Mióta világ a világ az emberek a lelkitársukat a karjukon lévő tetoválás segítségével találták meg, ugyanis a másik felük első feléjük intézett szavai jelennek meg a születésük pillanatában.
Rosetta még csak szokja az emberi világot, és azt, ahogy...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
~Artemis
Már elértünk október utolsó hetéhez, és szinte mindennap volt valami kis randim a fiúkkal, így szinte mindennap bűntudattal keltem-feküdtem, amiért nem mondtam el nekik, hogy nem egyedüli társaim. Pocsék embernek éreztem magam. De legalább annyi szerencsém volt, hogy tudtam valakivel beszélni erről, aki tökéletesen megértett. Rosetta is rosszul érezte magát attól, hogy titkolózik, így mindennap felhívott engem. Tanácsot nem tudtunk adni egymásnak, de jól esett kibeszélni a gondjainkat.
– Olyan szörnyű vagyok... – sóhajtott Rosetta a telefonba.
– Dehogy vagy! Te sose tudnál rossz ember lenni. Pocsék érzés, de... ez nem gonoszság. Nem gonoszságból randizunk kettejükkel, hanem mert nincs választásunk.
– De már három randin voltunk. Miért nem beszéltünk még velünk? Tudniuk kell.
– Tudom... holnap?
– Nem vagyok benne biztos, mikor állok rá készen, ráadásul holnap Bekah nem lesz otthon... Nik körbevezet a kúriában.
– Ó, akkor lehet találkozunk. Én Elijah-val megyek, megnézni a könyvtárukat – mosolyogtam. – Csak Kol ne legyen otthon, mert nekem annyi...
– Reméljük, hogy nem lesz otthon kettővel több testvér, mert akkor mindkettőnknek, és talán a kapcsolatainknak is annyi.
~Rosetta
Miután elköszöntünk Artemisszel, én sóhajtva keltem fel az ágyról, majd sóhajtva mentem ki a konyhába, hogy valami nasit keressek magamnak. Végül kivettem a kis, poharas jégkrémet, elővettem egy kanalat, felültem a pultra, és enni kezdtem.
Közben csörögni kezdett a telefonom, és sóhajtva néztem a mellettem lévő készülékre. Meglepődtem, hogy Flora keres, hiszen alig beszéltünk még eddig, mert nem is találkoztunk, mikor még az Alfeába jártam. Ennek ellenére fogadtam a hívást, és kihangosítottam a telefont.
– Szia! Mi a helyzet? – kérdezte vidáman.
– Szia! Hát, holnap megyek Klaushoz, de közben majd’ megesz az ideg, mert félek, hogy lebukom előttük, és szakítanak velem. Ezért pisztáciás jégkrémbe folytom a bánatomat.
– Jaj, Rosetta! Szerintem okkal nevezik lelkitársnak. Nem hiszem, hogy szakítanának veled. Nem mondom, hogy mérgesek nem lesznek, de szakítani nem fognak, hidd el nekem! Ami pedig azt illeti, szerintem ne várj sokat azzal, hogy elmondd nekik az igazat. Nem jó ötlet, mert azzal csak romlani fog a reakciójuk.
– Tudom... de holnap nem lesznek mind otthon. Csak Nik és a bátyja Elijah. Bekah-ék szerintem bulizni mennek, és soká fognak hazaérni, így még nem is biztos, hogy haza tudnánk várni őket Artemisszel...
– Ne félj! Okos lánynak ismertelek meg téged. Meg fogod oldani. Akár ennek az Artemisnek a segítségével, vagy épp anélkül.
– Köszönöm szépen, Flora! Sokat segítettél – mosolyodtam el.
