Trex

Három

- Bent tartanánk egy éjszakára megfigyelésen. - Az előbb nem erről volt szó.
- Ó, azt hittem haza mehetek. - Csüggedten lóbáltam a lábamat.
- Jobb ha marad. Különben is, a barátja hamarosan keresni fogja. - Döbbenten pilláztam a fiatal orvos felé.
- Ő nem a barátom. Csak megmentett néhány embertől. - Megvontam a vállam és leugrottam a vizsgáló asztalról.
- Értem, nos ettől függetlenül egy éjszaka nem a világ. Legalább tudjuk, hogy nincs komolyabb baja. - Beleegyezően bólintottam.
Átkísért egy szobába és kaptam tiszta pizsamát, fehérneműt és papucsot. Az állami kórházak teljes felszereltséggel fogadták a betegeket. Komplett kis lakásokat hoztak létre, így teremtve nyugodt környezetet a gyógyuláshoz.
A fürdőben minden egy- egy gombnyomással volt előhívható. Benyomtam a zuhany gombját és amíg az a helyére került, sorra néztem a többit is. Még mosógépet is biztosítottak! Előhívtam azt is és amíg zuhanyoztam, ami elég szerencsétlenül sikerült, tekintve, hogy hajat is mostam, beraktam a ruháimat egy gyors programra. Mire végeztem, addigra a gép is. Törölközés után, kiterítettem a fűtőtest mellé azokat és ágyba bújtam.

Reggel a Nap fényére ébredtem, úgy döntött, hogy kiégeti a retinámat. Kómásan felültem és körbe néztem. Egy ponton azonban az én csipás szemeim is teljesen kipattantak.
- Te mit keresel itt? - Azonnal állig rántottam a vékony takarót.
- Neked is jó reggelt. Csak gondoltam megnézem hogy vagy. - Vállrándítva hátra dőlt a műanyag székben.
- Ó. Nos jól vagyok, köszönöm. Ma már haza is mehetek. - Kínosan éreztem magam. - Szeretném megköszönni a tegnap esti mentőakciót. - A takaróból kikandikáló szállal játszottam. Túlságosan zavarban voltam ahhoz, hogy rá nézzek.
- Semmiség. - Szemem sarkából láttam, hogy legyint egyet, de szemeit nem vette le rólam. Én inkább kinéztem az ablakon és akkor tudatosult bennem, hogy igen csak fel jött a Nap. Úgy pattantam ki az ágyból, mintha legalább ágyi poloskák csíptek volna.
- Ó, nem, nem, nem. - Kapkodva felnyaláboltam a, még nyirkos, ruháimat és bezárkóztam a fürdőbe. Sietve és a fájdalomtól átkozódva felöltöztem. Kivágtam az ajtót és a cipőmre vetettem magam.
- Hé, hova sietsz ennyire? - Megállt felettem és teljes értetlenséggel az arcán figyelte a fél kezes szerencsetlenkedésemet. Felpillantottam, de a csuklóján megakadt a tekintetem. Az órája nyolcat mutatott. Megragadtam és magam felé rántottam, hogy biztosan jól látom- e, mire felém görnyedt.
- Elkéstem. Már négy órája tart a műszakom. A főnök ki fog nyírni. - Lesápadva betűrtem a cipőfűzőm és felálltam. Ennek köszönhetően szépen összefejeltünk, ami neki ugyan nem fájt, de én csillagokat láttam és vissza huppantam a fenekemre.
- Francba. - Fejemet fogva talpra kecmeregtem és kikerülve a Trex-et az ajtó felé vágtattam.
- Állj már meg, kislány! - Elkapta az ép karomat és maga felé penderített.
- Ne, erre most nincs időm. - Megpróbáltam kihúzni ujjai közül a kezemet, de vasmarokkal tartott.
- A kórház már értesítette a munkahelyedet és hivatalosan egy hét pihenőt kaptál. - Meglepetten pislogtam párat.
- Ó. - Megnyugodtam. Frank rendes, biztos nem fog kitörni bent a háború. Legalábbis remélem. - Nem vagyok kislány. - Sértetten arrébb húzódtam, mire elengedett.
- Azt látom. - Széles vigyor terült el fém arcán. Zöld szemei vidáman világítottak. Most nem volt rajta páncél, így jobban megfigyelhettem. Ezüst színű fém borította. Orra egyenes, kissé hegyes és keskeny. Szája szépen ívelt és dús, de nem annyira, hogy elrontsa az összképet. Álla szögletes, de az állcsúcsa éles. Vállai szélesek voltak és azt is fém takarta. Ám karjaira fekete bőrszerű anyag feszült. Vádlija szintén ebből volt, de a sípcsontját már kemény lemez védte.
- Nos ettől függetlenül én már mehetek. Neked meddig kell maradnod?
- Tegnap este már otthon aludtam.
- Remek, akkor jól vagy. Viszont én megyek és mégegyszer köszönöm a tegnap estit. - Elfordultam, így szembe kerültem a fiatal dokival.
- Nocsak, máris menni készül?
- Igen. Jól vagyok. Köszönöm, hogy tegnap ellátott. - Ma ez egy megköszönős nap.
- Még egy utolsó ellenőrző vizsgálat és már mehet is. - Leültetett a székbe és bele világított a szemembe. Aztán levette a pólyát és ellenőrizte a karom állapotát. Számomra kissé túl sokszor ért hozzám, ami annyira nem tetszett és a Trex felől érkező horkantások is jelezték, hogy nem csak én látom ezt.