Mindennap látom a buszmegállóban... Nem értem mit keres ott? Buszra nem száll föl, csak ül az út szélén és bús komoran mereng maga elé. Mégis mi a francért? Aztán minden alkalommal hirtelen fogja magát és elandalog! Fogalmam sincs minek teszi ezt, d...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
,,Vigyázz kislány mert, ha túl közel mész megégeted magad!"
És túléltem még egy napot abban a kegyetlen gyermekkínzó épületben. Egész tanítás alatt nem bírtam koncentrálni, mert csak úgy cikáztak a gondolataim. Természetesen Benedekkel a középpontban. Egyre jobban érdekelt. Egyenesen célommá vált megmosolyogtatni őt. Közben még mindig az az elképesztő tekintet játszódott le a fejemben újra és újra, azzal a selymes, mély hangjával párosítva.
Izgatottan huppantam le mellé. Szokásához híven a földön ült, teljesen az út szélén.
- Helló – köszöntem rá derűsen. Lassan leereszkedtem, majd kényelembe helyeztem magam a jobb oldalán. – Benedek – csillogtattam meg a tegnap szerzett tudásomat, még mindig jókedvűen. Ő jól láthatóan nem osztozott örömömben. Mormogott valamit az orra alatt, de a tipikus lábdobogása elmaradt. Pedig az annyira aranyos, ahogy próbálja palástolni! Sajnáltam, viszont ez egyértelműen jelezte, hogy valami nem okés nála.
- Mi a baj? – kérdeztem ijedten. Csak lazán megvonta a vállát, és még jobban felhúzta a kapucniját. Ez nem jelenthetett túl sok jót. – Történt valami? – folytattam a faggatózást. Ő felnézett, de nem rám, hanem maga elé, mintha mérlegelne valamit. Végül úgy látszott döntött, mivel a következő pillanatban fogta magát és... és csak tovább meredt maga elé.
Teljesen összezavart. Az előbb már félig felemelkedett, hogy inkább itt hagyjon, de nem tette. Visszaereszkedett és felém fordította a fejét. Mélyen a szemembe nézett, és láttam ahogy mondani akart valamit, csak nem jöttek szájára a szavak. Aztán harangoztak. Délután négyet ütött az óra ő, pedig az út túloldala felé kapta fejét. Nem értettem mi lehetett arra ennyire érdekfeszítő, ám én nem néztem abba az irányba. Csak az arcát tanulmányoztam, ugyanis az előző cselekedetének hála félig hátracsúszott kapucnija, így tökéletes rálátást nyertem jobbprofiljára. Teljesen elképedtem.
Nyilván elsőre is megállapítottam, hogy kinézetre nem utolsó, de most... Egyszerűen képtelen voltam betelni a látványával. Az, hogy helyes, nem kifejezés, viszont, hogy ilyen jól nézne ki! Álmomban nem gondoltam volna. Eddig nem volt alkalmam jobban szemügyre venni. Most azonban nem bírtam elszakítani a tekintetem róla. És azokat a gyönyörűszép íriszeket is meg kell említsem. Annyira különleges volt, ahogy a napfény megcsillant benne, és éreztem ahogy lassan teljesen elveszek benne.
Aztán arra lettem figyelmes, hogy már mindkét szeme elém tárult. Olyan mélyen nézett enyéimbe, mintha egészen a lelkemig ellátna. Ez kissé megijesztett, de inkább éreztem izgalmasnak az egészet. Rám nézett! Egyenesen az én két szép szemembe! Azt hittem elalélok. A következő pillanatban pedig, csak úgy fogta magát, felállt, és elviharzott. Szinte rohant. Mintha menekülne.
Lehet, hogy előlem futott el? Ez járt a fejemben miközben lassan feltápászkodtam, és szemrevételeztem a közelgő buszt. Indultam is felszállni miközben köszöntem egy épp arra rohanó bácsinak. Eléggé furcsa volt, de gondoltam kedves leszek vele, és magam elé engedem. Már félreálltam, hogy időben felérjen, de ő velem mit sem foglalkozva félrelökött, és futott tovább. A seggemre estem, ami eléggé kellemetlen volt, mégis az úr tiszteletlenségén voltam teljesen ledöbbenve.
