AMŐ duológia első kötete: Deadly Kiss - Halálos csók
Dario Torres az egyik legnagyobb, és legféltettebb maffia család örököse volt New York-ban. Hideg vérrel kaszabolta az embereket, senki sem állhatott az útjába, ismerték a kegyetlen örököst, és ta...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
"Két dolog amivel nem számoltam. Ikrek."
Luna szemszöge...
Azapával való találkozás mint várhattuk nem ment jól. Megdöbbentette hogy láthatott engem, mert úgy hitte Franciaországban voltam anyával és a nagyiékkal, tehát tudott a tervről csak úgy nézett ki, hogy anya valamilyen okból nem szólt neki az itthon maradásomról. Arra hogy anya miért nem szólt róla, két egyszerű válasz volt. Az első: apa nyugalma. Bezárva négy fal között nem lenne kellemes, ha egy apa azt hallaná hogy a lánya veszélyben van egyes egyedül odakinn. A második pedig: jobb ha nem tudja miért maradtam igazán itthon. Minden mindegy alapon kitálaltam mindenről neki, az üvegfal mögül csak hallgatott és hallgatott, én meg csak mondtam és mondtam, aztán hallgattunk mind a ketten. Folyamatosan azt hajtogattam hogy mennyire sajnáltam, de tudtam hogy azzal már nem javíthattam ki a bűneim. Tom Manson végérvényesen is összetört. Egy csöpp láng sem maradt az egykori tűzből ami benne égett. Ránéztem és láttam a szemeiben azt, amit az enyéimben is valahányszor tükörbe néztem. Ürességet. Mint akinek meghalt a lelke. Nem mondta el mit gondolt erről az egészről, Dario-ról meg a terhességemről, egyszerűen szóhoz sem jutott. Csak egyetlen egyszer vette le a kezét a szájáról, és egyetlen egy kérdést tett fel egész idő alatt.
-Ikreket vársz? - kérdezte elfojló hangon.
-Igen. - válaszoltam - Az ultrahangról jövök. Te vagy az első akinek elmondtam.
Csak bólintott egyet, majd lerakta a telefont, letörölte a könnyeit, fölállt, és elment. Teljesen megértettem a reakcióját, sőt sokkal rosszabbra számítottam, de ez egyáltalán nem volt vigasz mikor az úgy éreztem hogy elvesztettem az apám. Azt hittem ezzel a találkozással legurítom majd azt a hatalmas követ a szívemről, de helyette még több esett rá. Ikreket vártam, elvesztettem a családom, kihalt a szerelmem, ahogy a lelkem is.
Az autóban sokáig sírtam még mielőtt elindultam volna. Az utóbbi időben rengeteget sírtam, nem láttam már kiutat ebből az egészből. Emma volt az egyetlen támaszom, de nem akartam nyomasztani a problémáimmal pont az esküvőjük megszervezése idején, így maradtam magam, és a rajzolós appomban való ruhatervezés.
Fáradtan szálltam ki a kocsimból, sóhajtva vettem tudomást Emma-ról, aki az ajtóban állva türelmetlenül várta a híreim. Kimerülten sétáltam oda hozzá, aztán vállat rántva belekezdtem.
-Miről akarsz hallani előbb? Az ultrahangról vagy apáról?
Emma látva az arcomat leejtette a vállait, és szomorúan megcsóválta a fejét. Nem tudtam mire gondolt vagy mire számított, de úgy tűnt csalódott.
-Menjünk az étkezdébe. - mondta sóhajtva, és előre engedett.
Leültünk egymás mellé, levetettem a kabátom, leraktam a táskám, aztán összekulcsolt ujjakkal próbáltam összerakni a gondolataim és a mondandóim.
