A Bébiszitter

16.

*Jungkook pov.*

Tae egész hamar ideért. Lent beengedtem, majd felkísértem a fiú szobájába. Egy darabig néztem, ahogy matekoznak, aztán kimentem. Nem lett volna jó Jimin közelében lenni. Távolságtartónak kell lennem, ha nem akarom, hogy a közelemben legyen. Nem könnyíti meg a dolgom, hogy nem érti az anyagot és segítenem kell neki. Miért nem jár magántanárhoz, ha nem megy neki? Nem hiszem, hogy nincs rá pénzük, hisz rohadt nagy lakásuk van. Viszont ha rájön, hogy kerülöm a társaságát, biztos rá fog kérdezni, miért teszem. 

Beszélnem kell Jiával! Bementem a szobámba, és át is hívtam ide. Hamar ideért, és be is engedtem. A nő szinte azonnal a számra tapadt, de azonnal el is löktem.

- Gyere be, beszélnünk kell. - behúztam, és bevágtam magam után az ajtót. - Indulj! - csuklójára fogtam, és felhúztam a szobámba, ott bezártam az ajtót.

- Megjött talán az eszed, és nem bírod tovább nélkülem?

- Dehogynem, ha tehetném kibasználak az ablakon! Rohadt nagy bajban vagy, ugye tudod?

- És most megbüntetsz? - perverz csábmosolyával leült az ágyamra.

- Meg, de nem úgy, ahogy gondolod. - elé álltam. - Hogy mertél bemenni a főnökömhöz??

- Nem is mentem be hozzá.

- Akkor hogy került hozzá ez a kép? - megdobtam vele. - Normális vagy? Rohadtul elegem van abból, hogy folyton a utánam kajtatsz, mint egy kutya! Nálad féltékenyebb nőt még életemben nem láttam! Jimin egy kiskorú fiú! Azt hiszed összeszűrném vele a levet?

- De csókolóztatok!

- Ezt meg honnan veszed? Hamis információt mondasz a főnökömnek! Ki akarsz rúgatni?

- Nem Kookie, de...-

- Hányszor mondtam, hogy ne hívj így!? Gyűlölöm az összes becenevet, amit adtál nekem! - lehajoltam hozzá. - Szerencséd, hogy nem verek lányokat, máskülönben halott lennél!

Látszott rajta, hogy eléggé megijesztettem, de megérdemelte. Rohadtul elegem van belőle. Békén hagyhatna végre.

- Bocsánat.

- Ez a minimum, azután, hogy beköptél! Tisztában vagy vele, hogy emiatt börtönbe mehetnék?

- Igen. És sajnálom.

- Sajnálhatod! Takarodj innen, és meg ne lássalak a következő négy hétben világos?

A nő félve bólintott, majd engem jól kikerülve elment. Leültem az ágyra, és próbáltam magam lenyugtatni. Mivel kiabáltam, Jiminék biztosan hallották az egészet. Az ajtó felől érkezett egy halk kopogás. Odamentem, és kinyitottam. Az ajtóban egy szomorú Jimin állt.

- Mit akarsz?

- Bocsánat, ha teher vagyok. - ezzel lement a konyhába. Nem tudtam hova tenni ezt a mondatot. Taehyungra néztem.

- Te érted?

- Mindent hallott, ugye tudod?

- Tudom, kiabáltam.

- Szerintem beszélj vele. - ajánlotta fel.

- Tae, tudod te hányszor beszéltem már vele? Nem megyek semmire. Hagyj inkább. - ezzel lementem, és kimentem az udvarra. Lefeküdtem a fűbe, és a szokásos módon próbáltam lenyugodni.

*Taehyung pov.*

Lementem a konyhába Jiminhez. Ő éppen vacsit csinált, de hallottam, hogy sír. Melléálltam, és finoman megöleltem. Tudtam, hogy nem tehetek semmit.

- Nyugi, oké?

- Biztosan utál. - sírta a mellkasomba.

- Nem utál. Csak nem akarja elveszíteni az állását.

- De miattam el fogja.

- Nem fogja, ne izgulj. Felnőtt, hidd el, megoldja majd. Ha kell, szakít Jiával. - elengedtem. - De szerintem beszéljétek meg.

- Ma hazaértem, és mikor leültem mellé, ő elment.

- Ezért mondom, hogy beszéljetek.

- De miről?

- Erről az egészről. Tudom, hogy kiakadtál, mert mesélt nekem a csókról, de segíteni szeretnék nektek. Kedveled?

- Jungkookot? Nem tudom. Lehet. Nem voltam még szerelmes soha. De mindegy.

- Nem mindegy. - benyúltam a zsebembe, és odaadtam egy papírt. - A telefonszámom, hívj ha baj van.

- Köszi. - szomorúan mosolyogva elvette, és eltette. - De ezt ne mond el neki.

- Nem fogom. - megsimogattam a felkarját, majd kimentem. - Szia, Jungkook.

- Mondtam, hogy hagyj! Nem akarok beszélni veled.

- Most mi bajod? - leültem hozzá. - Rám haragszol?

- Nem!

- Jiminre?

- Nem!

- Jiára?

- Talán! Nem hagynál békén?

- Na jó, idefigyelj. - kezdtem bele mondandómba. - Jimin odabent sír, mert azt hiszi utálod és, hogy miatta elveszíted a munkádat.

- Nem utálom őt, de végülis igaza van.

- Nincs igaza! Ez a te hibád, és kész. Nem szeretem ezt mondani, de így van. Talán gondold át. - mentem volna el.

- Igen, megint az én hibám az egész! Talán gondolj bele, hogy én min megyek keresztül: hazudtam a főnökömnek, hazudtam Jiának, megcsókoltam egy kiskorút, és most nem lehetnék vele egy légtérben, máskülönben elveszítem a munkám, emellett elvesztettem az egész családom, és még mindig itt vagyok ezen a rohadt világon, ahelyett hogy meghalnék, és sokkal jobb lenne az életem! - ezzel elsírta magát. Rég láttam őt így sírni. Visszaültem mellé, és szorosan megöleltem. - Hagyj meghalni!

- Nem hagylak.

- Nem, nem, nem, nem, nem!! Én nem akarok itt lenni!

- Elhiszem. De menni fog, ne aggódj. - próbáltam nyugtatni, de ahogy láttam, nem nagyon ment. Szegényke keservesen sírt a mellkasomba. Olyan rég láttam őt így sírni, ilyen keservesen és elveszetten. Mintha elveszett volna, és nem találná a kiutat a boldogságba. Belepusziltam a hajába, eddig az mindig megnyugtatta. Most segített kicsit, és már nem sírt olyan hangosan, hanem egyre halkult.

- Tae... Mindent elrontottam. Elbasztam az életem.

- Nem igaz. Jó életed van.

- Dehogy. - szipogott. Nyújtottam neki egy zsepit, amit elvett, és kifújta az orrát. - Köszönöm. Nélküled már nem lennék.

- Beszélsz Jiminnel?

- Nem tudom. Egyáltalán mit mondjak?

- Ezt még én se tudom. De mindenképp beszéljetek.

- Rendben. - eltolt magától.

- Én megyek. Szia. - felálltam, és elmentem.

*Jimin pov.*

Szomorkásan főztem a vacsit. Beszélni akartam Jungkookkal, de nem tudtam, mit mondjak neki. Elgondolkodtam Tae egyik kérdésén. Talán tényleg megszerettem Jungkookot? Bár még csak egy hét telt el, azóta hogy ismerem. Korai még eldöntenem, hogy szeretem-e.

Hallottam, ahogy becsukódik az ajtó. Gondolom, Jungkook volt az. Nem fordultam meg. Ha ő is akar beszélni, majd idejön.

Végeztem a főzéssel, és megfordultam, de majdnem szívrohamot kaptam. Jk előttem állt zsebre dugott kézzel.

- Te mióta állsz itt?

- Mióta bejöttem.

- Miért?

- Beszélnünk kéne.