AMŐ duológia első kötete: Deadly Kiss - Halálos csók
Dario Torres az egyik legnagyobb, és legféltettebb maffia család örököse volt New York-ban. Hideg vérrel kaszabolta az embereket, senki sem állhatott az útjába, ismerték a kegyetlen örököst, és ta...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
"Visita la madre dei tuoi figli. Luna. - vigyorgott rám."
Dario szemszöge...
Az irodámba tartottam. Nem bírtam aludni, csak Luna és a gyerekek jártak az eszemben, rajtuk gondolkodtam Kizar távozása után, a hazafele tartó úton, még az ágyban is. Ébren tartottak, nyitott szemmel álmodtam egy jövőképet a családunkról, a gyerekeinkről, és az angyalomról. Feldühített a helyzetem, mert tudtam hogy ez csak egy álom volt, egy elképzelt alternatív valóság, ugyanis mintha egy átok ült volna rajtam, nekem sosem lehetett boldog, nagy családom. És ezt már születésemkor tudnom kellett volna, akkor talán nem fájt volna annyira elveszíteni mindenkit akikben megbíztam. Az élet így hozta, azt kellett tennem ami a kötelességem és amire megesküdtem, más csak másodlagos volt, és kár volt miatta vesződni. Úgysem lehetett már a múltat helyrehozni. Legalábbis Dario Torres nem volt képes rá.
Nem Isten, hogy föltámassza a halottat, és nem bűnbánó szerető lélek, hogy visszanyerje Luna szerelmét. Ami maradt neki az a Torres név, és a bosszú.
Az irodám a nagyim háza lett, a hely ahol összeülünk tanácskozni a bandával, és a hely ami megmaradt a családunk régebbi generációjából. Lelakott kis kertes ház volt, benőtte a gaz, a falak repedeztej, a terasz fakeretét por lepte, tele volt pókhálókkal. Az ajtó nyikorgott ahogy belépett az ember, pont úgy ahogy bent a fapadló. Csak egy nagy fényét vesztett tölgyfaasztal, székek, és pár régi porlepte szekrény maradt meg, a többit a környékbeliek lopták ki, vagy a szüleim szedték össze. Nem volt sem áram, sem víz, gyertyával világítottunk ha sötét volt. Egyébként sem szerettük volna felkelteni a szomszédság figyelmét azzal, ha világosságot látnak az ablakon kiszűrődni egy elhagyatott házból.
Letettem a kocsim egy saroknyira a háztól, aztán sétálni kezdtem. Az üres utcákon csak kutyaugatást lehetett hallani. A zsebembe nyúltam, kivettem a doboz cigim, kivettem egy szálat, és rágyújtottam. Megfordult a fejemben hogy felhívjam Luna-t, vagy hogy találkozzak vele, de értelmetlen lett volna. Azzal hogy tudtam ikreket várt, még nem értem el semmi többet, és az ő helyzetén sem könnyítettem. Hírtelen megkívántam az alkoholt, de tudtam hogy a nagyi házában még víz sem volt, nem hogy alkohol. Megálltam a ház előtt, ledobtam a csikket a földre, eltapostam, aztán az ajtóhoz léptem. Résnyire nyitva volt. Furcsának találtam, mert tisztán emlékeztem hogy mikor utoljára voltunk itt akkor becsuktam. Óvatosan, meg sem moccanva körbenéztem a teraszon, de nem láttam semmi jelet arra, hogy valaki itt járt volna. Lassan hátranyúltam a kabátom alá, és megragadtam a pisztolyom. Egyet léptem előre, mire megnyikkant a fa a lábam alatt. Idegesen kifújva a levegőt, gyors mozdulattal csőre töltöttem, berúgtam az ajtót, és magam előtt tartva a fegyvert benéztem. Abban a pillanatban megpillantottam egy öregembert az asztalnál ülni velem szemben, fegyverek zakatolását hallottam mindenünnen, célkeresztek szegeződtek rám. Vagy tíz ember állt a sötétben, készen arra hogy lelőjenek.
