Rey szemszöge
A kórházban ébredtem fel. A folyosóról behallatszódott, hogy nővérek és szanitéc ninják rohangálnak a nagy zűrzavar közepette. Az ablakon kinézve megláttam avarrejteket romokban heverni. Vajon ki tehette? Ki lehetett aki megidézte a rókát? Egy nővér bejött de rögtön ki is ment, gondolom szólni egy orvosnak. Meglepően enyhébb fájdalomnál többet nem éreztem pedig elég sok csontom eltört, és sok helyen meg is sérültem. Pár perc múlva a nővér itt is volt az orvossal. Az orvos után pedig Genma és Raidou léptek be a szobába. Láthatólag nekik nem voltak annyira súlyosak a sérüléseik, hogy benn kelljen maradniuk a kórházban.
-Nos Hyuga kisasszony! Vannak jó és rossz híreim is.-kezdte az orvos.
-Kezdjük a rosszakkal. - sóhajtottam fel.
-A rossz híreim azok, hogy egy ideig még nem edzhet ami pontosan 3 hónap. A bordái újra eltörtek ahogy a bokája is. Az orra szintén eltört, a jobb kulcscsontja mentén pedig súlyosak az égési sérülések. A múltkori kardos eset sebhelye pedig a szanitéc technikáinak, hála egy apró sebhelynél nem lesz több. A jó hírek pedig azok, hogy jelentős szerve nem sérült. A felépülése után majdnem teljesen olyan lesz mint régen. Most délután már haza is mehet. Majd a fiúk segítenek magának abban, hogy könnyebben menjenek otthon a dolgok.
-Köszönöm doktor úr!
Az orvos kiment, majd beállt a csend.
-Meddig voltam kómában?
-4 hétig. - mondta Raidou.
Négy hét elteltével is ennyire romos a falu? Mily pusztító ereje van a rókának.
-Ti jól vagytok?
-Igen szerencsére nincsenek se súlyos, se maradandó sérüléseink.
A délelőtt hamar eltelt és délután már haza is mentünk a kórházból. Otthon lefürödtem utána pedig már mentünk is a félbehagyott tárgyalásra. A tárgyaláson végül nem találtak bűnösnek és minden eddigi vádat eltöröltek belértve a személyes titoktartás törvényét is. A Hokage és a legtöbb Jonin bocsánatot is kértek tőlem. Egyedül egy ember nem jelent meg a gyűlésen. Kakashi. Úgy tudom kilépett vagy kitették az ANBU-ból. A csapattársai és mestere a 4 Hokage pedig meghaltak. Azt a döntést hoztam hogy elmegyek hozzá délután. Már a háza előtt áltam de a vér megfagyott bennem ahhoz hogy bekopogjak. Végül bátorságot vettem és bekopogtam az ajtón, vagyis kopogtam volna de egy hang csak ennyit mondott:
-Menj el!
-Kakashi. - mondtam magamban.-
Kakashi én vagyok az Rey, kérlek engedj be.
-Azt mondtam menj el!
-Kakashi ha nem engedsz be, betöröm az ajtót.
Nem érkezett válasz, viszont a kilincs sem mozdult.
-Hát nincs más hátra mint előre- gondoltam, és egy ütéssel betörtem az ajtaját.
Kakashi a szoba közepén állt és félelemtől reszkető arccal nézett rám. Én elkezdtem felé sétálni majd ezt mondta:
-Ne gyere közelebb!
De én nem álltam meg. Ő egyre csak ezeket a szavakat hajtogatta:
-Rey, azt mondtam ne gyere közelebb!
Hát nem érted? Nem akarlak bántani.-ezeket a szavakat már szinte sírva mondta ki. Amikor odaértem hozzá megöleltem. Úgy éreztem, hogy a vér megfagyott az ereiben. Csak meredten állt és semmit nem csinált, mígnem összecsuklott a teste és engem is magával rántott a padlóra. A földön ülve szorosan hozzám bújt és csak sírt és sírt.
-Rey én annyira sajnálom.
-Semmi baj. Nem a te hibád volt. Az ANBU előbb utóbb mindenkit tönkre tesz lelkileg és idegrendszerileg is. Na meg aztán nem csak ez. Ott volt a csapatod. Rin, Obito és a mestered, a negyedik Hokage.
-De akkor is megtámadtalak. Meg is halhattál volna. Mégis mi történt velem a rohadt életbe is. Majdnem megöltem a legjobb barátomat.
Ezek után addig nyugtattam Kakashit amíg el nem aludt. Mikor már csak az egyenletes halk szuszogását hallottam, feltettem a kanapéra, betakartam majd elindultam az osztag szállása felé mivel ez volt a legközelebb Kakashi házához.
Másnap reggel nagy nehezen kikeltem az ágyból majd a konyha felé vettem az irányt. A helyiségben nagy meglepetés fogadott. Izumo és Kotetsu a konyhában főzött, Genma és Aoba éppen a következő bevetés tervét és a küldetés papírjait elemezték és rendszerezték. Ebisu pedig a felszereléseket ellenőrizte.
-Jó reggelt csipkerózsika! - köszönt Hayate eléggé vicces hangnemben.
-Jó reggelt nektek is. Hogy hogy ilyen korán itt van mindenki?
-Mi az hogy ilyen korán? - kérdezte Raidou.
-Miért mennyi az idő?
-11 óra-kiabált Kotetsu a konyhából.
-Mi vannnnn???? Jaj neeeee! El fogok késni a rehabomról. Nem tötyörérszhetek. Azonnal indulnom kell.
-Várj elkísérlek. - mondta Genma.
Kb a másodperc tized része allatt öltöztem fel és húztam cipőt.
A rehab jól ment bár nem mondom hogy nem fájt. Ez után haza mentünk és mivel unatkoztam ezért megolajoztam és rendberaktam a csapat különleges egyen felszerelését.
Hamar eltelt a három hónap. A csapatot nagyon sok küldetésre küldték. Többnyire S rangúkra. Közben lement egy chunin vizsga is amin vizsgabíró lehettem a 3 körben.
Minden nap meglátogattam az osztagom elhunyt tagjait. Legalább is a síremléküket. Mindig azért imádkoztam hogy ez bár csak egy álom lenne. De rá kellett ébrednem, hogy ez a valóság. Hogy a barátaim és a 4 Hokage illetve a falu jó pár ninjája meghaltak. Miért? Miért kellett így történnie?
