Moldavit

Füstkvarc - 7

A szerelem fájdalmas tud lenni. Az egyik pillanatban már a szavakat is sajnálod rá és vannak olyan napok, amikor mindenedet neki adnád. Feltétel nélkül. Kívánod minden porcikáját, de közben gyűlölöd is. Azért gyűlölöd, mert szereted.

- Gyere el újra, amikor már érzed, hogy nem fogsz tudni sokáig itt maradni! - kiáltom képzeletben.
Erre napokig nem jön válasz. A fülembe áramló hang a szél visszhangja, amit szánalomból fújt felém.
- Kiábrándító vagy és nincs benned semmi titokzatosság! - ismételgeti a szél, aztán megint lelép és elkezd zuhogni az eső.

Négy menetet zavartunk le így, de úgy tűnik, soha nem lesz vége. Túl sok a négyszer kettő perc és túl kevés az épen maradt testfelület. Ki nyer? Két perc múlva kiderül.

Késő este Natant navigáltam egy elhagyatott épületkomplexum felé, ő pedig vezetett. A helyszín Kőligettől négy-öt kilóméter távolságra volt. A Füredi-tó partján terült el. Az építmény réges régen szállodaként üzemelt, de napjainkban inkább egy régi elmegyógyintézet képét elevenítette fel bennem. Az érettségi után Zoéval, Vanesszával és pár másik osztálytársukkal is ellátogattunk oda, de csak ketten voltunk elég bátrak a társaságból, hogy bemásszunk a betördelt üvegajtón és körülnézzünk. A barátnőimet nem vonzotta ez a kaland. Aztán arra gondoltam, hogy Dézi be merne velem sétálni és nagyon élveznénk is. Az egyik osztálytársam Bence, ajánlatot tett nekem.

- Én szívesen bemegyek veled, ha végig foghatom a kezedet! - Bence komolyan gondolta ezt a kijelentését és mindenki tudta a jelenlévők közül, hogy ez azért van, mert tetszem neki. Rábólintottam az ajánlatra és kézen fogva világítottuk körbe a brutálisan nagy teret. Felmentünk az emeletre is, de nem időztünk túl sokat. Vissza akartam menni a többiekhez és arra vágytam, hogy egy olyan fiúval járjam végig a kísértet palotát, aki különleges a számomra.

Natan ilyen fiú volt. Ő volt a legkülönlegesebb személy, akit valaha ismertem. Azért mert szerettem.

- Komolyan be akarsz oda menni? Mi van, ha rajtunk kívül mások is vannak? - Natan eléggé berezelt, amikor az ajtóhoz értünk.
- Csak bízz bennem! - Megragadtam a kezét és besétáltunk a sötét előszobába. Ez alkalommal jobban körülnéztem az emeleten is és minden alkalmat megragadtam, hogy a kezét foghassam. A hotelszobákhoz  tartozott erkély is, amiből gyönyörű kilátás tárult a tó víztükrére. Az egyik erkélyen bevettünk egy snüsszt és bizsergett minden porcikám a félelemtől. Azt éreztem, hogy nem ketten vagyunk és valaki még van ott rajtunk kívül.
- Nagyon félek Natan! - Totál beparáztam, mire magához ölelt.
- Itt vagyok és megvédelek! Ne félj hercegnőm!

Ne félj hercegnőm. Éreztem, hogy átléptük a barátság határvonalát és azt reméltem, hogy nem araszolunk vissza rajta.

Natan gyengéden megcsókolt és a lábaim remegtek, mint a kocsonya, amikor leértünk a lépcsősoron. Az épületből kiérve fellélegeztem, eloszlott bennem a félelem, de a snüssz annyira beütött, hogy a parkolóban le kellett ülnöm a földre és a fűszálakat számolgattam. Azt hittem rögtön odahányok. Nagyon szédültem és az autó ajtajába kapaszkodtam. Natan aggódott értem, már-már megfordult a fejében, hogy mentőt kéne hívnia, amikor fél óra elteltével sem lettem jobban. Aztán zenét hallgattunk és hamarosan jobban lettem. Mindketten megkönnyebültünk és ezután hazavitt.

Másnap megint a Füredi-tónál találtam magamat, de ezúttal Zoé társaságában. A tó mellett volt egy szórakozóhely, ami péntek esténként megtelt velünk egyidős fiatalokkal. Zoé és én nagyon berúgtunk.

- Nem fognak minket ilyen állapotban beengedni! - suttogtam. Mire nevetni kezdtünk.

Zoénak abban az időszakban még Ricsi tetszett, akivel minden héten összejártak szexelni.