Christmas with you (L. N.) ✔

❄ 4. - A lány, akit felvidítottam ❄

𝙇𝘼𝙉𝘿𝙊

Nagyon sokat beszélgettünk, szinte minden szóba jött. Kedvenc filmek és zenék, hobbik, iskola, városi pletykák, karácsony.

Élveztem a beszélgetést és örültem, hogy sikerült felvidítanom a lányt. Az este folyamán rengeteget mosolygott és nevetett, ami nagyon jól állt neki.

Éppen a húgom tavalyi karácsonyi ajándékáról meséltem neki. Hogy hetekkel korábban megvettem, de véletlenül a monacói lakásomban hagytam, ezért december 24-én , este szaladgáltam boltról boltra, egészen addig amíg nem találtam valami olyasmit, aminek Flo örülne. Lily ragyogó arccal nevetett a szerencsétlenségemen, de ezért nem tudtam hibáztatni. A történetem végén szólalt meg a telefonja, amit egy "bocsi " kíséretében elkezdett kihalászni a kabátja zsebéből.

- Basszus - motyogta, amikor meglátta a képernyőt, majd amikor felvette kedves, cseverésző hangnemre váltott. - Szia anya!

- Édes kislányom lassan éjfél, mi pedig reggel óta semmit nem hallottunk rólad - kiabálta az édesanyja a telefonba, akit látszólag nem hatott meg a lánya cseverésző hangja. Lily fájdalmas arckifejezéssel húzta el a telefonját a fülétől. Nem hibáztatom, az anyukája tényleg hangosan beszélt, hiszen én is hallottam, amit mondd, pedig a lány nem hangosította ki.

- Sajnálom, anyu - mondta a lány a telefonba nyugodtan. Hallani lehetett, ahogy az édesanyja, a vonal másik végén, mélyen sóhajt.

- Csak aggódnunk, kislányom - szólalt meg immáron normál hangerőn.

- Tudom, anya - mosolyodott el lány, bár ezt a másik nő nem láthatta. - De jól vagyok. Nemsokára megyek haza, akkor mindent elmesélek.

- Rendben, kicsim. Vigyázz magadra!

Lily, miután megígérte, hogy semmi baja nem lesz, eltette a telefont és újra felém fordult.

- Bocsi - húzta el a száját.

-Semmi baj - mosolyogtam rá. - Megértem, hogy anyukád aggódik érted.

- Feleslegesen - tette hozzá vállat vonva. - De én is megértem. Csak néha túlgondolják.

- Szerintem mindenki így viselkedne a szüleid helyében, azok után amin keresztülmentél - mondtam óvatosan és reméltem, hogy nem mentem ezzel túl messzire.

- Én tudom, hogy aggódnak - nézett rám. - Csak folyton a nyakamban vannak, hogy vigyázzak magamra, ami nem is olyan nagy baj. Azt is mindig hallgatom, hogy lépjek túl és kezdjek el visszatérni a régi életemhez. De azt nem értik, hogy úgy nem fog menni, ha folyton a nyakamban vannak. Ahhoz, hogy túllépjek egyedül kell lennem. Hogy tisztázni tudjam magamban a dolgokat.

Ezek után csendben sétáltunk egymás mellett.
A fényekben úszó utcát figyeltem, közben eddig azon gondolkodtam, hogy jó lenne valami biztatót mondani Lilynek, hogy tudja, hogy ha nem is érzem át a helyzetét, de megpróbálom megérteni.

- Sajnálom, hogy így rád zúdíttottam mindent - nézett rám bűnbánóan. - Csak eddig ezt senkinek sem tudtam elmondani és jól esett kiadni magamból.

- Semmi baj - mosolyogtam rá bíztatóan. - Nekem bármikor, bármit elmondhatsz.

Visszamosolyogott rám. A mosolya egyáltalán nem tűnt erőltettnek, sőt inkább vidámak és felszabadutnak. Én pedig akkor úgy éreztem, hogy bármit megadnék azért, hogy ezt a mosolyt minden nap lássam.

- Ideje lenne hazaidulnom - húzta el a lány a száját kedvetlenül.

- Hazakísérlek - vágtam rá egyből, gondolkodás nélkül.

Lily elkezdte mondani, hogy ne fáradjak, de hajthatatlan voltam, úgyhogy ő is belement, abba, hogy vele tartsak a házukig.

- És egyébként te a szüleiddel karácsonyozol? - kérdezte hirtelen, amikor egy ideje már csak a köztünk lévő csendet és a mellettünk néha elsuhanó autók hangját hallgattuk.

- Igen - bólogattam. - Karácsonyra mindig hazautazom, Angliába. Te?

- A szentestét anyáékkal és az öcsémmel töltöm, másnap reggel pedig megyünk a nővéremémhez.

- A nővéred külön tölti a szentestét?

- Neki már saját családja van. Férje és egy két éves kisfia. Ők együtt töltik a szentestét és a karácsony első napját pedig velünk - magyarázta, mire felvilágosodva bólintottam. - Neked van testvéred?

- Két húgom és egy bátyám. De mi mind együtt töltjük a szentestét és a következő két napban pedig különböző rokonokat látogatunk meg vagy ők látogatnak minket.

Épp csak ennyit tudtunk beszélni, mert Lilyék haza elé értünk.

Esetlenül  álltunk meg egymással szemben, egyikünk sem tudta, hogy most mit kéne tennünk vagy mondanunk. Végül ő törte meg a csendet.

- Akkor... - kezdte bizonytalanul a bejárati ajtajuk felé mutatva. - Én megyek.

Lassan, habozva bólintottam. Nem akartam, hogy itt véget érjen a mai esténk.

Lassú, határozatlan léptekkel indult meg az ajtó felé. Már a kilincsen volt a keze, amikor utána szóltam.

- Elkérhetem a számodat?

- Persze - fordult vissza egyből és a következő pillanatban újra előttem állt. Kivette a kezéből a telefont és beírta a számát. Elvettem tőle, majd és közben végig a szemébe néztem, ezért a telefonomat egyből visszatettem a zsebembe.

Újra elindult befelé a házba.

- Szia, Lando - fordult még vissza az ajtóból egy kedves mosoly kiséretében, majd belépett a házba.

Végignéztem, ahogy bemegy és bezárja az ajtót, csak utána indultam el.

Automatikusan elővettem a telefonomat és megnéztem Lily telefonszámát. Amikor megláttam a hozzá beírt nevet szélesen elmosolyodtam.

" A lány, akit felvidítottam "