Egy zavarodott ember (Hp. fanfic.)

2. Fejezet: Családi titok

Elgondolkodva forgattam a kezem között a pergament. Nem értettem mi ez. Ahogy azt se, hogy mért éppen én kaptam ezt a levelet. Bár ahhoz képest amilyen furcsa dolgok történtek már velem nem is kellett volna ezen meglepődnöm. Gondolataimból a bagoly huhogása zökkentett ki. Ránéztem és akkor láttam, hogy a bagoly már ébren van és idegesen huhogva kaparja csőrével az ablakot.

-Egy pillanat kishaver.- mondtam neki majd kinyitottam az ablakot.
A bagoly mérgesen rám nézett majd kirepült az ablakon. Egy ideig néztem a távolodó baglyot majd úgy döntöttem, hogy újra figyelmet szentelek a furcsa levélnek. Ekkor vettem észre a levél leragasztására használt pecsétet. Piros volt és egy oroszlán, egy sas, egy borz és egy kígyó volt rajta.

-Érdekes.- gondoltam magamban. A gondolataimból ismét kizökkentett valami, de ezúttal csak apám érkezett meg a munkahelyéről.
-Liz megjöttem!- kiáltott fel nekem a földszintről.
-Itt vagyok fent a szobámban!- mondtam olyan hangosan, hogy ő is meghallja. Majd eszembe jutott a levél.

-Gyere fel mutatok neked valami furcsát!- tettem hozzá. Hallottam ahogy jön fel a lépcsőn és már ott is volt a szobám előtt.
-Mit szeretnél mutatni?- kérdezte kíváncsian. Majd elkerekedett a szeme amikor meglátta a levelet. Meglepődött, de aztán elkezdett mosolyogni.
-Büszke vagyok rád.- mondta.
Most rajtam volt sor a meglepődésen.
-Miért is?- kérdeztem.
-A levél miatt. Gondolom ezért hívtál fel a szobádba.
-Igen-Igen azért hívtalak fel ide. De miért is vagy büszke rám? És el tudnád mondani, hogy egyáltalán mi ez?- kérdeztem. 2 hosszú órának tűnő perc múlva szólalt csak meg.

-Leülhetek ide melléd?- kérdezte.
-Ömm... persze, nyugodtan.- mondtam, majd helyet szorítottam neki az ágyamon. Leült.
-Szóval. Hol is kezdjem?- egy ideig gondolkodott majd elkezdte.
-Anyád is és én is olyanok voltunk... és vagyok mint te.
-Milyenek?- kérdeztem.
-Ő boszorkány volt én meg varázsló vagyok.
-Na persze.- mosolyodtam el, de aztán láttam milyen komolyan néz és inkább csendben maradtam.
-Ha ez igaz miért nem mondtátok el?- kérdeztem.
-Anyukád családjában nagyon sok volt a kvibli és ezért úgy gondoltuk, hogy nem mondjuk el ezt neked addig amíg nem biztos, hogy boszorkány vagy.-mondta.

-Mi az a kvibli?
-Varázsló szülők varázstalan gyermeke.
-Baj ha még mindig nem hiszem el?
-Nem, dehogy baj.- mondta majd elő vett a pulcsijának a zsebéből egy botot.
-Minek a bot?
-Varázspálca- mondta majd rá mutatott az egyik tollamra.
-Baziteo!- mondta és hirtelen annyit láttam, hogy a toll elkezd kétszeresére nőni.
-Na? Most már elhiszed?- kérdezte, de én csak bámultam a tollat. Végül összeszedtem magam.
-I...igen elhiszem.- még mindig a tollat bámultam amit azóta ő egy másik varázslattal vagy mivel vissza változtatott. Rám mosolygott.

-Szeretnél menni?- kérdezte.
-Hát... én lehet, hogy igen...- mondtam.
-Reméltem, hogy ezt mondod. Én az egyik legszebb éveimet ott töltöttem. Megyek küldök egy baglyot, hogy tudják, hogy mész.
-Jó- mondtam már egy kicsit magabiztosabban.
-Ha elküldtem a baglyot akkor még mesélek az iskoláról.- mondta és ment ki a szobámból.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok! Nem tudom olvassa-e valaki, de így 2-3 hét kihagyással meghoztam a második részt. Remélem tetszett. A következő rész a héten várható, mert most több a motivációm.
~Nóra~