The Fox Spirit And The Ginger Boy

1. Fejezet

LEGENDA

15:00, Péntek 08.15.

245 évvel a háború után

} NAKAHARA CHUUYA {

Lassan minden kitisztult, újra láttam a fényeket, bár a fülem még mindig zúgott. A fejem nagyon sajgott, meg is masszíroztam a halántékomnál, majd felültem. Hirtelen feleszméltem, hogy egy, számomra teljesen ismeretlen helyen voltam. Olyan volt, mint egy óriási odú, a „falak" fából voltak, egy hatalmas páfrány levélen ültem. Körbepillantva megláttam rengeteg orvosi holmit, nem a legújszerűbbek voltak, de nem is őskori cuccok. Lenéztem magamra, a ruhám ép volt és sérülés sem volt rajtam. Így hát nyugodtan kifújtam a levegőt és megnyugodtam, úgy-ahogy. Ekkor egy reccsenést hallottam, felkaptam a tekintetemet, mely találkozott, egy már ismert, kellemes, szürkés szempárral. Lágyan mosolygott, majd közelebb lépett, és lehajolt hozzám. Reflexszerűen hátrébb húzódtam és a pisztolyomért nyúltam, vagyis nyúltam volna, csakhogy nem volt nálam.

- Ohh, ne fáradj! Azt elvettem. – továbbra is mosolygott.

Mi a fasz, rémisztő ez a spiné.

- Hol vagyok? – kérdeztem idegesen.

- Nyugalom, csak segítek.

- Azzal, hogy egy kibaszott rongyot nyomsz a képembe, majd a vackodra hurcolsz!? – most már tényleg kellőképpen felbaszta az agyam, és még röhögött is! Hát ezt el nem hiszem.

- Figyelj, megmentettelek. – na jó, most meg hirtelen komolyba váltott. – Tiszta vérfürdő lett ott minden miután elhoztalak. Valószínűleg a vonat se indul hamar újra.

- Hogy érted, hogy megmentettél? Mégis mitől? – váltottam én is.

- Szerinted? Voltál már a városon kívül? Tudod te mi folyik idekint, a valódi világban!? – húha, jó ideges lett, bár itt elhallgattam. – Tehát nem. – kicsit nyugodtabb lett.

- Az attól függ. – jelentettem ki a büszkeségemet megtartva. – Tudok a háborúról és a lényekről.

- Szuper, akkor most már azt is tudod, hogy az emberek támadtak meg minket.

- Mi? Emberek és „minket"? – teljes érthetetlenségben voltam.

- Úgy bizony. – tette karba a kezét – Én és a társaim. – majd egy pillanatot se várva a szemem láttára alakult át kitsune formába.

Az egyetlen emberi rajta, egy nyaklánc volt. Még életemben nem láttam ilyet... 5 farka volt, a végei szürkések voltak, olyanok, mint a szemei, maga az állat pedig sötétbarna volt, mint a hajszíne. Megszólalni se tudtam, teljesen lefagytam, hirtelen azt se tudtam ki vagyok, egyáltalán ember vagyok-e, vagy mire értette a „minket" jelzőt. Félnem kellett volna, hisz egy szörnyeteg állt előttem, de valahogy elbűvölt, nem a lány maga, hanem a helyzet, illetve, hogy egy ilyet láttam. Egyáltalán nem volt félelmetes, sőt, ráadásul még meg is mentett, elvileg. Amilyen gyorsan történt, azzal a sebességgel vissza is változott. Furcsa, hisz róka alakjában nem volt rajta a ruhája most viszont rákerült.

- Érdekel, hogy hogyan került rám a ruha? Vaaagy... hogy miért van egyáltalán rajtam? – perverzen nézett rám és kacéran elmosolyodott. Na rendben én itt befejeztem, mi van ezzel? – Csak vicceltem, nyugi. Látod ezt – majd megfogta a nyakában lévő nyakláncot – ez lehetővé teszi, hogy a rajtam lévő ruházat vagy egyéb tárgyak ne szakadjanak csak úgy le rólam, átalakulásnál, tehát elraktározza magában erre az időre.