Christmas with you (L. N.) ✔

❄ 5. - A srác, akivel kávéztam ❄

𝙇𝙄𝙇𝙄𝘼𝙉𝘼

Három nap telt el azóta, hogy Lando és én először találkoztunk. Azóta nem találkoztunk, de telefonon beszélünk, én pedig folyton a mobilomat lesem, hátha írt valamit a fiú.

Aznap este, amikor leült mellém a kávézóban, nagyon jól éreztem magam vele és azt hiszem, hogy kedvelem. Elkérte a számomat és pár perccel később már küldött is egy sms-t, és utána még egy csomót beszélgettünk.

Az elmúlt két napban dolga volt, ezért személyesen nem tudtunk találkozni, de minden nap órákat telefonáltunk, és ezek az órák lettek a napom fénypontjai.

Anyáék rám sem ismernek. Szinte folyton mosolygok, nem kell kérlelni, hogy az estémet ne a szobámba zárkózva, hanem velük töltsem.

Anya szóvá is tette, hogy nagyon megváltotam és megkérdezte, hogy mi ennek az oka. Úgyhogy meséltem neki Landoról. Anya örült, és azt mondta, hogy szívesen megismerné azt az embert, aki ezek után képes volt mosolyt csalni az arcomra.

Anyu elmesélte apunak, Samnek, az öcsémnek és Oliviának, a nővéremnek. Apa szó szerint azt mondta, hogy "Én örülök, kislányom, de ha megbánt, én lehet börtönbe kerülök. De ő a temetőbe. " Ezen, persze, mindenki nevetett, közben pedig az öcsém meg is jegyezte, hogy nem érti, miért kell ekkora felhajtást csinálni abból, hogy van egy új srác az életemben. Tipikus kamasz fiú, de egyébként egyet értek vele. Nem kell, hogy minden családi program Landóról és rólam szóljon.

A nővérem pedig, két napja, este felhívott és alaposan kikérdezett mindenről a fiúval kapcsolatban. Jól esett végre így beszélni a Oliviával. Legutóbb több, mint két éve tudtam ilyen vidám beszélgetést folytatni vele és bárki mással. Néhány óra telefonálás után Olivia azzal a mondattal búcsúzott, hogy "Örülök, hogy újra ilyen vagy, Lily. Nagyon jó hatással van rád ez a fiú. "

A tegnapi telefonálásunk során Lando felvette, hogy ma délelőtt beülhetnénk valahová egy sütire vagy egy kávéra. Természetesen gondolkodás nélkül, boldogan mondtam igent és este alig tudtam aludni, annyira vártam a mai napot.

Reggel a tükröm előtt állva idegeskedtem, hogy milyem ruhát vegyek fel. Dühösen vettem fel, majd vettem le a különféle ruhaneműket. Végül egy egyszerű fekete farmerre és egy rövid bordó kötött pulcsira esett a választásom, amihez egy fekete, magas szárú csizmát és egy bézs színű kabátot is felvettem.

Az előszobánk tükrében még egyszer végignéztem magamon, hogy minden oké-e, mire anyu megjegyezte, hogy látszik milyen fontos nekem Lando véleménye. Erre inkább nem válaszoltam, csak egyet elköszönve kiléptem az ajtónkon.

A fiú a házunk előtt várt és amikor meglátott egyből elmosolyodott, nekem pedig pillangók ezrei kezdtek el tombolni a hasamban. Amikor pedig odaértem hozzá, szoros ölelésbe vont, én meg lehunyt szemekkel és hevesen dobogó szívvel szívtam be a kabátja illatát.

- Szia - szólalt meg, miután elengedett.

- Szia - válaszoltam boldogan.

- Sajnálom, hogy csak most tudunk újra találkozni, de egy csomó dolgom volt. A munkám miatt - nézett rám bűnbánóan, - Pedig akartam, hidd el.

- Jaj, ugyan, semmi baj - ráztam meg a fejem mosolyogva. Ha lehetséges, a szavai hallatán még boldogabb lettem. Jól esett, hogy ezek szerint ő is vágyott arra, hogy újra találkozhassunk, nem csak én.

- Hová szeretnél menni? - kérdezte.

- Nekem mindegy- vontam meg a vállam, mert tényleg mindegy volt. A lényeg, hogy vele legyeg. Az, hogy hol, az nem érdekel.