OneShot-ok és egyebek

Kutyakölyök 1/3 (Eren x Levi)

Levi utálta az embereket. A legtöbbjük hangos volt, ostoba, beképzelt és igénytelen. Mikor reggelenként kinyitotta a kisboltot, rendszerint azzal kellett kezdenie, hogy a bolt előtt összeseperte az eldobált sörösdobozokat és a csikkeket, vagy ami még rosszabb volt, a törött üvegeket. Utálta a csörgésének a hangját ahogy a szemeteslapátra söpörte a szilánkokat.

Ez is egy ilyen reggel volt és bár nem kifejezetten tartotta magát agresszívnek (hogy mások milyennek tartották az most igazán lényegtelen), szíve szerint minden szemetelő barmot megetetett volna pár törött üveggel. De az utcán jelenleg csak hajléktalanok vagy részegek feküdtek a falak mellé húzódva és nem volt kedve olyanokat összeverni akik amúgy is le vannak szedálva. A kevésbé rutinosak az út szélén feküdtek, vagy nyújtott lábbal terpeszkedtek a járdán.

Rosszkörnyék de nem a legrosszabb. Legalábbis ezzel vigasztalta magát. Meg azzal, hogy a rosszabban is túlélte akkor ez igazán nem nagy kihívás..

Levi kidobta a szemetet és bement a kisboltba ahol különféle teafüvek illata terjengett. Bár az embereket nem kedvelte, olykor egyenesen utálta őket, de az emberek rá lettek kényszerítve a társadalmi életre. Eleinte a túlélés miatt, manapság a sok gyenge szar miatt akiket el kell tartani. Ha jobban belegondolunk ez is túlélés, csak másoknak és máshogyan.

Az ajtó feletti kis csengő megszólalt mikor vendég érkezett. Levi ilyen korán csak betévedt csavargókkal találkozott, de most a szomszédja állt előtte, karjában a kisfiával és Levi már tudta, hogy a mai nap nehezebb lesz mint általában.

– Sajnálom, tudom hogy dolgozol, de nem tudom kire bízni Erent és mikor kopogtattam már nem voltál otthon.

– Hatkor kezdek, hétkor nyitok. – felelte Levi és a kis Erenre nézett aki piros orral a szája elé kapta a kezeit és hangosan köhögött. – Még mindig beteg? – kérdezte bár nyilvánvaló volt, hogy két nap alatt nem fog meggyógyulni. Levi hibásnak érezte magát.. Ő vigyázott rá szombaton és majdnem egy egész napot töltöttek kint a hidegben. Erent nehéz volt lekönyörögni a mászókáról.. Még Levinak is.. Ösztönösen nyúlt felé és átvette az anyjától, aki egyértelműen itt akarta hagyni a teaboltban.

– Az orra is kisebesedett.. – mondta Carla és megsimogatta a kisfia fejét. – Itt hagyhatom délelőtt? A főnököm kirúg ha megint beviszem az étterembe. – Levi szétnézett a kis boltjában és felsóhajtott. Ezt Carla igennek vette mert már puszit is nyomott az arcára meg a kisfiáéra is és már el is sietett miközben megígérte, hogy délre itt lesz érte. Hangosan, hadarva hálálkodott miközben már fél lábbal kint is volt az üzletből. Carla hangos volt és közvetlen (egyesekkel túl közvetlen is), de nem volt sem beképzelt sem buta és ami a legfontosabb (legalábbis Levi szerint), igénytelen sem volt. Persze a többi tulajdonsága miatt is kedvelte.

Eren fészkelődött így Levi letette a földre. Manapság Eren nem szívesen időzött Levi karjában, vagy legalábbis nem túl sokáig. Szívesen fogta Levi kezét és mindenhová követte, de határozottan kijelentette, hogy nem a gyereke. Ezt Levi tudomásul is vette és biztosította róla, hogy ezzel ő is tisztában van.

– Nem vagy fáradt? – kérdezte tőle de Eren óvatosan megingatta a fejét és kissé belesápadt a mozdulatba. Minden bizonnyal szédült még. Tegnap késő délután Carla ismét rábízta Erent amíg Grisha oda nem ért a rendelőből. Eren arról panaszkodott, hogy forog a szoba és homályos is. Aztán hányt egyet és annyira elfáradt benne, hogy alig tíz perccel később már el is aludt, szóval Grisha csak jött és ment. Adott neki gyógyszereket meg ellátta őket pár felesleges jótanáccsal és már ment is vissza az első családjához. – Csinálok neked egy mézes teát.

– Nem kell méz! – kiáltotta Eren rekedten mire Levi felvonta a szemöldökét.

– Biztos?