A Sárkány leánya

11 Fejezet

Visenya amikor magához tért nem látott semmit, mivel egy sötét anyag volt a fején.
Az út hosszú volt, talán egy hét vagy hosszabb. Amikor megérkeztek Visenya-t le segítettek a lovárol, ugyanis a szeme be volt kötve és a kezei is meg voltak kötve.
Az úton amin végig vezették lehetett egy ösvény is akár. Nem tudta hol van, viszont az tudta, hogy egy erdő közelében, ugyanis hallotta a madarak énekeit de fegyverek zaját is, a kard csattanását ahogy a fém találkozik a fémmel.

Majd egyszer bevezették egy sátorba - legalábbis azt gondolta.

- 𝐾𝑖𝑡 ℎ𝑜𝑧𝑡𝑎𝑡𝑜𝑘? - kérdezte egy férfi valyrul, bár nem az a valyr volt amit Visenya beszélt és ismert, ez sokkal durvább és erőltetett volt, nem olyan dallamos és könnyű.
- 𝑁𝑎𝑔𝑦𝑜𝑛 𝑓𝑜𝑔𝑠𝑧 𝑜̈𝑟𝑢̈𝑙𝑛𝑖 𝑛𝑒𝑘𝑖, 𝑃𝑎𝑟𝑎𝑛𝑐𝑠𝑛𝑜𝑘 𝑢𝑟𝑎𝑚 - mondta egy férfi aki eddig szorította a karját, majd lehúzta rolla a zsákot, feledve az arcát, ami nem volt olyan szép és hibátlan mint eddig, tele volt sebekkel amit az úton és a támadás során szerzett - 𝑒𝑔𝑦 𝑇𝑎𝑟𝑔𝑎𝑟𝑦𝑒𝑛-𝑡!
- 𝐸𝑧𝑡, ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑠𝑖𝑘𝑒𝑟𝑢̈𝑙𝑡 𝑜̈𝑠𝑠𝑧𝑒ℎ𝑜𝑧𝑛𝑖?, ℎ𝑜𝑙 𝑡𝑎𝑙𝑎́𝑙𝑡𝑎́𝑡𝑜𝑘? - kérdezte izgatottan a parancsnok, majd felállt az író asztal mögül, hogy közelebbről is megnézze - 𝐻𝑜𝑔𝑦 ℎ𝑖𝑣𝑛𝑎𝑘, 𝑙𝑒𝑎́𝑛𝑦?
- 𝑁𝑒𝑚 𝑏𝑒𝑠𝑧𝑒́𝑙𝑖 𝑎 𝑛𝑦𝑒𝑙𝑣𝑢̈𝑛𝑘𝑒𝑡 - mondta az egyik katona
- 𝑁𝑜𝑠, 𝑒𝑧 𝑒𝑠𝑒𝑡𝑏𝑒𝑛, hogy hivank, leány? - váltott köznyelvre, de Visenya nem szólalt meg - Válaszolj ! - mondta miközben megfogta szorosan az álla alatt, kényszerítve, hogy rá nézzen.
- Visenya Targaryen ! - mondta határozottan
- Látod, nem is olyan nehéz. Nos tudod, hogy miért vagy itt, és nem nem halott? - kérdezte miközben vissza sétált az asztalához és neki dölt az asztalnak.
- Nem! - válaszolta egyszerűen, bár sok mindent elképzelt, elképzelte, hogy eladják rabszolgának vagy rosszabb és eladják....
- Nos azért, mert fél éve meghalt a feleségem, - zavarta meg a gondolatait - szülés közben, és megkértem az embereimet, hogy keressenek egy hozzám méltó feleségét, aki Westeros-bol származik. Nos ez a szerencsés nő te vagy, mától fogva jegyesek vagyunk... de meghagyon neked azt a választást, hogy elődöntsz hozzám jössz vagy nem...
- Inkább meghal...
- Mielőtt bármit mondasz, vagy azt mondanád inkább meghalsz akkor is elveszlek. - szakította félbe, majd közelebb lépett hozzá - Egy nagyon jó ajánlatot teszek, az ajánlat a következő : estig eldöntöd, hogy hozzám jössz..., vagy azt mondod, hogy nem és akkor egy hónap múlva ugyanezt megkérdem. - Visenya már éppen szóra nyitotta a száját amikor is nem engedte, mert megragadta a torkát - És ha azt mondod, hogy inkább meghalnál akkor tudom, hogy gyenge vagy és, hogy nem akarsz élni, ez esetben is ugyanúgy elveszlek, csak hogy az a házasság maga lesz a Hét pokol és a többi isten pokla is egyaránt. Viszont ha egy hónap múlva könyörögni fogsz, hogy hozzám gyere akkor az életed maradékát elviselhetöen élheted le.
- Sose megyek hozzád! - mondta miközben próbált levegőt venni, mert még mindég szorította a torkát.
- Ez esetben ez az egy hónap is maga a Hét pokol lesz. Olyan könyörtelenül fognak veled bánni az emberemim, oly kínzási módokat is ismernek amiről te soha nem is hallottál... De... de ne aggódj, ugyanúgy ártatlan maradsz mint most - mondta mikor meglátta a félelmet a szemében és tudta, hogy ez is aggasztja - erről én magam biztosítanak, ugyanis az embereinek van elég szajhájuk, nem kellenél meg te is. - mondta majd elengedte a torkát - Most vigyétek a sátrába, egy darabig úgy is ott maradt - az utolsó szavakat már gúnyosan mondta.

Majd ezután Visenyat kivezettek, elvitték a sátrába, majd egy oszlophoz bilincselték. Az oszlop mellet rögvest volt egy kis ágy amin aludni tudott.

- 𝐻𝑒́ 𝑡𝑖, - szólt két fiúhoz, aki most bilincselet meg - 𝑡𝑖 𝑣𝑎𝑔𝑦𝑡𝑜𝑘 𝑎 𝑡𝑎́𝑏𝑜𝑟𝑛𝑜𝑘𝑜𝑘 𝑓𝑒𝑔𝑦𝑣𝑒𝑟ℎ𝑜𝑟𝑑𝑜𝑧𝑜𝑖? - mind a ketten bólintottak - 𝑡𝑖 𝑒́𝑠 𝑚𝑒́𝑔 𝑎 𝑡𝑜̈𝑏𝑏𝑖 𝑜̈𝑡, 𝑒́𝑗𝑗𝑒𝑙-𝑛𝑎𝑝𝑝𝑎𝑙 𝑜̈𝑟𝑖𝑧𝑧𝑒́𝑡𝑒𝑘, 𝑒𝑔𝑦 𝑝𝑒𝑟𝑐𝑟𝑒 𝑠𝑒 𝑣𝑒𝑔𝑦𝑒́𝑡𝑒𝑘 𝑙𝑒 𝑟𝑜𝑙𝑙𝑎 𝑎 𝑠𝑧𝑒𝑚𝑒𝑡𝑒𝑘𝑒𝑡! 𝑉𝑖𝑙𝑎́𝑔𝑜𝑠?
-𝐼𝑔𝑒𝑛! - mondták egyszerre - 𝑒𝑙𝑜̈𝑏𝑏 𝑡𝑒 𝑣𝑖𝑔𝑦𝑎́𝑧𝑜𝑙 𝑟𝑎́, 𝐽𝑜ℎ𝑛 - mondta a másik, miután elment, és ő is indult kifele - 𝑎𝑑𝑑𝑖𝑔 𝑠𝑧𝑜𝑙𝑜𝑘 𝑎 𝑡𝑜̈𝑏𝑏𝑖𝑒𝑘𝑛𝑒𝑘 - mondta majd már majdnem kilepett.
- 𝑉𝑎́𝑟𝑗! - szólt utána John - 𝑆𝑧𝑒𝑟𝑖𝑛𝑡𝑒𝑑 𝑜̈ 𝑎𝑧?, 𝑎𝑘𝑖𝑟𝑜̈𝑙 𝑎 ℎ𝑢𝑔𝑜𝑚 𝑏𝑒𝑠𝑧𝑒́𝑙𝑡? - kérdezte halkan, hogy senki ne halja
- 𝑁𝑒𝑚 𝑡𝑢𝑑𝑜𝑚, 𝑙𝑒ℎ𝑒𝑡. 𝐷𝑒 𝑚𝑜𝑠𝑡 𝑛𝑒 𝑒𝑣𝑣𝑒𝑙 𝑡𝑜̈𝑟𝑜̈𝑑𝑗! - mondta majd kimenet, így csak ketten maradtak a sátorba.

Néma csendben ültek. John egy széken ült szemben Visenya-val aki az oszlop mellett ült, a földön.

- Mond csak, beszéld a közös nyelvet? - törte meg a csendet Visnya
- Nem beszélhetek veled! - mondta John rá se nézve
- Szóval igen - motyogta az orra allat -, Mond csak, te hogy kerültél ide? - kérdezte, de John nem válaszolt - Ugyan már!, te kell rám "vigyáz", hogy ne szőkjek meg egy táborból ahol lehat, hogy akár több ezer katona vagy még több is van. - de John nem válaszol - Szóval akkor kezdjük ott, hogy a nevem Visnya a Targeryen házból, és téged hogy hivnak?
- John!
- Csak John?
- Fattyú vagyok, szóval igen csak John - mondta kissé ingerülten - tán valami baj van avval, hogy én egy fattyú vagyok?
- Nem dehogy, szerintem nem a gyerek tehet arról, hogy hogyan születik, viszont arról igen, hogy mit tesz az életében.
- Nem mindenkinek van lehetőség elődönteni, hogy...
- Szerintem igen - vágott a szavába - csak azon múlik milyen erősek vagyunk - mondta egy kis félmosollyal -, szólval kezet fognek - mutatott a szemével a bicincsekre - de le vagyok kötve, de örülök, hogy meigsmertelek, Csak John. - mondta mosolyogva és látta, hogy John is elmosolyodott.