A látszat néha csal... (Thorin.ff)

A vacsora

- Oké, akkor most foglaljuk össze. – kezdte Liviana felemelve a kezét. Egész délután készültek arra a bizonyos vacsorára amit korábban Frerin emlegetett. Kötelező volt részt venniük rajta, már csak Liviana miatt is, épp ezért mivel nem kockáztathatták a lebukátst, így Thorin végig szenvedett több mint két órát, mire sikerült megtanítania neki egy mondatot és egy szót.

– Tehát, amikor köszönök azt derûndân*-nal teszem meg – szögezte le Lís.

– Igen – bólintot Thorin karba tett kézzel. Gondolatban már ki tépte az összes haját a lány kiállhatatlanságán, és "óra" közben kétszer is ki kellett mennie a szobából csak, hogy lenyugodjon. Egy alávaló csalónak tartotta őt, semmi többnek. És az, hogy alkut kötött vele...gyanította, hogy az volt élete legnagyobb hibája... Vagy mégsem?

– És ha megkérdezik a nevem akkor Imnê Lís*-el kell válaszolnom – folytatta Lís.

– Pontosan – bólintott ismét a herceg. – Bár a kiejtésed nem a legmeggyőzőbb – tette hozzá lenézőn.

– Na ne dumálj, már ez is szép teljesítménynek számít tőlem! – fortyant fel a lány.

– Még egyszerűbb lenne, ha egyáltalán nem kellene téged tanítanom! – kontrázott Thorin feldühödve.

– Ez nem az én hibám. Reklamálj a Valáknál amiért nem törpnek teremtettek – vont vállat Liviana higgadtan. Thorin kifújta a bent tartott levegőt és csak, hogy ne bosszantsa fel magát mégjobban fölöslegesen, témát váltott.

– Tudsz még mást ezen kívül a törpökről? – kérdezte tárgyilatosan.

– Csak azt amit a szóbeszédekből hallani – felelte Liviana foghegyről. – De ezt mintha már mondtam volna – tette hozzá. Ha másnak kellett volna a helyében felelnie nyilván csak egy-két nyelvbotlás és bizonytalan 'őőő'-zés után tudta volna ugyanezt efféle szavakkal közölni, de mivel mi most Livianáról beszélünk – a színészkedés koronázatlan királynőjéről –, így magától értetődő volt, hogy úgy hazudta mindezt mint a vízfolyás. Elvégre ez a munkája része volt. – Nem azt mondtad, hogy csak annyit mutatsz néped kultúrájából amennyi szükséges? –folytatta fölényes mosollyal.

– Már ezzel is árulást követtem el a véreim ellen – sötétült el a herceg szeme.

– Ne kezdj már megint a becsületed miatt nyafogni – szólt rá Liviana fájdalmas arccal. – Választanod kell, vagy az alkú vagy a becsületed. Habár... ha beköpsz minket akkor is oda a becsületed amellett, hogy szégyent hozol a fajtádra – tette hozzá némi gondolkodás után.

– Inkább hallgass – oltotta le Thorin.

– Ejnye, biztos, hogy nem inkább neked kéne valamit a tiszteletről tanulni? – kérdezte Liviana gúnyosan elmosolyodva, a herceg viszont úgy tett mintha nem hallotta volna a korábbi megjegyzést, és kilépett a teraszra. A lány egy percig elgondolkodva nézett utána, majd vállat vonva leült az íróasztalhoz amin egy kis kézi tükör pihent. Ha jól emlékezett, akkor ezt még a király küldette fel még az ebéddel együtt mint üdvözlő ajándék. Thorin persze amint meglátta ki is akarta dobni az ablakon mondván: „Te nem érdemelsz ilyen kincseket" azonban a mi Lís-ünknek eszébe jutottak a régi babonák, miszerint ha eltörsz egy tükröt utánna hét évig nem lesz szerencséd. Thorin ugyan nem volt babonás, de ettől függetlenül nem szeretett volna semmilyen balszerencsét (azon kívül ami már amúgyis volt) magára, így hát a tükör maradt.

– Kíváncsi vagyok, hogy lesz ebből a forrófejű, lobbanékony hercegből Durin trónjának örököse, aki vissza követeli a honját – gondolkozott el Liviana óvatosan végighúzva az ujját a tükör peremén. Ekkor halk kopogás hangzott fel. A lány felemelte a fejét és kiszólt.