-ᴢᴀғɪ́ʀ sᴢᴇʀᴇʟᴇᴍ-

- ᴀ ɴᴇ́ɢʏ ғᴀʟ ᴛɪᴛᴋᴀ-

-Hercegnőm, biztos benne, hogy nem kívánna mégiscsak reggelizni valamit?-kérdezi az egyik szolgálólányom aggódva, miközben felszedi az imént, számomra kipakolt terítéket.
-Nem...Talán majd később-felelem erőltetett mosollyal, mivel nem akarom sem megsérteniőt , sem elárulni magam, de az étel és evés puszta gondolatától is felkavarodik a gyomrom.

A körutunk utáni hazatérésünk óta már 7 nap eltelt, és a rosszullétek, valamint az ételtől való undor csak egyre rosszabb lett.

-Értem.Akkor engedélyével távozom is-mondja a leány, miután mindent összepakolt.
-Várj! Samatha igaz?-kérdezem, mire ő félszegen bólint.
Látszik rajta, hogy meglepetésként éri őt ,hogy tudom a nevét. A legtöbben a családunkból nem veszik ilyen apróságokra a fáradtságot, ám én minden lány nevét tudom, aki valaha is szolgált.
-Samatha...Kérhetnék tőled egy aprócska szivességet?-kérdezek ismét, majd finoman megütögetem a matracom, hogy üljön le mellém.
-T..természetesen Hercegnő...-feleli azonnal, majd nagynehezen helyetfoglal.
-Mondd csak...Reggeliztél ma Samatha?
-N...Nem Hercegnő...Ezt persze természetesen ne vegye panaszkodásnak kérem!Ehettem volna, ugyanis a királyi család biztosít nekünk reggelit!Csupán...én korán reggel nem...nem tudok...enni...-feleli és szemében ismét rémület csillan.
-Megértem. Noss..Mivel már nincs olyan korán, nem lenne kedved itt elfogyasztani ezeket a finom falatokat?-mutatok ekkor a nekem szánt, tálcán lévő ételekre.
-H..hogyan?
-Kérlek, egyél a reggelimből.-mondom, mire ő csak még riadttabb, őzike szemekkel néz rám.
-E...esetleg a H..Hercegnő azt h...hiszi h...hogy megmérgeztem?-kérdezi egyszercsak, és hirtelen könnybe lábad a szeme.
-Micsoda? A Hetekre! Dehogy hiszem! Nyugodj meg! Csupán nem szeretném, ha a konyhába visszavitt érintetlen ételem látványának híre eljutna a Királynéhoz. Tudod ,még azt hinné valami bajom van, pedig csak én is olyan vagyok mint te. Egyszerűen nem tudok reggelente enni-magyarázkodom kínosan elmosolyodva, mire Samatha szerencsére megnyugszik és megtörölgeti a szemét.
-Ooh hála az Isteneknek! Már azt hittem elvesztettem a Hercegnő bizalmát-neveti el magát végül, majd csipegetni kezdi a reggelimet.

-Köszönöm Samantha! El sem tudod hinni, mekkora segítség volt ez most nekem-ölelem meg a szolgálólányom, mielőtt ő távozna a szobámból az üres tányérokkal teli tálcával a kezében.
-Igazán nincs mit Hercegnő! Míg édesanyám élt , ő is mindig különös odafigyeléssel ügyelt rá hogy eleget egyek. Amikor azt mondtam nem vagyok éhes, mindíg azt felete "Evés közben jön meg az étvágy lányom”,és addig-addig beszélt és beszélt, míg nem ettem meg azt a tányér ételt-mosolyodik el anyja emlékére.
-Talán az édesanyád azóta...-próbálok rákérdezni, de nem is tudom hogyan tegyem.
-Az Idegen tavaly télen eljött érte. Azóta nem nyaggat senki az evéssel. Talán ezért is fogytam...-gondolkodik hangosan-De elnézését kérem, nem akarom ily csacskaságokkal terhelni.
-Nem csacskaság és nem is teher amit mondtál. A Hetek vigyázzanak édesanyádra odafent!-felelem, majd finoman megsimítom a lány karját-Viszont, ha a jövőben megkérnélek, megtennéd ,hogy te hozod be nekem az ételt?Hogyha esetleg nem lennék éhes, te megértenél engem és nem kerülnék bajba a Királynő előtt-magyarázom mosolyogva, mire ő is csak elmosolyodik és bólint.
-Természetesen Hercegnő!
Ezzel meghajol és távozik a szomából, én pedig úgy érzem, új szövetségesre találtam benne.

-Ez a ruha...-mér végig anyám, mikor a varrónő már épp végzett a fehér esküvői ruhám rámigazításával.
-Nekem tetszik!-vágom rá azonnal, ám ő ettől függetlenül befejezi mondatát.
-Túl egyszerű. Egyáltalán nem egy leendő Királynéhez méltó.
-Szerintem gyönyörű-lép be végszóra a szobába Aemond, mire próbálok nem elpirulni.
-Úgy gondolod?-morfondírozik tovább anyánk, majd kétszer is körbejár engem-Legalább valamilyen drágaköves díszövet tégy rá-parancsolja végül a varrónőnek, mire az hevesen bólogat, majd kutatni kezd a egyik óriási ládikájában.
-Fiam te pedig most jöjj, hagyjuk dolgozni varrónőnket! Veled fontos megbeszélni valóm van a jövőhetet illetőleg-szól ezután Aemondnak, majd magamra hagynak engem és ezt a hölgyet, aki már vagy hatodszorra szúrja az oldalamba a tűjét, és mivel nem bírom tovább a tétlenkedést, elegem van a tűszúrásokból és kíváncsi vagyok mit akar anyánk Aemondtól, muszály felszólalnom a varrónő ellen.