Trex

Négy

- Remek. Szépen gyógyul. Két naponta jöjjön el kontrollra, hogy nyomon tudjuk követni a karja állapotát. Adok egy fájdalomcsillapítót, vegye be most. - Kezembe nyomott egy hosszúkás, fehér pirulát, én pedig jó beteg módjára le is nyeltem egy nagy pohár víz társaságában.
- De hát ez csak zúzódás. Semmi komoly. - A Trex férfi kimondta amit én gondoltam.
- Kedves...
- Ulrich Bernstein.
- Nos kedves Ulrich. Netán orvos? - Ajjaj.
- Nem, de azért hülye sem vagyok. Két naponta egy töréssel sem hívják az embert kontrollra, nemhogy egy zúzódással. Néhány hét és teljesen rendbe fog jönni. - Ebben igaza van. Azt hiszem. Még sosem történt velem ilyen.
- Ha nem rendelkezik doktori címmel, akkor hagyja ezt azokra akik igen.
- Na persze, a doktori címe mögé bújik, hogy fiatal lányokat fogdoshasson? - Mi a szar? Miről beszél?
- Azt javaslom, hogy fáradjon ki, amíg a kisasszonyt vizsgálom. - Felém fordult. - Kérem vegye le a felsőjét. - Én csak megkövülten ültem a kis székben és nem tudtam eldönteni, hogy viccel, vagy komolyan gondolja. Egy póló volt rajtam, ami teljesen szabadon hagyta a sérült részt.
- Na, azt már nem. Diana, megyünk. - Ulrich kikerülte a perverz dokit és felhúzott. Vállamra terítette a pulóveremet és az ajtó felé terelt. Még  az a tény sem tudott megdöbbenteni, hogy tudja a nevem.
- Engedje el a hölgyet, különben hívni fogom a biztonságiakat. - A fehérköpenyes kikelt magából.
- Hajrá. - Kinyitotta az ajtót és kiléptünk. A szobából hangos riasztó harsant és nem telt bele két percbe, a folyosón négy biztonsági Trex közeledett felénk. Megijedtem. Hisz még csak most kerültem ki az előző konfliktusból, nem akartam máris egy újabba belecsöppenni. Közelebb húzódtam Ulrich-hoz, aki átkarolta a derekamat.
Megálltak előttünk és, nem akartam elhinni, de tisztelegtek az engem ölelő Trex felé.
- Parancsnok. - Kezet fogtak vele és felém is biccentettek egyet. Én csak Esetlenül intettem. Az orvos kirontott a szobából, közelebb nyomva Ulrich oldalához. Ez kínos. Ő lenézett rám és a nekem nyomakodó másik testre. Áthúzott a másik oldalára és a másik négy társára pillantott. Nem tudtam, hogy ilyenkor mi játszódik le bennük vagy egymás közt, de mintha szavak nélkül kommunikálnának. Valószínűleg így is volt, mert utat nyitottak nekünk mire elindultunk kifelé.
- Állítsák meg őket. Elviszi az egyik betegem. - A választ már nem hallottam, mert beléptünk egy teherliftbe.
- Jól vagy? - Mintha aggódást véltem volna felfedezni hangjában.
- Persze, köszönöm. - Na én mondtam.
- Ne köszöngess már meg mindent. Inkább azt mond, hogy milyen messzire laksz innen? - Hát nem itt az biztos.
- Úgy egy félóra az út. A kórház kissé messze van tőlünk. - Szívás.
- Mi van? Jó akkor fel jössz hozzám.
- Tessék? Biztos nem. Alig ismerlek. Nem megyek fel egy félig ismeretlen pasi lakására. - Úgy érzem jogos volt a teljes kiakadásom. Csupán az ágyamat szerettem volna. Elképesztő fáradtnak éreztem magam. Fejemet a könyökének döntöttem és próbáltam ébren maradni. Így még két teljes műszak után sem éreztem magam. Úgy néz ki teljesen kimerített ez az előbbi incidens. Vagy még a tegnapi sem hevertem ki.
- Diana? Hé, hallasz? - Még egy utolsó erőlködés, hogy kinyissam a szemem. Felvillant előttem egy ijedt, zöld szempár, majd a fejem elnehezült és összecsuklottak lábaim. Nem ájultam el és nem is aludtam. Valahol a kettő közötti állapotban rekedtem. Hallottam és értettem mindent ami körülöttem folyt, mégis a testem nehéz volt és nem tudtam mozogni. Éreztem ahogy a lift megall, majd újra elindul. Halottam ahogy csilingelve kinyílik és felkapja testem, miközben üvöltött valamit, azt nem értettem, mert nem a mi nyelvünkön.