Mindennap látom a buszmegállóban... Nem értem mit keres ott? Buszra nem száll föl, csak ül az út szélén és bús komoran mereng maga elé. Mégis mi a francért? Aztán minden alkalommal hirtelen fogja magát és elandalog! Fogalmam sincs minek teszi ezt, d...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
,,Egy rossz mozdulat, és hirtelen minden oda!"
Egy újabb nap, egy újabb esély, hogy a buszmegállós srácot jókedvre derítsem. Ezzel az elvvel indultam meg a megálló felé, amint kiléptem a suliból. A nap folyamán kitaláltam, hogy újra megpróbálok beszélgetni vele, sőt ki akartam deríteni a nevét. Tudtam, ez nem lehet piskóta, de éreztem, hogy sikerülni fog. Ha kell, akár minden délután némán ülök az útpadkán emellett a rejtélyes ifjú mellett, akinek a világon a legszebb szeme van.
Amint megérkeztem az úticélomhoz, már ki is szúrtam a jellegzetes sötétkék pulcsit, aminek viselője szokás szerint a padkán trónolt. Mosolyogva indultam meg felé.
- Üdv ismét! – kiáltottam vidoran lehuppanva mellé a piszkos földre. Nem számítottam válaszra, ezért különösen meglepett, amikor egy halk mormogást hallatott. Na erre izgatottan felé kaptam a fejem, és pont elkaptam a dobogó lábát, amit a kezével próbált lefékezni. Nem tudtam ezt a cselekedetét sehová se helyezni, de inkább nem firtattam. Hisz most ünnepelni kellett! Sikerült kicsikarni belőle egy köszönés félét. Azért ez is mekkora haladás volt már!
- Amúgy én Izabella vagyok – kezdtem bele nagy nehezen. - Téged hogy hívnak? – kérdeztem rá végül. De nem érkezett semmilyen válasz. Hiába figyeltem megállás nélkül, ő egyre jobban fókuszált az előtte lévő dolgokra.
Érdeklődve fordultam abba az irányba, ám nem láttam mást, csak a már tegnap felfedezett kávézót és egy, az üzletből épp kilépő fiatal nőt. Innen távolról maximum harminckét évesnek tippeltem. Figyeltem, ahogy elegáns, magabiztos járásával belép a szintúgy tegnap megismert színes óvodába.
Hallottam, ahogy mellőlem egy ideges motyogás kíséretében, még jobban a fejére húzza kapucniját a fiú. Bár a nevét még nem ismertette velem, mégis éreztem, hogy most megtudtam róla valami újat. Aztán már megint ez a lábdobogás. Olyan fürgén mozgatta föl-le sarkát, mint a kutyusok, mikor a farkukkal csaholnak izgatottságukban. Lehet, hogy ő is izgatott? Az előbb még eléggé negatív érzelmeket tanúsított az utca szemközti felén történő események felé. Érdeklődve kaptam arra a fejem, hátha én is meglátom, mi annyira fontos, de nem láttam mást, csak pár kisgyereket, akik épp akkor hagyták el az óvoda épületét, és vadul gesztikulálva avatták be szüleiket az aznap történtekbe. Láttam a pár perccel ezelőttről megfigyelt nőt is egy kisgyermekkel. Sajnos arra nem jöttem rá, hogy kisfiú-e esetleg kislány, mivel már a sarkon jártak a következő pillanatban, pedig befordulva oda, kiléptek a látóteremből.
- Benedek – hallottam magam mellől egy mély, férfias hangot. Elképedve néztem oldalra, de ekkor már csak a rejtélyes srác, vagyis – Benedek - távolodó alakját láttam. Egyszerűen felfoghatatlan. Megszólalt! Hozzám beszélt! Ráadásul elárulta a nevét! Benedek... Milyen szép ritmusú név. És milyen jól hangzott, azzal a brutál selymes hangjával. Te jó ég! A buszon hazafelé az is felvetődött bennem vajon, hogyan hangozhatna, az én nevem az ő szájából? Az is ilyen dallamosan csengene? Nem tudtam, de mindenképpen ki kellettderítenem!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Halihó mindenki! Íme egy újabb fejezet, mely reményeim szerint elnyerte tetszésetek. Amennyiben ez így történt, akkor légyszíves ezt tudassátok velem komment és csillag formájában. Két hét és jön az új rész, addig is kitartást és sok mosolygást!
