Rózsaszirmok

Whiskey és gin.

-Szóval, mivel szolgálhatok ma este a katonáknak?-kérdezte a fiatal pultos csajszi. 

-Csak egy pohár bourbon és egy mentes gin tonic. 

-Mentes gin tonic..Rendben, most fizetsz vagy később? 

-Még most, nem terveztünk nagy ivászatot.-adtam oda a húsz dolláros bankjegyet.-A többit tartsd meg. 

-Milyen nagy vonalú vagy ma. 

-Én mindig az vagyok, a csapatomat helyezem első helyre. 

-Miért? 

-Mert ez a feladatom. 

-És szerinted miért volt ez a jelenés? 

-Nem tudom, talán valamilyen elrendezetlen ügyem van. 

-Miért pont erre gondolsz? 

Belekortyolt a pohárban levő tömény alkoholra. A háttérben lágy jazz zene szólt, alig voltak a kocsmában. Ahogy itt hívják inkább pub, de a lényeg ugyanaz. Ha van pénzed, annyit vedelhetsz, amennyit akarsz. 

-A mai napig bánt az, hogy a húgom meghalt. Nem tudtam rajta segíteni, és csak két centire volt a siker..Utána pedig, anyám kitagadott, a fiam is meghalt.-csak néztem az előttem levő poharat, hozzá se nyúltam. 

-Ennyire bánt a dolog? 

Bólintottam. 

-Tudom, hogy fájó dolgok ezek, és tudom, hogy ezen sosem lehet továbblépni. 

Fejembe nyilallt a felismerés. 

-Tudom, hogy ki az a nő. Anyám húga. Irakban szolgált kétezer-négyben, akkor halt meg. Anyám a mai napig nem tudja elviselni, hogy a húga magasabbra tört és utálta, amiért katona lett. 

-Az anyukák már csak ilyenek, nem?-kérdezett Ghost. 

Kicsit zavartnak éreztem magamat, de elengedtem a haragomat. Gondolataimat elterelte az, hogy szimplán kibeszéltük az elmúlt hetek eseményeit. A jelenést nem tudtam hova tenni, csak reménykedni tudtam, hogy nem ismétlődik meg. 

-Menjünk.-állt fel Ghost az asztaltól. 

-Menjünk.-ismételtem meg, majd előkapartam a slusszkulcsot. 

Csendesen telt el az a pár percnyi út, Ghost bámult ki az ablakon. 

-Akkor..Most mik is vagyunk egymásnak? 

-Munkatársak.-vágtam rá azonnal.-Munkatársak, nem többek. 

-Miért? 

-Ahogy az orvosok sem randizhatnak a betegeikkel, én sem randizok a csapattársaimmal. 

-Mégis megtetted.-nézett rám. 

-Régen volt, nem fog megismétlődni.

Ezután már nem szóltunk egymáshoz semmit. Igazából nagyon jól elvoltam az érzelmeim nélkül, nem feltétlenül akartam belekavarodni egy felesleges hullámvasútba. 

-Nocsak, randizás?-kérdezett Tasha. 

-Neked is jó reggelt.-néztem a nőre.-Hogy hogy már fent? Azt hittem szarabb állapotban vagy. 

-Igen, de a dokik teletömtek egy adag morfiummal szóval most egy ideig minden jó lesz. Na, de mesélj, merre voltatok? 

-Elmentünk inni, ennyi. 

-Ennyi? Szerintem te vak vagy és nem látod hogyan tekint rád ez az ember. 

-Az lehet, de nem is akarom észrevenni. 

-Nincs senkid, akit szerethetnél. 

-Ne feszegesd ezt a témát. 

-Victorya, csak hallgass meg. Simon tudna szeretni, jobban is, mint te azt hinnéd. 

-Úgy teszel, mintha ismernéd.-morogtam.-Nem ismered őt, nem tudod, hogy mégis milyen ember és én mit is akarok. Elvesztettem a fiamat, az egyetlen embert akiért az életemet adtam volna. Utána pedig azt, aki konkrétan felnevelt és tini korom óta ismert. Nincs nekem ehhez már kedvem, szeretek egyedül lenni. 

Csak bámultam a plafonra. Az a pillanatnyi megnyugvás a beszélgetés előtt ami volt, puszta könnyedséggel illant el. 

-Tudom, hogy nehezen éled meg ezeket, de nem zárkózhatsz el Victorya. Nem lehetsz folyamatosan Maslowsky, akinek nincsenek érzései és csak dolgozik. 

-De, pont, hogy lehetek ilyen. Senki sem mondhatja meg, hogy szerintük mi jó nekem.-lépdeltem fel a lépcsőkön. 

Halkan csuktam be magam mögött az ajtót. Késő volt már, éreztem, hogy a testemnek szüksége van az alvásra. A lőtt seb, ami a húsomat is átszakította lüktetett, éles fájdalommal jelezte, hogy ideje egy dózis morfiumnak. Kezem már remegett, amikor beszúrtam magamnak a fájdalomcsillapítót. Bedőltem az ágyba, majd vártam, hogy elnyomjon az álom. 

Álmaimban szabad vagyok. Senki sem zaklat, senkit sem kell megvédenem. Nem kell futnom és védekeznem a veszély elől, a nyugalom és világosság jellemzik álmaimat. Az igaz szerelem is valahogy rám talál, minden tökéletes. Ilyenkor nem félek. 

-Mi hozott erre? Miért kell ilyen makacsnak lenned? 

-Nem vagyok makacs, csak nem hagyom, amit a szívem akar. Ennyire egyszerű. 

-A lélektársak mindig egymásra találnak, te is tudod. 

-A lélektársak nem léteznek, csak két ember akik nagyon egymásra találnak. 

-Miért hiszed ezt? Órákkal ezelőtt még könnyeden beszéltél egy férfivel, és arra hivatkozol, hogy neked ez nem való. A szerelem mindenkit megillet. 

-És mi van a fájdalommal? 

-Drágám, a szerelem öl, butít és nyomorba dönt. Ezt jegyezd meg, hogy a szerelemnek nem csak a jó létezik az emberekben. A fájdalom az életünk része, senkinek sem lehet tökéletes élete. 

-Nekem nem is a tökéletes élet kell, csak egy nyugodtabb...Nyugodtabb környezet, ahol nem nyaggatnak a pasikkal. 

-Érdemes lenne elgondolkodnod, hogy mégis miért nyaggatnak? Szerinted rosszat akarnak? 

-Csak nem látják, hogy én mit is szeretnék..

-Gondolkozz, hogy mégis mi lenne jó neked. Nem maradhatsz örökké egyedül. 

Az álmok sokszor furcsák. Kiszámíthatatlanok, rejtett üzeneteket rejtenek. Sosem hittem az álomfejtésen, vagy a jóslataikban. Sokszor álmodtam olyan emberekkel, akik elérhetetlenek voltak számomra, ritkábban pedig olyan jelenéseim vannak, amik csak a prófétákkal történtek meg.