3. rész

149 10 1
                                    

-Aaron gyere le és köszönj az új tesódnak! -Kiabált fel miközben cipőjét vette le. Követtem példáját és levettem a koszos szandálomat. 
-Faszt fogok köszönni annak a csövesnek! Komolyan, miért kellet ide hozni?! -ordította ingerülten.
Nagy trappilásokat hallottam a lépcső felől majd megláttam. Ő volt az.

Khmmm idézem mit mondott pár napja:
-Ez most komoly anya?! -kialtott pár méterről egy nagyjából egykorú fiú. -Ez nagyon gáz! Úgyis piára fogja költeni. És lépj tőle hátrébb nehogy letamadjon! -folytatta az ordibálást. A fiú volt aki magasról lenézett. Beképzelt gyökér.

De jó, már most jól kezdődik. És semennyire nem hasonlít az "Álom pasimra"! Szuper. Rövid, fekete hajú, barna szemű ember áll elém, akinek rohadt nagy a pofája. Legalább is az eddigi élményeim szerint ezt tapasztaltam.
-Szia. Aaron vagyok. És előre szólok, hogy rohadtul nem fogok testvéremként tekinteni rád, csak egy random ember vagy, akit az anyám haza hozott. -mondta unottan.
-Hello. Nick Hudson, örülök a találkozásnak. -erőltettem egy mosolyt és kezemet nyújtottam, de ő azt ellökte.
-Előbb fürdj le. Adok törölközőt. -mondta undorodva. -Gyere, fent van a fürdő. -azzal elindult az emeletre.
-Gyerekek én elmegyek még Nick anyukájáért és bemutatom neki a lakást. Legyetek jók és Aaron, ne szekáld szerencsétlent. Mutasd be neki a házat. Na sziasztok, majd jövök! -kiabálta és elment.

Miután felmentünk az emeletre Aaron adott egy törölközőt. Bevezetett a fürdőbe és ott hagyott annyival, hogy ne fürdőjek sokáig.

Körül néztem és elég nagy volt a szoba. Mondjuk nem csodálkozom lehet látni hogy milliomosok. Még a kertjük is bazinagy. Megengettem a vizet, bár eleinte szerencsétlenkedtem, mert nem tudtam, hogy működik. Na azért valljuk be, nehéz dolgom lesz az elején. Soha nem láttam még belülről házat. Miután megszülettem apám rögtön elhagyott, és elvitte szinte az összes pénzünket. Kábé 1 hónaposan már az utcán voltam. Anyukám nem tudom hogyan bírta ezt a sok terhet.

-Minden oké?! -kopogott be valaki. -Már legalább 20 perce folyatod a vizet, nem mintha érdekelne, de nem szeretném ha anyám engem baszna le, amiatt, mert te megfulladtál. -mondta hangosan, hogy én is hallhassam. Erre felkaptam a fejem, kicsit talán túl gyorsan, mert majdnem elcsúsztam. Kiléptem a zuhanyból, derekamra  kötöttem a törölközőt, hátrafésűltem szőkés fehér tincseimet, majd utoljára megnéztem magam a tükörben és végül kiléptem az ajtón.
Aaronnal találtam szembe magam. Baszki eddig észre sem vettem, de legalább 8cm-vel magasabb nálam. És a kezei is izmosak. Kíváncsi vagyok milyen lehet a teste. Nick, ne kalandozz el, baszki!

-Igen, bocsi, hogy sokáig voltam bent. Esetleg tudsz adni valami ruhát amit felvehetek? -kérdeztem rá nézve. Egyszer végig mért, majd hátra fordult, bement a szobájába és bebaszta az ajtót. Pár másodperc múlva visszatért a ruhákkal és belenyomta a kezembe.
-Tessék, nem az enyémek, anyám vette neked. -mondta unottan aztán beviharzott a szobájába.
Bementem a szobába, ahol nemrég voltam és felvettem a cuccokat. Egy sima, szürke rövid ujjú póló és egy fekete nadrág volt rajtam. Azta. Már egy jó ideje nem hordtam tiszta ruhát. Belenéztem a tükörbe. Teljesen máshogy néztem ki. Durva. Nyilván, mikor hosszabb sétákra mentem régebben, akkor esetleg egy patakban vagy folyóban megmostam magam valamennyire, de ott nem volt szappan meg ilyenek. Jó érzés volt felfrissülni.
Miután kiléptem a fürdőszobából Aaron szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam és vártam, hogy ajtót nyisson. Nem jött válasz. Mégegyszer bekopogtam.
-Aaron bejöhetek? -kérdeztem, de nem mondott semmit. Nagyon jó! Ezek szerint bemehetek.

Kinyitottam az ajtót. Aaron az ágyon fekve telefonját nyomkodta. Hallottam már a készülékről, minden nap látom az emberek kezében, mikor az utcán sétálnak, de fogalmam sincs hogyan kell használni.
-Körülnézhetek? -kérdeztem.
-Felőlem. -mondta unottan, majd hátára feküdt és úgy telefonozott tovább.
Elkezdtem bejárni a szobáját. Mit ne mondjak ez is nagy. Csomó cucc van itt. Ruhák, gép meg a hozzávaló dolgok, tükör, ágy, íróasztal, szőnyeg, képek és még sok minden más. Mc Cafferty-s poszter is volt. Ők a kedvenc zenészeim. Volt még Kiss, AC/DC és Nirvana poszterek.
-Azta. -mondtam ki gondolatomat halkan, de ő meghallotta.
-Tetszik? -kérdezte halvány mosollyal az arcán. Most láttam először mosolyogni. Jól áll neki.
-Nagyon. -válaszoltam előző kérdésére. 5 másodpercig csak egymást néztük és nem szóltunk semmit.
-Körbevezetsz? -törtem meg a csöndet.
-Tch. Nem. -válaszolt. Undok.
-Paraszt. -szinte suttogtam a szavakat és nem tudom hogyan, de meghallotta.
-Mit mondtál?! -kérdezte ingerülten és elkezdett felém közeledni. Nem akartam verekedést az első nap, így szélsebesen kimentem a szobájából, bezártam az ajtót és gyorsan lefutottam a lépcsőn.
Úgy döntöttem, hogy, ha már ez a bunkó nem vezet körbe, akkor felfedezem egyedül. Alul volt az anyukája szobája és még volt két fürdő, edző terem, nappali és a konyha. Kint volt a garázs amiben 2 autó férhetett el. Fent pedig Aaron szobája és egy mosdó, meg, ha jól tudom, akkor Aaron-nak van még  külön fürdőszobája. Meg láttam egy szobát ami üresen állt. A falak is csupaszak voltak.

-Elvileg ez lesz a szobád, de még nincs kész. 1-2 hónap és addigra szerintem elkészül. -hallottam egy férfi hangot mögülem. Kicsit megrezzentem, mert megijesztett.
-Neked hobbid halálra ijeszteni az embereket, főleg azokat akiket nem bírsz? -kérdeztem rá.
-Ki mondta, hogy nem bírlak? -húzta fel egyik szemöldökét. Zavaros. Az elején még a kezemet sem akarta megfogni.
-És addig hol fogok aludni? A kanapén? -érdeklődtem.
-Én is ezt reméltem, de drága anyukám úgy gondolta, hogy jobb lenne ha velem aludnál, mert így jobban megismerhetjük egymást. -válaszolta. Nem tűnt valami boldognak, de én sem voltam nagyon elragadtatva az ötlettől. Várj! Egy ágyban fogok vele aludni?! Neemmmm, biztos hogy nem.

-Jól vagy? Kicsit vörös a fejed. -kérdezte.
-Persze! Csak nagyon meleg van. -hazudtam.
-Szeptember van. Nincs meleg. -mondta és egy kicsit közeledett hozzám.
-Akkor csak nem szoktam meg, hogy itt van fűtés. -találtam ki valami baromságot. Sebes léptekkel törtem utat maganak. Kicsit meglöktem ezért egy "bocsi" után már mentem is le a lépcsőn. Le kellet valahogy vezetnem a feszültségemet, ezért az edző terem felé vettem az irányt.

/////////////////////////////////////////////////////////////////
Kövi rész is itt vannnn! Nemsokára jön a negyedik is. Boldog új évet mindenkinek! Már csak utána fogok kitenni részt. Sziasztok! (⁠ ⁠◜⁠‿⁠◝⁠ ⁠)⁠♡

Más mint a többi (boy x boy)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang