hisagi és Kira ott lesznek a kivégzésen? Bár mondjuk láttam már őket amikor az osztagok közötti barátságos edzés volt,de azért jó lenne ha ott lennének.

Kb 3 hónappal ez előtt

-Nos Novara, készen állsz a versenyre? - kérdezte tőlem Renji.
-Még szép. - válaszoltam magabiztosan.
-Akkor induljunk. El ne késsünk.
Ma volt az osztagok közötti barátságos edzés, ami inkáb egy versenynek mondható. Hasonló az avarrejteki chunin és jonin vizsga selejtező meccseihez. Minden osztagból eljön az első 10 tiszt, valamint a hadnagy és a kapitány is. Mindenkit véletlenszerűen osztanak párokba annyi különbséggel, hogy a hadnagyok illetve kapitányok nem harcolhatnak tisztekkel, valamint a kapitány-hadnagy harc csak akkor lehetséges ha az edzés vezetője azaz Jamamoto ugy dönt, hogy akar látni egy végső végső meccset. Az edzésen bármilyen technika használható, beleértve ebbe a kardok shikai és bankai szintjét is.
Nem rég megszereztem azt az információt, hogy Kira és Hisagi hadnagyi pozicióban vannak.
Kicsit félek attól, hogy velük kell megküzdenem, de legalább megnézem mennyit fejlődtek az idő alatt míg itt voltak.
Odaértünk az edzés helyszínére, az elmúlás hegyére. Utánunk még páran beszállingóztak és kezdődött is az edzés. Az első 10 tiszt miután megmérkőzött egymással mi, hadnagyok következtünk. Az első meccsemben Ibaval kell megküzdenem. Mi a harmadik körben következtünk, szóval volt még időnk így a többiekkel beszélgettünk, legalább is azokkal akik nem a mérkőzést nézték. Miközben beszélgettem Hinamorival, valaki a nevemen szólított. Elkezdtem a hang irányába fordítani a fejemet, de mivel a szemkötő még mindig rajtam volt, így a földidomításra hagyatkozva állapítottam meg hogy ki az.
-Igen, Tosen kapitány?
-Tessék ez a tied. - nyújtott felém egy ugyan olyan szemüveget, mint amit ő hord -kényelmesebb lesz a harc közben. Nem fog leesni rólad.
-Köszönöm Tosen kapitány. - hálálkodtam egy sort majd levettem a szemkötőt és kicseréltem a szemüvegre. Kedves volt ez Tosen kapitánytól, bár az iránta érzett dühöm még most sem enyhült.
-Haruki Novara és Iba Tetsuzaemon kérem fáradjon a küzdőtérre! - mondta Jamamoto.
Ibaval a meccs nem volt valami izgalmas. Nem vetettem be minden erőmet. Egyedül a shikaiomat használtam de semmi több. Ibat nem nehéz legyőzni, főleg hogy sokkal kevesebb lélekenergiája van mint nekem, de teljesen random válogattak minket össze.
Ez után a Matsumotoval és Nemuval vívott küzdelemből nyertesként kikerülve, bekerültem az utolsó körbe. Az utolsó kör előtt volt egy 1 órás szünetünk amit én kihasználva elmentem gyorsan kajálni, majd kiültem a szokásos kis helyemre az elmúlás hegyén. Relaxálásom közben valaki leült mellém. Tudtam hogy ki volt az.
-Na mi az Renji. Csak nem félsz, hogy velem kell megküzdened? - kérdeztem tőle kicsit vicces hangnemben.
-Csak hogy tisztázzuk, nem félek. Másrészt igazából örülök hogy veled kell megküzdenem.
-Ezt bóknak veszem.
-Tudod... Én másra céloztam ezzel.
Tudtam mit akar mondani de megelőztem.
-Renji, tudom mit akarsz mondani, de tudod én már szeretek valakit. Sajnálom.
-Értem. - majd felállt és indulni készült, de én megállítottam.
-Nem menj el kérlek. Ezzel nem azt akartam mondani hogy én nem szeretlek téged. Szeretlek de nem úgy. Nekem te olyan vagy mint a bátyám.
Miután elvesztettem a testvéremet, nem tudtam mit és hogyan tegyek. Egyszerűen magambazuhantam. De aztán jött a halálistenakadémia, majd pedig te. Amikor a felvételi vizsgán küzdöttem veled úgy éreztem, hogy újra élek. Az akadémiai éveimben szó szerint olyan voltam mint egy zombi. Szinte semmit nem aludtam és enni is alig ettem. De mikor találkoztam veled, újraéledtem. Kitöltötted azt az űrt ami a testvérem után maradt bennem. Hálás vagyok ezért. Köszönöm Renji.- szorosan hozzábújtam, majd éreztem hogy a könnyeim elerednek. Most mondhatjátok, hogy de hát a halálistenek az ellenségeim. Igazából én nem Renjire haragudtam. Sőt, őt még a lelkem is elfogadta, nem úgy mint a többieket. Lehet hogy annyi időt töltöttem már itt, hogy teljesen a szívemhez nőtt ez a srác.
Éreztem ahogy a két erős kar körémfonódik, és ahogy Renji könnyei eleredtek, a lelkemben óriási bűntudat kezdett elhatalmasodni. Szinte fájt a szívem, hogy hazudnom kell neki. Ő sosem hazudott nekem. Mi lesz a reakciója ha kiderül, hogy az általa ismert Haruki Novara soha nem is létezett? Ha megtudja hogy az ő legjobb barátjának mondott bajtársa egy álszent hazudós? Az egyre feltörő kérdések a fejemben méginkább a sírásra késztettek. Éreztem hogy Renji shihakushoját (a ruha amit a halálistenek hordanak) már majdnem teljesen eláztattam. Ezt észlelve elhúzódtam tőle majd megtörölve szemeimet, csak ennyit mondott nekem.
-Én is köszönöm neked, hogy mindig mellettem álltál Novara.
-Ugyan már. Semmiség. Erre valók a barátok. Nem igaz?
-De. Viszont szerintem menjünk, nehogy leszidjanak minket azért mert végső küzdő léttünkre nem vagyunk hajlandóak időben odaérni.
Visszaértünk, majd felálltunk a küzdőtérre.
Jamamoto intett, és ezzel kezdetét vette a harcunk. Renji tudta hogy képes vagyok a bankaira, viszont a többi hadnagy valamint kapitány nem tudta. Renji is közel állt a bankai szinthez, sőt lehet már meg is van neki csak még eddig nem próbálta. Ha tudja használni és elő is hívja akkor egy elég izgalmas mérkőzésnek nézhetünk elébe.
Renji és én szinte fénysebességre váltva harcoltunk. Körülöttünk csak csodálkozó, meglepődött pillantásokat lehetett látni. Pedig még csak a kardjaink shikai alakját se hívtuk elő.
Fokozva a hangulatot shikai alakra váltottunk. Nekem szokásosan a páncélzat, Renjinek pedig Bestia(Zabimaru) továbbfejlesztett alakja jelent meg. A shikai alaknak köszönhetően még gyorsabbak lettünk. Igaz, fáradtunk már de ez nem volt nekünk akadály. Mind a ketten kimondtuk a szavakat:
-Bankai! Tündöklő Agapé!
-Bankai! Kígyófejű bestia!
Renji bankaia valami elképesztő. A kardja hatalmas lett, az ereje pedug megsokszorozódott, bár mondjuk az erő megsokszorozódása rám is igaz volt. A páncélom ellenállt a hatalmas lélekenergiának, a villámlás ami a kardot helyettesítette egyre inkább szikrázni kezdett.
Mind a ketten egyszerre támadtunk. Renji felém lendítette kardját amit szerencsére sikerült kikerülnöm. Én felé tartottam majd odaérve hozzá hasonló módon hasba rúgtam mint mikor először harcoltunk. Viszont ő sem volt rest. Míg én hasbarúgtam, ő hasba ütött. Ez normál esetbe semmiség lett volna, viszont nagyon kimerültek voltunk, így mind a ketten összeestünk. Nem vesztettük el az eszméletünket tehát, hallottuk ahogy Jamamoto a 4 osztag beosztottjait utasítja hogy vigyenek fel minket a lelátóra. Renjivel még mindig egymásra mosolyogva feküdtünk a lelátón. Körülöttünk a hadnagyok álltak akik mind gratuláltak nekünk. Ez a nap a többivel ellentétben, egy fokkal jobban zárult. Boldog voltam.

Több mint shinobiWhere stories live. Discover now