XXXXII. A legszebb nap

31 1 0
                                    

Mason szemszöge

Ma szombat van. Holnap lesz Livi születésnapja. Rengeteget gondolkodtam a tökéletes ajándékon, míg meg nem találtam. Helyszínnek Bennel kibéreltük ugyan azt a villát, ahol az én szülinapom volt tartva.

-Mase. - jött oda hozzám Livi.

-Igen kicsim? - öleltem át.

-Sophival elmegyek plázázni! - mondta.

-Rendben, menjél csak! - csókoltam meg.

-Este jövök, szeretlek!

-Én is teged! - mosolyogtam, majd elment. - Ben! - nyitottam be a szobájába.

-Igen? - nézett fel a telefonja mögül.

-Nincs itthon Olivia, eltudunk menni díszíteni! - mondtam.

-Menjünk! - pattant fel.

A díszeket már tegnap megvettem. Amint megérkeztünk el is kezdtük a dolgunkat. A tervem az az volt, hogy az egyik falon lógatok le ezüst szalagokat, illetve rakok köré fehér lufikat, és egy felfújható feliratot, amin az áll, hogy "Birthday Girl" és egy 23-as szám. Az asztal is megterítettük, illetve a ház többi helyét is.

Pár óra múlva már otthon is voltunk. A srácokkal már tegnap lebeszéltem az egészet, és mindenki ráér szerencsére. Ugyan azok lesznek meghívva, mint akik az én szülinapomon voltak. Nemsokára megjött Liv.

-Megjöttem. - jött be a szobába.

-Miket vettél? - kérdeztem.

-Vettem egy sima fekete pólót, egy zöld kargót, és egy napszemüveget. - mutatta meg a dolgokat.

-Hasonló nadrágom van nekem is! - állapítottam meg.

-Tudom, ezért vettem meg! - ugrott be mellém az ágyra. - És mit csináltál ma?

-Elugrottam a városba elintézni pár dolgot. - pusziltam meg.

-Elmegyek zuhanyozni, mindjárt jövök! - mondta.

-Oksa. - mosolyogtam.

Most nem mentem vele, mert én már voltam az előbb. Felnéztem a közösségi médiára, majd mikor tudatosult bennem, hogy nem történt semmi érdekes, felraktam töltőre a telefonomat, majd a plafont kezdtem el nézni. Egy kicsivel később kijött Liv, majd bebújt mellém, a takaró alá.

-Mikor lesz a következő meccsetek?

-Szerdán. - simogattam az arcát, majd hirtelen ásított egyet. - Álmos vagy?

-Picit. - bólintott.

-Akkor jó éjt! - csókoltam meg.

-Jó éjt! - bújt hozzám.

~Másnap~

Reggel hamarabb keltem, mint Liv, úgyhogy készítettem neki egy kis reggelit. Csináltam tojásrántottát, baconnal, illetve palacsintát. Raktam 1-1 pohár narancslevet és már vittem is fel.

-Édesem kelj fel! - simogattam az arcát.

-Jó reggelt! - nyitotta ki a szemeit.

-Jó reggelt! Csináltam reggelit. - raktam a tálcát az ölünkbe.

-De aranyos vagy! - csókolt meg.

-Hát a szülinaposnak bármit! - mosolyogtam.

Olivia szemszöge

Reggel Mason ébresztett, egy ágyba reggelivel. Miután megettük a kajánkat, felöltöztem és lementünk. Egy sima egyszerű színes, mintás bohém nadrágot, és egy zöld pólót vettem fel. A nappaliban Ben ette éppen a reggeli müzlijét.

-Jó reggelt! - pattantam le mellé.

-Jó reggelt! - mosolygott, majd felugrott.

-Hát ez meg? - néztem Masonre, mire megrántotta a vállát.

-Nagyon boldog születésnapot, drága Livikém! - adott át egy dobozt.

-Nagyon szépen köszönöm, de nem kellett volna! - néztem rá hálásan.

-Na bontsd ki! - mondta izgatottan.

Leszedtem a csomagolást, majd egy Gucci dobozzal álltam Ben előtt. Felnéztem rá, majd mondta, hogy nyissam ki, szóval így is tettem.
Egy Gucci Flora parfüm volt benne. Pont olyan, amilyet már régóta szerettem volna.

-Imádlak! Köszönöm szépen! - ugrottam a nyakába.

-És mára mi a tervetek? - kérdezte Ben.

-Pihenés? - nevettem.

-Ne szórakozz már! Szülinapod van! - mondta Ben.

-Elmehetnénk, majd ebédelni a Chelsea Corner-be. - adta az ötletet Mase.

-Jóó. - mosolyogtam.

13:00 körül elmentünk ebédelni. A Chelsea Corner az egyik kedvenc olasz éttermem itt Londonban. Ben pizzát evett, míg Mason egy rizottót, én pedig egy spagettit. Desszertnek Masonnel tiramisut ettünk, Ben meg egy citromos torta szeletet.

Miután hazamentünk ledőltünk egy kicsit. Már rég volt alkalmam nézni a Gilmore Girls-t, szóval most bepótoltam. Mason a fejét a hasamra tette, majd úgy néztük a sorozatot.

-6-kor elszeretnélek vinni valahova! - szólalt meg.

-Rendben! - simogattam az arcát. - És hova?

-Azt majd megtudod! - mondta. - Választhatok, majd neked ruhát?

-Persze. - mosolyogtam.

Öt óra fele elkezdtünk készülődni. Mason egy piros, selyem ruhát választott nekem, míg ő egy fekete, bő nadrágot és egy inget vett fel. Fogalmam se volt, hogy hova megyünk, szóval, csak egy tusvonalat húztam, illetve szempillaspirált és szájfény raktam fel.

Mase egy kendőt kötött fel a szememre, hogy ne tudjam, hogy hova megyünk. Segített beülni az autóba, majd elindultunk. Kb negyed órát kocsikázhattunk, mikor Mason leparkolt valahol. Azonnal futott segíteni kiszállni, majd elindultunk valamerre. Hallottam egy ajtó nyitódást, aztán nem sokkal később Mase levette rólam a kendőt, majd felkapcsolta a villanyt.

-Meglepetés! - ugrottak elő a srácok.

-Boldog születésnapot, édesem! - csókolt meg Mase.

-Boldog születésnapot Liv! - köszöntöttek fel a többiek.

-Nagyon szépen köszönöm! - mosolyogtam.

-Ezt vedd fel! - adott rám egy szalagot Ben, ami egy "Birthday Bitch" felirat volt.

-Mostmár mindent értek! - néztem rá.

Csináltunk pár képet, külön a fiúkkal, Masonnel, Bennel, illetve Sophival is. Utána ettünk tortát is, ami nagyon finom volt.

-Emberek, tűzijátékoznak! - mondta Azpi.

-Menjünk ki! - mondta Kepa.

Mindannyian kimentünk, majd néztük a tűzijátékot, ami kb két utcányira volt tőlünk. Mason mögöttem állt, miközben átölelt engem. Videóztam egy keveset belőle, mikor éreztem, hogy Mason eltávolodott tőlem. Kikapcsoltam a telefonomat, majd hátrafordultam. Majd nem hittem el, amit láttam. Mason előttem térdelt, kezében egy gyűrűvel.

-Olivia, te vagy a legcsodálatosabb lány, akivel valaha találkoztam! Megtisztelnél azzal, hogy a feleségem lennél? - nézett a szemeimbe.

-Ezer örömmel! - sírtam el magamat.

Felhúzta az ujjamra a gyűrűt, majd a nyakába borultam. Ott sírtam, miközben a többiek körülöttünk tomboltak. Nagyon nagy volt a hangulat. Ez volt életem legszebb napja.

Szerelmünk története - Mason Mount ff. Donde viven las historias. Descúbrelo ahora