Mindennap látom a buszmegállóban... Nem értem mit keres ott? Buszra nem száll föl, csak ül az út szélén és bús komoran mereng maga elé. Mégis mi a francért? Aztán minden alkalommal hirtelen fogja magát és elandalog! Fogalmam sincs minek teszi ezt, d...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
,,Ha az élet egyszer pofán csap, ne lepődj meg, amikor újra megteszi"
Jól be volt borogatva a lábam, teljesen le lett kezelve, így másnap simán mehettem iskolába. Egyedül annyi kellett, hogy ne vegyek részt a testnevelés órán, és fáslizzam be. Így szokásosan mentem a buszmegállóba a délelőtti szenvedés után.
Nagyon sokfajta köszönetet megfogalmaztam fejben a nap folyamán, mert mindenképp hálát akartam adni Benedeknek a tegnap tett szolgálataiért. Rengeteget segített és ha ő nincs, még most se tudom, hogy juthattam volna haza. Emellett amúgy is szerettem volna vele találkozni. Jól esett a közelsége, és egész kellemesen elücsörögtünk ott egymás mellett az út szélén.
Viszont amint a megállóba érkeztem, teljesen pofán csapott a tény, hogy Benedek nem volt sehol. Sem a szokásos helyén, sem a közelben sehol sem láttam. Nem értettem miért nem volt ott. Lehet, hogy miattam? Túl sok voltam neki? Az nem lehetett, hisz tegnap is önszántából esett meg a szíve rajtam. Akkor lehet, hogy valami baj történt vele? Múlt délután először eléggé sietősre vette a figurát. Így visszagondolva nem is értem mit keresett ott akkor még. Hiszen elfutott!
Ezeken agyalva foglaltam helyet a padkán. Ugyan ott, ahol eddig Benedek ült. Kíváncsian néztem magam elé, hátha most az egyszer meglátom mi az, amit a fiú annyira figyelni szokott. Semmi újat nem láttam. Ugyan úgy ott volt a Violin cukrászda, ami ízletesnek tűnő süteményeket ajándékozgatott az üzlet előtt. Elsőre nem értettem, aztán beugrott, hogy valószínűleg csak kostolót osztogatnak. Mégis annyira megkívántam, hogy fogtam magam, felálltam, és átsétáltam az út túloldalára.
Nagyon jól néztek ki az elém tárult ínyencségek. Világos, kör alakú piskóták, rajtuk csábító fehér krém, amire még két darab apró, citromsárga habcsókot ültettek. Megkérdeztem egy alkalmazottat, aki felvilágosított, hogy citromkrémes piskóták. Egyet be is kaptam, és valami mennyei íze volt. Mindenhol ott volt az az enyhén savanykás ízkavalkád. Mind a piskótában, mind a krémben. Sőt, még a habcsókok is citrom ízűek voltak!
Az ujjaimról lenyalva a krémet indultam a cukrászda mellett álló óvoda épülete felé, miközben a kis falra festett állatkákat tanulmányoztam. Egyszer csak kinyílt az ajtó, és egy tündéri kislány sétált ki rajta az anyukája kezét szorongatva. A hölgyet jobban megfigyelve rájöttem, hogy egyszer már láttam a héten, amikor a cukrászdából jött ki, és minden jel arra mutatott, hogy Benedek számára nem volt egy kedvelt nőszemély. Ennek köszönhetően egyből keményebben álltam hozzá egészen addig, míg meg nem láttam a kislány arcát.
Teljesen lefagytam, és csak néztem miközben elballagtak mellettem, aztán annak rendje szerint eltűntek a sarkon. Olyan ismerős volt ez a picúr. Mintha már láttam volna. Az a szőkésbarna haj, a pisze orrocska, és az a szinte rikító türkiz szem... Te jó ég! Basszus, pont úgy nézett ki, mint Benedek kissé fiatalabb lány verziója. Teljesen elhűlten bámultam magam elé, és próbáltam összerakni a képet. Hát nem sikerült.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Na helkó mindenkinek! Újfent egy rövidebb fejezettel szolgálhatok, viszont azt elmondhatom, hogy ez után már sokkal hosszabb terjedelmű fejezetek lesznek. Remélem azért tetszett, kitartást a mindennapokban, és sok mosolyt kívánok mindenkinek!
