A Kirishima ikrek |BEFEJEZETT|

[18] Shouto... én...

Mikor a U.A.-hez értünk én megoldottam, hogy bejussunk. Az udvaron mentünk - Togát az épületbe hagytuk, mert fontos papírokat keres - és a kolihoz igyekeztünk.

- Itt? Ébren vannak még. - suttogta Lili.

- Lazari szobájába nincs senki. - néztem az említett személyre.

- Az én szobám nem a lányoknál van, de nem is a fiúk részén. Külön van és ott be tudunk menni. Ügyes. - indult el Laz.

Lazari ablakán szerencsére könnyen bejutottunk. Shigaraki igazság szerint Izuku végett küldött el minket, de én azért is vagyok itt, mert látni akartam a többieket. Kinéztem, de csak ketten voltak lent. Eijirou és Shouto... nem hiszem el.... a két legfontosabb ember számomra... Halkan be akartam csukni az ajtót, hogy még meghúzzuk magunkat egy kicsit, de a sors nem ezt akarta, mivel az ajtó nyikorgott, így felkeltve a két fiú figyelmét. Denki már visítva elfutott volna, hogy "Szellem van a szobába!", de mivel a bátyámra ez nem jellemző, közelebb jött. Shouto állt a konyhába és nézte.

- Lazari itthon lenne? - kérdezte értetlenül Shouto.

- Ezt elcseszteem. - pánikoltam suttogva.

- Sziasztok. - ennyit róla. Lili és Leila vissza mentek onnan ahonnan jöttek. Leszidtam Lilit, de szerintem Lazari is Leilát.

- Laza.... - nyitott be az ajtón Eiji, de amint engem is észre vett lefagyott. - A-Aoi....? - kerekedett el a szeme. - Azt hittem.... nem lehet igaz... - hajtotta le a fejét.

- Kirishima mi törté... - Shouto se tudta befejezni a mondatát, mert észre vett minket. Ennyire felismerhető vagyok? De még rosszabb....Eiji szívét össze törtem úgy ahogy Shoutoét is.... és talán még a sajátomat is... Látni ahogy Eiji sír... a világ legfájdalmasabb dolga.

- Aoi? - nézett rám Shouto majd a bátyám mellett bejött és kezemnél fogva kihúzott a szobából és a saját szobájába vitt. Mikor beértünk rámparancsolt, hogy üljek le. Az ágy szélére ültem le. Milyen régen voltam itt... ahogy körbe néztem ez a gondolat jutott először az eszembe.

- Azt hittük meghaltál. - állt elém Shouto. - Mina alig fogta fel, de Eiji... róla ne is beszéljünk. A mostani reakcióját is láthattad. Talán közülünk ő tört össze a legjobban, hiszen a húgáról van szó. - lépett elém.

- Shouto....én... - csak ennyit tudtam kinyögni. Több hang nem jött ki a torkomon. A könnyek fájdalmasan folytak le az arcomon, de ami a legrosszabb, hogy hang nélkül.

- Igen? - lágyult el a hangja.

- Én.... még mindig.... szeretlek... - csuklott el a hangom.

Shouto közelebb lépett hozzám majd leült mellém. Maga felé fordított és egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Olyan jó érzés... régen éreztem ezt... viszonoztam elég gyorsan, de amilyen gyorsan történt ez olyan gyorsan húzódtam el.

- Nem szabad. - tettem kezem ajkaimra.

- Nande? - nézett rám értetlenül Shouto.

- Én... nem nézné el Shigaraki ha a háta mögött egy hőstanonccal járnék... - tettem a kezem magam mellé.

- Gyere vissza hozzánk. Miért álltál melléjük? - fogta meg a kezem.

- Volt okom rá... a múltam végett, de úgy van, hogy mindent ki kell próbálni nem? - mosolyogtam rá szomorúan. Nem akartam elmondani neki, hogy Shigaraki akarta, hogy csatlakozzak.

- Értem... - láttam, hogy akar még valamit mondani, de Lazari berontott a szobába.

- Mennünk kell! Toga is itt van. - nézett ránk. - Oooh. Valamit megzavartam? - kapott a szája elé mikor meglátta Shouto kezét az enyémen.