AMŐ duológia első kötete: Deadly Kiss - Halálos csók
Dario Torres az egyik legnagyobb, és legféltettebb maffia család örököse volt New York-ban. Hideg vérrel kaszabolta az embereket, senki sem állhatott az útjába, ismerték a kegyetlen örököst, és ta...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
"Túl sokat ártottál neki. - csóválta meg a fejét szomorúan."
Luna szemszöge...
A táskámat szorongatva nyomtam be a hatalmas vaskapu kapukódját. Remegő gyomorral vártam hogy a kódra a kapuzár kattanjon, majd kinyíljon előttem az egész szerkezet. Mély levegőt vettem és ráléptem a fehér köves útra, magam után húzva a bőröndöm. Innen már nem volt vissza út, Stefan amint meglátott, szinte futni kezdett felém a dombon kifelé, én pedig próbáltam egy mosolyt csalni az arcomra, a félelem miatt viszont aligha ment.
Reggel egy hirtelen löketből adódva fogtam a cuccaim, és kiszöktem a kanapén alvó Dario mellett. Hazaszöktem. Nem érdekelt hogy milyen veszély fenyegetett, anyáért meg is haltam volna. Szétesett az életünk, szüksége volt rám a lányára, egy támaszra, és valljuk be, nem igazán voltam eddig az neki. A börtönlátogatás után anya teljesen kikészült, csak azt hajtogatta hogy ebbe bele fog őrülni, egyedül a nagy házban, szinte fogságban Dario miatt. Haza kellett jönnöm. Egy levelet hagytam Dario-nak egyedül, hogy tudja hol voltam, és hogy remélhetőleg minden rendben volt.
-Főnökasszony! - ölelt át Stefan szorosan, és mosolyogva nézett le rám - Milyen régen láttalak! Gyere, menjünk be! - engedett előre vidáman.
A nagy verandára fellépve már értelmet kapott az a nyúzó honvágy ami az elmúlt időben kísértett. A nagy kőoszlopok mellett a nagy fehér ajtóhoz érve ezer és egy emlék élénkült fel a fejemben, összeszorult a szívem rájuk gondolva. Mert minden olyan szép volt. Most meg... Minden más.
Beléptünk a márványköves előszobába, ugyan olyan tisztán ragyogott minden, mint mikor utoljára láttam. Amíg lehúztam a cipőm, Stefan elvette a csomagom és felvitte a szobámba. Egy mély levegőt véve beléptem a nappaliba, ahonnan már hallani lehetett ahogy valaki a konyhában szorgoskodott. A pulthoz lépve elmosolyodva néztem ahogy anyu dudolászva, ősz hajszálait igazgatva sütögetett. Örömmel láttam hogy Cassoule-et készített, mert az évek során egy francia családba házasodva jól elsajátította az elkészítését.
-Finom illata van. - szólaltam meg végül, mire azonnal megpördült.
-Luna! Hát hazajöttél! - ugrott a nyakamba boldogan, és szorosan átölelt.
-Persze hogy hazajöttem, hisz megígértem! - színleltem boldogságot.
-Jókor érkeztél, mindjárt kész a reggeli. Apád kedvence... - mosolyodott el halványan, csillogó szemekkel visszafordult a sütőlaphoz.
Nem akarta hogy lássam a könnyes szemét, ő mindig a tökéletes családképet szerette volna nekem átadni, azt akarta hogy közel se olyan életet kelljen élnem mint ő. Anyának nehéz gyermekkora volt, nevelő otthonban nevelkedett fel, ami nem volt egy leány álom. Sosem szeretett róla beszélni, apától tudtam meg miken kellett keresztül mennie, és én mondom, nála erősebb nőt sosem ismertem. Jó életet akart nekem, egy tökéletes családdal, és ez sikerült is...Legalább is azt hittük. De az élet bebizonyította, hogy nem minden arany, ami fénylik.
