Trex

Első

Egy szemetes mögött gubbasztva próbáltam összeszedni a maradék lélekjelenlétemet és elsasszézni, lehetőleg hang nélkül. Ez az új világ biztonságot ígért, mégis nagyobb veszély leselkedett ránk, mint azelőtt.

Én már ide születtem de a nagyszüleim sokat meséltek a változás előtti időkről. Ők talán tizenöt évesek lehettek, mikor egy nap megjelentek Ők. Fejlődést és biztonságot ígérve.
A városok idővel egybe értek és az Országhatárok már értelmét vesztették. Így a világunk egy nagy város volt tulajdonképpen és szektorokra osztották. A rétegek viszont maradtak. A dúsgazdagtól egészen a mélyszegényekig. Hajléktalanok ugyan nem voltak, de akik ebbe az osztályba tartoztak, minden falatért megdolgoztak.
Mi közepén voltunk. Átlagos csonka család. Anya, a nagyiék és én. Apát évek óta nem láttam egy bevetés miatt. Elbúcsúzott és megigérte, hogy vissza jön. Mi pedig vártuk. Hónapokig el sem akartam az ablakon mellől mozdulni.

Az embereket néhány területen felváltották Ők. Köztük a rendőrségen és a katonaságon is. A kórházakban közösen dolgoztak együtt. Bevezették a születésszabályozást is. Egy házaspárnak maximum három gyermeke lehetett.

Évekkel később házasságot is köthetett egy Trex és egy ember. Így nevezték magukat. Egy külön életforma voltak, egy másik bolygóról. Részben mechanikus, részben pedig természetes szervekkel. Úgy szaporodtak ahogy mi, és az értékrendjük is hasonló volt. Talán ezért értették meg egymást ilyen jól ez a két faj. Ám hiba csúszott a számításba. Az emberek egy része nem nézte jó szemmel, hogy a Trex-ek megváltoztatják világunkat. A büszkeségük nem hagyta, hogy vannak náluk jobbak esetleg. Persze ez nem teljesen volt igaz.  Aki nem akart melléjük állni, azokat kényszerítették. Mármint a lázadók.

A különböző nyelveket is beszűntették, így csak egy maradt. Az angol. Talán ez volt a legkönnyebb, hisz az alap nemzetközi nyelvnek számított mindenhol eddig is.

- Gyerünk Diana, ne legyél nyuszi. - Súgtam magam elé. Szívem egyszerre vert a mellkasomban és a torkomban is. Úgy éreztem el fogom magam hányni.
A léptek közeledtek, én pedig már az ájulás szélén voltam félelmemben. Egy gyenge pillanatban, felpattantam és az ellenkező irányba szaladtam. Már ha lehet azt a pár métert annak nevezni. Néhány lépés után azonban onnan is előkerült pár fickó. Körbe vettek. Kétségbeesetten kutattam valami kiút után, miközben a fülemben mindent elnyomott a vér zúgása.
- Hova- hova nyuszikám? - Közelebb lépett az egyik, de még így sem láttam arcát az utcán honoló félhomálynak köszönhetően.
- Én csak haza szeretnék menni. - Halkan beszéltem, attól féltem, ha ennél hangosabban szólalok meg, azt támadásnak veszik. Hangosan felröhögtek, mintha valami jó viccet meséltem volna.
- Hallottad Ryan? Csak haza szeretne menni. - Még közelebb léptek, én pedig ha lehet az eddiginél is jobban pánikolni kezdtem. Az egyik lefogta karjaimat, míg a másik társa a pólóm alá nyúlt.
- Ne, kérem, ne. - Sikoltva könyörögtem és magamban imádkoztam, hogy csak most az egyszer valaki jöjjön és mentsen meg. Nem akartam így végezni.

- Fogd be...
- Különben? - Mögülem egy újabb hang hallatszott, én pedig teljesen elvesztettem a reményt, hogy valaha is épségben haza érek.
- Te meg ki vagy? - A fogdosóm is az újonnan érkező felé fordult, ezzel távolabb kerülve tőlem.
- Ahogy hallottam, a hölgy azt kérte, hogy engedjétek el. Nem így van? - Meg mindig nem láttam semmit a férfiből, mégis egy fél fokkal nyugodtabb lettem. Talán segít.
Vigyorogva összenéztek a támadóim, majd aki lefogott, egyszerűen kinyitotta ujjait. Mivel neki feszültem, így a súlyom hátra került, ezért mikor elengedett, én hanyatt estem. A fejem épp, hogy megtartottam, így csak a könyököm vertem be a kemény aszfaltba.

Ekkor láttam meg a másik férfi hangját. Egy Trex férfi volt. Magas és páncél fedte teste egy részét köztük a fejét is. Póló és terep mintás térdnadrág volt rajta, cipő nélkül. Szemei élénk zölden világítottak az apró rések mögül. Közelebb lépett felém és mielőtt pisloghattam volna, a hóna alá kapott és futni kezdett. Igen, velem együtt. Utánunk iramodtak, a Trex pedig teljes sebességgel száguldott előre. Fejemet a hasfalának szorítottam, tarkómat pedig a karjaimmal védtem.

- Bírd ki még egy kicsit. - Lihegés nélkül beszélt.
- Szerintem már leráztuk őket. Tekintve, hogy egy autó sebességét vetted fel. - Motyogtam a kockák közé.
- Ó. - A lábai megálltak ugyan, de a talpán csúszott, ami szikrákat csiholt mögénk. Ettől jobban megijedtem, mint magától a száguldástól.
- Istenem, csak állj meg! - Visítottam teljesen átszellemülve.
- Szeretnék, de kicsit elkoptak a lemezeim és még nem cseréltettem ki. - Megragadta a derekamat és megpróbált a hátára venni.
- Eszedbe se jusson, ilyen mutatvány. - Szorosan átöleltem a nyakát, lábaimat pedig keskeny csípője köré vetettem. Magához szorított és a fejemet védte. Én inkább az életemért kapaszkodtam. A félhomályban megláttam a minket üldöző csapatot.