Mindenki hallgat

2. Pletyka

Martina

A filmnek vége lett. A többiek sokkosan néztek maguk elé, én pedig vállat vontam. Amikor kopogás hallatszott... Az ablakon. Ez eléggé fura, mivel a legfelső emeleten vagyunk... A tanár érdekes arckifejezéssel lépett az ablakhoz, hogy elhúzza a függönyt.
- Tanár úr ne!! - sipította Mia.
- Ne nyissa ki! - erősítette meg Alan.
- Mitől vagytok befosva? - röhögött fel Max. - Csicskák - morogta.
- Lehet, hogy Dr. Hannabal az!! - visítozott Emily.
- Inkább ne nyissa ki - suttogta Jacqueline.
Az ablakon ezúttal dörömbölés hallatszott.
- Fent vagyunk a másodikon, ez nagyon para - állapította meg Hazel.
- De mi van ha tényleg Hannibal az? - tette fel a kérdést Alekszandr.
- Mindjárt kiderül - húzta el a tanár remegő kézzel a függönyt, majd kinyitotta az ablakot.
- Bocs, Karcsi vagyok. A bádogos. Kicsit kalapálni fogok.

Egyszerre nevettünk fel. Ilyen nincs. A csengő hangosan berregett, mi meg összekaptuk a cuccunkat. Beszélnem kell Hazel-lel. Egyszerűen csak... Csak... Csak... Csak... Csak... Beszélnem kell vele és kész!
- MAJD KÜLDÖM A HÁZI FELADATOT! NE FELEJTSÉTEK EL! - kiáltotta utánunk Jean.

Max

Ahogy kiléptünk a teremből a csapat feloszlott.
Alan odalépett Kathe-hez. Na vajon mit mondott neki, amire Kathe vigyorogva bólogatott?
Oskar azzal a fura francia csajjal beszélgetett. Jacqueline asszem.
Tina pedig nagyon-nagyon nevetett valamin Mogyival. Hazel Jones. Ezekkel a Jones-ékkal csak a baj van.

Kerestem egy másik rágót a táskámban, mert Jean kiköpette velem. Majd visszaindultam a koliba. Mindenki ettől a szaros báltól volt oda meg vissza. Hú de nagy dolog! Unottan sétáltam le a lépcsőn, amikor Alan ragadta meg a karom.
- Mi bajod, ember? - húztam ki a kezem a szorításából.
- Olyat hallottam, hogy kitértem a hitemből - suttogta.
- Nem érdekelnek a pletykák Alan - mentem el mellette.

- Ez igenis fontos - követett, akár egy kiskutya. - És nem tudom, hogy hallottad-e.
Nagyot nyikordult az ajtó amikor becsaptam. Majd megálltam kissé távolabb az ajtótól, egy fás-bokros területen.
- Na, mondjad - fontam keresztbe a karom.
- A húgomról van szó. Úgyhogy nagyon remélem, hogy meg tudod cáfolni - fogta halkabbra. Minden izma megfeszült, tekintetében idegesség honolt.

Katherina

Éppen a sminkemmel voltam elfoglalva, amikor Tina dühöngő bikaként rontott be a szobába. Csak a szokásos.
- Mi az? - kérdeztem, szempillaspirálozás közben. Nagy hévvel becsapta az ajtót. - Aha, értem - bólintottam egy aprót. - Milyen pletyka? - kérdeztem, mire arccal az ágyba dőlt. - Ó, persze, hogy hallottam - beszélgettem magammal.
- Mennyit tudsz? - nyöszörögte.
- Annyi a pletyka, hogy Hazel... - néztem elégedetten a tükörképemet.
- Bazmeg! - fogta meg a párnáját és a földre dobta.
- Igaz? - fordultam felé.
- Nem szedsz ki belőlem semmit! - pattant fel és körbe-körbe kezdett járkálni. - Nem írhatod meg a suli újságban!! Nem érdekel mekkora szenzáció lenne! Nem! Nem! - fogta közben a fejét. - Nem igaz! Nem igaz! Hazugság!

- Tina! Fejezd be - állítottam meg a járkálásban. - Már én szédültem bele - nevettem. - Amúgy meg ha igaz, akkor tényleg szenzáció! - mosolyodtam el.
- De nem igaz! - vágta rá. - Ezért konkrétan kirúgás jár! Sosem tenne ilyet! Tudod mennyire fontos ... - akadt meg - ez az egész - mutatott körbe.
- Jó, jó - emeltem fel védekezően a kezem.
- Kensz nekem is ilyen vakolatot a fejemre? - mutatott az arcomra. Úgysem fog beszélni róla. Maradt Hazel. Úgyis megírom a suli újságba! A szeptember első heti újsága, mindig unalmas. Így nem lesz az.

Nevetve ültettem le a székre és kezdtem el alapozózni.
- Frizurán gondolkoztál már? - tüntettem el a pattanásait.
- Miért nem jó, így? - nevetett fel.
- Mindig így leengedve hordod! - vágtam rá. - Uncsi - tettem hozzá, a palettámért nyúlva. - Mondjuk elkérhetjük Hazel-től a hullámosító masináját - dobtam be az ötletet.
- Hát, nem is tudom - húzta el a száját.
- Én viszont, igen - kaptam fel a telefonom és tárcsáztam.
- Ne! - nyúlt a telefonom után.