Percekig álltam az esőben. Nem hozott megnyugvást, nem adott erőt a továbbiakhoz. A kitartásom ami megvolt, elveszett, a szerelem, ami kínzott továbbra is jelen volt.
-Victorya gyere be, beteg leszel így.-fogta meg vállamat Rabbit.
-Megtalálták a holttestet.-bámultam előre.-Senkinek egy szót se mondj. Nem kell tudnia mindenkinek.
-Jézusom..Gyere be, legalább azért, hogy egyél. Tudom, hogy nincs étvágyad, de így nem fogod sokáig húzni.
-Csak maradj csendben. Gyászolok.
-Sajnálom.-nézett rám.-Kérlek, gyere be. Nem szeretnénk, ha bajod lenne.
-Nem lesz bajom.-dobtam ki az üres cigarettásdobozt.-Menj be, ne ázz el.
-Mondod te ezt nekem? A bakancsodban egy liter víz minimum, hogy van!
-Majd kiszárad.-vontam meg vállamat.-Jelenleg nem érdekel.
-Tudom, hogy nem fog semmi sem felvidítani és jobb formába hozni..De kérlek, próbáld meg. Ha összeomlasz, akkor nincs visszaút.
-Szart sem tudsz rólam.-néztem rá.-Ha megtanultad, hogy milyen az, amikor miattad halnak meg azok, akiket szeretsz, akkor szólj.
A cipőmből folyt a víz, kis tócsákat hagytam magam után. Ledobtam a vizes cuccaimat a tusoló tálcájába, amit ott hagytam. Az eső szakadni kezdett, csak arra tudtam gondolni, hogy vége. Megszakadt az élete, hirtelen és olyan könnyedséggel..Valakinek sok ideje volt erre, hogy kitervelje és kövessen, tudja a mindennapjaimat.
-Victorya?-kopogtattak.
-Pillanat.-vettem magamra egy kényelmesebb szettet.
Ajtót nyitva Farah állt előttem.
-Mit akarsz?-néztem a nőre.
-Beszélgessünk.
-Nincs miről beszélni.
-Rabbit mesélte..
-Megmondtam, hogy nincs miről beszélni. Sokadrészt, nem is akarok beszélni semmiről.
-Megértelek, de nem ez a megoldás.
-Farah, tudom, hogy anyád meghalt, mert rászakadt egy betondarab. Apád is meghalt, mert kivégezték és az öcséd pedig eltűnt. Fájdalmas, tudom.-szünetet tartottam.-De a szülőnek gyermekét eltemetni nem fair. Nem akarok erről beszélni, értsétek meg. Nem kell aggódni, tudok vigyázni még így is a csapatra.
-Nem azért aggódunk, hogy mi lesz a csapattal, mert egy család vagyunk. Te vezetsz minket, mondhatni te vagy az anyánk.
-Farah, nem akarok erről beszélni. Mi nem érthető ebben?-néztem a nőre.-Menj el.
-De Victorya..
-Maslowsky. Maslowsky.-erősítettem meg.
Kellett egy kis szünet. Elfáradtam a sok szarban, amit a fejemre hoztak. Régebben rettegtek tőlem, most pedig itt vagyok, hatalom nélkül. Az emberek gyarlók, gyávák és undorítóak. Elvesznek egy életet, mert kényük kedvük így tartja.
Lassan kullogtam le a kantinba. Világos volt még, hiszen augusztus van. Úgy döntöttem, hogy megvacsorázok. Nem feltétlenül volt étvágyam, de a csapat többi tagja biztos éhes. Az édes savanyút mindenki imádja. Ezzel próbáltam elterelni a figyelmemet, és szerencsémre senki sem csatlakozott hozzám, míg főztem. Egy egy ember némán benézett, de nem maradtak. Mikor kész lettem, szóltam a többieknek. Nehezemre esett ez az egész.

YOU ARE READING
Rózsaszirmok
FanfictionMindennapjaim emlékeik már csak a megsárgult papírlapok őrzik.Fakó emlékeimben ott él minden egyes bevetés és egy kialakuló szerelem, amit talán csak a halál választhatna el. Victorya Maslowsky néven vonultam be az amerikai katonai történelembe, ak...