Egy új kezdet hajnalán(Dramione ff)

10. fejezet: Egyezség

/Draco szemszöge/

Merlin borzas szakállára! Miért pont velem történik mindez? Az biztos, hogy odafenn az égben valami játékot űznek velem. Ez a büntetésem, mert gyáva voltam? Megfizettem érte. Még most is fizetek amiatt, mert gyáva voltam szembe szállni apám akaratával és mert Voldemort pincsi kutyája voltam. Hibáztam. Tudom. Mi mást akarnak még tőlem?

Biztos, hogy az égiek, vagy eltávozott boszorkák játszadoznak, mert mi más magyarázata lenne arra, ami most történik. Az egyszer holt biztos, hogy Granger valamilyen bűbájt alkalmaz. Mindig akkor jelenik meg, mikor épp rá gondolok. Londonban is, mikor az auror parancsnokság felé tartottam és eszembe jutott, egyszerre csak bumm ott volt. Most pedig, ahogy Ficcs úr mögött lépkedtem fel a lépcsőn arra gondoltam, hamarosan szembe kell néznem Hermione-vel. Erre, mi történik? Persze, hogy megjelenik. Na, persze, arra nem számítottam, hogy egy szobor mögött fog bujkálni, de a lényeg az, hogy Merlinre mondom mindig akkor jelenik meg, mikor eszembe jut a Griffendél hercegnő. 

Most pedig itt van a szobámban. Kettesben vagyunk, ami bevallom egy kis részemet feszélyez, de a másik részem örömmel veszi, hogy itt van a közelemben. Még ha nem is önszántából jött be a Roxfort-i szobám rejtekébe. Kénytelen voltam behúzni ide, mert majdnem elárulta, hogy auror vagyok, de azt nem tudhatja meg senki se az iskolában. Titokban kell tartani a kilétem, mert csak így deríthetem ki, hogy ki az, aki az Excalibur után kutat. Épp ezért senki se jöhet rá, hogy Potter-nek dolgozom. Talán így közel csalogathatom magamhoz azt, aki a háttérben dolgozik. 

A pálcámat elővettem és elbűvöltem az ajtót, hogy aki elmegy előtte ne hallja, mit beszélünk. Még ha éjszaka is volt, nem akartam kockáztatni a küldetésem. Ezután fordultam csak Hermione felé, akiben valószínűleg ekkor tudatosult, hogy kettesben van velem, mert gyorsan hátra is lépett tőlem. A lányt nézve újfent elgondolkoztam.

Számítottam rá, hogy össze futok majd vele, de nem ilyen gyorsan. Több időre lett volna szükségem, hogy valamennyire összeszedjem magam és hogy bátorságot vegyek arra vonatkozóan, mit fogok neki mondani. Most bizonyára sokan nevetnének rajtam, hogy én, a nagy Draco Malfoy fél kettesben maradni egy lánnyal, de ez az igazság. Félek a szemébe nézni, mert nem tudhatom mennyi megvetés lenne abban, így fel akartam rá készülni. Lelkileg. De nem. Persze, hogy ide kellett sodornia őt az égnek, csak azért is, hogy megmutassák nekem ez az élet jutott. Egy szánalmas, mihaszna ember élete. 

Ennél a pontnál megtorpantam és gondolatban adtam magamnak egy pofont. 

Oké, elég volt. Ez nem én vagyok. Már túl vagyok azon a korszakon, hogy sajnáltassam magam. Felnőttem. Új életet kezdtem és abba nem tartozik bele az, hogy önmagamat becsmérlem, még ha meg is érdemlem, elvégre túl sok bűn terheli a lelkem, főleg Hermione Granger miatt. Na, most már elég. 

- Fogd be, Malfoy! - szűrtem ki a szavakat a fogaim közül, majd az értetlen arcot vágó Hermione-ra néztem. - Khm. Szóval, hol is kezdjem? 

- Mondjuk kezdhetnéd azzal, hogy mit keresel itt - szólt Hermione és karba tette kezét. Észrevettem már, hogyha zavarban van, mindig ezt csinálta. Elég sokszor tette, főleg, ha a közelemben volt, ami eléggé meglepett elvégre utált engem. Miért lenne zavarban, mikor a látásomtól már rosszul van? 

- Dolgozni jöttem - válaszoltam, majd csak, hogy ne bámuljam annyira Granger-t a bőröndömet az ágyra lebegtettem és néhány pálcamozdulattal a helyére küldtem a benne lévő tárgyakat. A ládám már benne a ruháimmal és könyveimmel napokkal ezelőtt megérkezett, ami szépen ott állt a sarokban. A bőröndömet azonban nem voltam hajlandó elküldeni, mivel a benne lévő tárgyakat nem szerettem volna, ha valaki megtalálja.