ʙʟɪɴᴅᴇᴅ ʀᴜʟᴇs | ☑️

n e g y v e n h a t

Pánik ült el rajtam, hiába nem volt semmi szégyellnivalóm. Ronnie kétségbeesett tekintetét látván úgy éreztem, hogy elárultam őt. Csak bízni tudtam benne, hogy a helyzetem tisztázását követően is ugyanolyan megértő marad, mint amilyen az elmúlt időszakban volt.

— Miből gondolod? — kérdeztem vissza a feltett kérdésére, hogy találkoztam-e Johnnal. — Egyébként igen. — vallottam be mindenféle kifogás nélkül.

Egy pillanatra a magasba szöktek szemöldökei, bizonyára megleptem az egyenességemmel.

— Éreztem a parfümjét. — felelt a kérdésemre tárgyilagosan. — És, mi történt?

A hangjában felismerni véltem némi féltékeny tónust, ami teljesen megváltoztatta a hangulatomat. A pillanatnyi félsz teljesen ellilant, és akaratom ellenére elmosolyodtam.

— Most mi van? — kérdezett újból értetlenül.

— Jól áll a féltékenység. — jegyeztem meg csipkelődve.

— Nem vagyok féltékeny! — háborodott fel a feltételezésemen.

— Mhm. — bólogattam még mindig széles mosollyal az arcomon.

— Mi történt, Maya? — fordította komolyra a szót.

— Amikor elmentem Scarlett-ért kiderült, hogy csőbe húztak. John látni akart, és ehhez szüksége volt Scarlett segítségére, aki naivan meg is tette.

— Meg kell hagyni, ügyes próbálkozás. — merengett el elismerő arckifejezéssel.

— Nem szerettem volna beszélni még vele, de ha már így alakította a dolgokat, úgy láttam a legjobbnak, ha minél előbb túl leszek rajta. — folytattam a beszámolóm, Ronnie pedig bólintott, hogy ne álljak meg. — Bocsánatot kért, elmondta, hogy még mindig szeret, és miután elsétáltam tőle utánam jött, hogy megcsókoljon.

Ronnie arcán ismét egy újabb érzelem mutatkozott meg, ami sokkal látványosabb volt az eddigi döbbenetnél. Düh. Régóta ismerem már, de ilyen haragot még sosem láttam benne. Furcsa módon, egész imponáló volt, hogy felszínre engedte a védelmező énjét, egy cseppet sem tartottam félelmetesnek, ellenben Johnnal, akinek a hasonló énje teljesen mást vált ki az emberből.

— Eldob magától, aztán vissza táncol az életedbe, mintha mi sem történt volna? — indulatosan felpattant az ágyról, és járkálni kezdett. — Na, azt már nem! — jelentette ki határozottan egy méregből fakadó kacajjal. — Nem engedem, hogy többet fájdalmat okozzon neked, Maya, ezt garantálom!

— Mondtam már, hogy milyen szexi vagy dühösen? — kérdeztem hivalkodó vigyorral.

A tekintetét rám szegezte, mintha magába próbálná szívni az arcom minden apró részletét. Feleresztett egy frusztrált mormogást, majd gyors mozdulattal leoltotta a villanyt és bemászott hozzám az ágyba. Neki sem kellett több, egyből felém emelkedett és hevesen csókolni kezdett. Ösztönösen a dereka köré kulcsoltam a lábaimat, ujjaimmal pedig a dús hajával kezdtem játszani. Türelmetlenül félretolta a bugyim és eleinte gyengéden izgatni kezdett, majd felgyorsította a tempót, minek hatására hangos nyögések törtek elő belőlem. Tudom, hogy ez a gyengéje és ezt akkor is bizonyította azzal, hogy ügyetlenül kapkodva letolta a nadrágját és a férfiassága teljes terjedelmével belém hatolt. A csípőink pillanatok alatt egymásra hangolódtak felvéve a tökéletes ütemet. Zihálva váltottunk csókokat, miközben egyre közelebb jutattuk egymást a gyönyörhöz. Ronnie az oldalamat kezdte cirógatni, mire az egész testemen végig futott a libabőr és a csúcsra is értem. Az aktus után mindketten levegőért kapkodva terültünk el egymás mellett, majd összebújva aludtunk el.

Másnap mindketten felhőtlen jókedvvel indultunk el munkába, teljesen megfeledkezve a kellemetlenségekről. Amikor beléptem az irodába a recepciósunk, Kate vészjósló tekintettel kísérte végig minden hozzá tartó léptemet. A hangulatom azonnal megcsappant, mivel attól tartottam, hogy az aktuális ügyemmel kapcsolatban történt valami, aminek felettébb nem örülnék, mivel egyéb hozzátársuló probléma nélkül is pokolian nehéz a dolgom.

— Mi ez a nézés? — tértem egyből a témára miután köszöntöttük egymást.

— Próbáltalak hívni.

— Hívni? — kérdeztem vissza értetlenül, közben a táskámba nyúltam, hogy elővegyem a mobilom, de rövid turkálás után rájöttem, hogy otthon hagytam. Ösztönből a homlokomhoz kaptam. — Basszus, ne haragudj, otthon felejtettem a telefonom.

Kate legyintett egyet és áthajolt a pultja felett.

— Maya egy kisfiú már lassan fél órája vár itt rád. — közölte halkan, hogy a jövők-menők ne hallják.

— Mi?! — förmedtem rá akaratlanul, mire az épület túlsó felében elhelyezkedő irodám felé biccentett.

Teljesen összezavarodva kaptam az irodám irányába a fejem, ahol megpillantottam Wyatt-et, ahogy egyedül ácsorogva nézelődik. A szívem kalapálni kezdett a mellkasomban, amint megindultam a kisfiúhoz, aki csillogó szemekkel nézett rám, amint észrevett.

— Wyatt, te mit csinálsz itt egyedül?! — kérdeztem aggódva, miután szorosan magamhoz öleltem.

— Nem vagyok egyedül, apa is itt van, csak elment virágot venni neked. — mondta vidám mosollyal az arcán.

Hirtelen fogalmam sem volt róla, hogy mit kéne mondjak Wyatt-nek, mivel azzal sem voltam tisztában, hogy tudja e, hogy már nem vagyunk együtt Johnnal. Olyan szívmelengetően fogadott, hogy képtelen voltam ridegen, fapofával közölni vele a helyzetet, így próbáltam a lehető legtermészetesebben viselkedni és behívtam az irodámba, azzal a címszóval, hogy amíg John nem ér vissza megvitathatjuk, hogy melyünk irodájában vannak menőbb cuccok. Valójában forrt bennem a düh, amiért John képes volt ilyen aljas módon kiharcolni a figyelmemet, és ezt nem szándékoztam csak úgy a szőnyeg alá söpörni, mintha semmi jelentősége nem lenne. Felkészültem hát egy hevült beszélgetésre, és eszem ágába sem jutott, hogy esetleg majd visszafogom magam. Ha ő így játszik, akkor én is.