XXXI. Buli szervezés

33 1 0
                                    

Reggel, arra keltem, hogy a nap fénye besüt a szobába, mert elfelejtettük behúzni a függönyöket.

-Jó reggelt! - hallottam meg Mase hangját.

-Jó reggelt! - csókoltam meg. - Mióta vagy fent?

-10 perce kb. - mondta.

-Gyerekek, gyertek reggelizni! - kopogott be anyum.

-Megyünk! - kiabáltam neki.

Gyorsan felöltöztünk, majd lementünk. Én egy sima barna bohém nacit húztam fel, egy fehér hosszú ujjúval. Mason egy fekete melegítőt, és egy mintás pólót vett fel. Szüleim, már az asztalnál ültek és ránk vártak.

-Jó reggelt! - mosolygott anyum.

-Nektek is! - mondtuk egyszerre Masonnel.

-Mikor indultok vissza? - nézett ránk apum.

-Szerintem, olyan 3 körül! - válaszoltam.

Miután megettük a reggelinket, ami egyébként palacsinta volt, leültünk a nappaliba és beszélgettünk. Én Masonhoz bújtam, még szüleim velünk szemben ültek. Minden téma feljött, mint például, hogy Mase mióta focizik, vagy mi történt mostanság velünk. Nyilván nem említettük a veszekedést, vagy a balesetet, mert megkértem rá Masont. Dél körül megebédeltünk, mert apum rendelt pizzát, majd utána felmentünk pihenni.

-Kicsim? - néztem fel rá.

-Hm? - simogatta az arcomat.

-Nem tartunk majd el Halloweeni bulit? Itthon Brightonban mindig tartottunk, és tök jó buli! - kérdeztem.

-Ez nagyon jó ötlet! Ilyen beöltözősre gondoltál? - kérdezte.

-Aha. - bólintottam.

-Nekem tetszik! Majd még megbeszéljük Bennel! - puszilta meg a homlokom.

-Rendben. Nem öltözünk, majd össze? - mosolyogtam.

-Ha szeretnéd! És minek öltözzünk be? - nézett rám.

-Am nem tudom, várj! - kaptam elő a telefonomat.

Gyorsan megnyitottam a pinterestet és elkezdtem pároknak való Halloweeni jelmezeket nézegetni.

-Ez? - mutattam neki egy képet, ahol a csajszi angyal volt, a fiú meg ördög.

-Túl basic! - mondta.

-És ez? - a képen Diananak és Frednek voltak beöltözve, a Scooby-Doo ból.

-Nem rossz. De nézzünk valami másikat! - felelte.

-Akkor ez? - a páros tiszta feketébe volt öltözve, és az arcukra csontvázfej volt festve.

-Na ez tetszik! Ez jó lesz! - bólintott.

-Végülis ehhez, csak fekete arcfestéket kell venni! - nevettem.

-Az mindegy! - nevette el magát. - De legalább jól fogunk kinézni!

-Az biztos! - értettem egyet.

Három körül jött értünk Ben. Elköszöntünk a szüleimtől, és már indultunk is. Ben vezetett, én pedig mellette ültem. Mason Ben mögött ült, és a kezemet fogta.

-Ben, emlékszel, amikor régen Halloweeni bulikat tartottunk? - néztem a fiúra.

-Igen, miért? - kérdezte.

-Arra gondoltunk Maseel, hogy tarthatnánk egyet! Tudod beöltöznénk, megy ilyenek. - mondtam.

-Benne vagyok! - biccentett. -Kinél tartjuk?

-Mondjuk nálam? - szólalt meg Mase.

-Oksa. - mosolyogtam. - Kiket hívunk meg?

-Kepa, Jorgi, Kai, Sophi, Hakim, Chris, Reece, Mateo és Ruben. - sorolta Ben.

Fél óra múlva, már haza is értünk. Mase ma nem alszik nálunk, ezért ő hazament. Olyan kilenc körül megvacsoráztunk, majd elmentem aludni.

Pár nappal később

Péntek van és holnap lesz Halloween. Mindenki elfogadta a meghívásunkat szerencsére. Úgy gondoltam, hogy edzés után én elmegyek díszeket, nasikat, meg üdítőket venni a bulira.

Gyorsan megreggeliztünk, majd indultunk is. Reggelire amúgy gabonapelyhet ettem, míg Ben csak egy almát, mert nem volt éhes. Azért elcsomagoltam neki egy szendvicset, hogy ne legyen semmi baja attól, hogy étgyomorral edz.

-Jó reggelt! - csókolt meg Mase.

-Neked is! - mosolyogtam. - Na menjetek öltözni, mert mindjárt kezdünk.

Amint elküldtem a fiúkat, én is rohantam öltözni. Felkaptam az edzős ruhám, majd mentem is a terembe. A fiúk még nem voltak ott, szóval várnom kellett egy keveset. Ma egy ilyen felfújhatós "sátorban" edzettünk, ami belülről lila fényekkel volt kivilágítva. Amint megjöttek a fiúk, behesegettem őket a sátorba, majd helyet foglaltak a szokásos módon. Nagyon nagy volt a hőség bent. Levezettem a szokásos edzést, majd elköszöntem a fiúktól és indultam átöltözni.

Mivel Ben autójával jöttünk, gyalog kellett tovább mennem. Bementem a legközelebbi árkádba, majd ott különböző buli kellékes üzletekbe. Vettem rengeteg fekete, narancssárga színű lufit, világító gyertyákat, amiket a plafonról lehet lelógatni, mű pókhálót pókokkal együtt, egy életnagyságú csontvázat és még pár dolgot a házon kívülre, ugyanis csak nálunk nincs kint dísz. Azután beugrottam egy másik üzletbe, ahol vettem egy nagy üveg tálat, hozzá járó poharakkal. Gyorsan még beugrottam egy élelmiszer boltba, ahol vettem chipset, alkoholt, üdítőt meg még nasit.

Vittem haza vacsorának sushit, mert nem volt kedvem főzni. Nem kellett túl sokat várnom a fiúkra, ugyanis fél órával később, betoppantak az ajtón.

-Megjöttünk! - kiabált Ben.

-Nappaliban vagyok! - szóltam, majd ott is teremtek. - Hoztam sushit, mert nem volt kedvem főzni.

-Pont azt kívántam egész nap! - nevetett Mase.

-Akkor örülök! - nevettem én is.

-Voltál vásárolni? - ült le az asztalhoz Ben.

-Igen. Vettem rengeteg díszt, nasit, alkoholt, meg üdítőt. - bólintottam.

-Oksa. Majd segítünk ferakni. - mondta Ben.

-És mikorra is jönnek a vendégek? - kérdezte Mase.

-7-re, szóval lesz rengeteg időnk! - mondtam.

Kaja után, gyorsan lefürödtünk külön-külön, majd bebújtunk az ágyba. Nem sokkal később el is aludtam.

Szerelmünk története - Mason Mount ff. Where stories live. Discover now