Egy új kezdet hajnalán(Dramione ff)

5.fejezet: Hiszek benne

/Hermione szemszöge/

A központ folyósóján állva, Ron-t csókolva elmerengtem azon, mégis mit művelek? Azért csókoltam meg a barátom, hogy egy bizonyos másik varázslónak eszébe se jusson az az elképzelhetetlen ostoba ötlet, hogy érdekel mi van vele? Ha már csakugyan ilyen dolog miatt veszem rá magam, hogy megcsókoljam a férfit, akit több éve szeretek, akkor ott valami nagyon nagy probléma van. Ez a kapcsolat már nem olyan, mint rég. Besavanyodott és kihűlt a kapcsolatunk. A kapcsolatunk elején még olyan nagy lánggal égett, hogy a Szentivánéji tűz is elbújhatott mögötte. Élveztünk minden egyes percet, amit együtt tölthettünk. Mára azonban szinte már megszokásból vagyunk együtt.

Néha napján ezért elgondolkozok azon, hogy miért is vagyunk mi még egy pár Ron-al. Több éven keresztül odáig voltam érte, titkon szerettem és arra vártam észre vegyen, de nem, ő mindig valaki mással volt. Kapcsolatai rövidek voltak ugyan, de akkor is azt mutatták, hogy nem úgy érdeklődik irántam, ahogy én iránta. Amikor pedig végre egy pár lettem vele, hihetetlenül boldog voltam. Most is annak kellene lennem, de nem vagyok. Miért? Több oka is van. A csókjai már nem hoznak lázba. A simogatásaitól nem borzongok meg. A bókjaitól, amik persze még mindig olyan suták, nem hiszem azt, hogy én vagyok a legszebb nő a világon. Mégis mi történt velünk? Ennyire belefásult a kapcsolatunk a távollétbe?

Talán egy kis szüneteltetés kellene. Hallottam párokról, akiknek szintén ez volt a problémájuk és a szünet utána még jobban szerették egymást, mint előtte. Lehet, hogy ezt kéne tenni? Áh, Merlinre, nem tudom, mi a helyes döntés, de az biztos nem, hogy azért csókoljam meg Ron-t, mert egy másik varázslónak akartam visszavágni ezzel. Malfoy, te átkozott aranyvérű! Ez is a te hibád.

Lassan abbahagytam a csókot és leereszkedtem a talpaimra. Ron keze a derekamra tapadt abban a pillanatban, ahogy talpam a szőnyeget érintette és magához húzott egy újabb csókra. Nem tiltakoztam és most nem is gondolkoztam miközben forró ajkai az enyémre tapadtak. Lehunytam szemem és ugyanolyan szenvedéllyel vettem részt a csókban, mint hajdanán. Hiányzott ez már. Hiányzott, hogy Ron kimutassa még mindig szeret engem.

Lassan befejeztük a csókot és újra a talpamra ereszkedve felnéztem a langaléta Weasley arcába. Annak utánozhatatlan vigyorgó és önelégült arca mosolygásra késztetett. Idióta, de azért szeretem.

- Mit keresel itt ilyenkor, Hermione? Lógsz a Roxfort-ból azért, hogy velem lehess? Ha ezt Mcgalagony professzor megtudja, lesz ne mulass. Ejnye, ejnye - rázta fejét barátom kuncogva. Viccel. Persze, hogy tudja, sose bújnék el a kötelességeim teljesítése elől, vagyis nem lógnék meg a Roxfort-ból csak azért, hogy vele legyek.

- Talán csak látni akartam a bugyuta képed, Ronald Weasley - mondtam neki és átöleltem derekát.

- Merlinre, ezt is megértem? - nevetett fel a vörös hajú.

- Nos, ha a hegy nem megy Merlinhez, akkor Merlin megy a hegyhez - magyaráztam neki, mire csak nevetve megforgatta szemét.

- Vicces vagy, Hermione. Tudod, hogy ha lehetőségem lenne, egész álló nap veled lennék, de vannak kötelességeim, amit nem mulaszthatok el, azért, hogy a barátnőmmel legyek - szólt nagy komolyan én meg szinte bambán néztem őt. Merlinre mondom, mikor lett Ron ennyire kötelességtudó.

- Te és a kötelesség - horkantottam végül egyet.

- Hé, most meg mi van? Igenis tudok kötelességtudó lenni - ellenkezett velem.

- Igen? Akkor régen miért bújtál ki mindig a leckék megírása elől, meg a számtalan feladat elől a Roxfort-i suliidőszak idején? - tettem fel neki a kérdést, mire megvakarta a tarkóját és próbált nem zavarba jönni kérdésem hallattán.