Mióta világ a világ az emberek a lelkitársukat a karjukon lévő tetoválás segítségével találták meg, ugyanis a másik felük első feléjük intézett szavai jelennek meg a születésük pillanatában.
Rosetta még csak szokja az emberi világot, és azt, ahogy...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
~Rosetta
Már napok teltek el azóta, hogy szóba került Nik apja, és bár kérte, hogy ne foglalkozzak a dologgal, képtelen voltam kiverni a fejemből. Ezért ebéd után, amíg Nik Hope-ot altatta, én a padlásra siettem, és bekopogtam az ajtón, ami mögött Freya szokott varázslatokkal és bájitalokkal szokott foglalatoskodni.
– Szabad! – hallottam a hangját bentről, mire óvatosan benyitottam. – Szia, Rose! Minden rendben?
– Nos... azt hiszem igen, csak kérdezni szeretnék valamit – ültem le a régi székre.
– Persze. Bármit – mosolygott kedvesen.
– Múltkor... kérdeztem Niket az igazi apjáról. Azt mondta, tudja, ki ő, találkozott is vele, csak meg kellett ölnie Hope érdekében. Azt mondta, ne is foglalkozzak ezzel a dologgal, de...
– Nem tudod annyiban hagyni? Pont mint egy igazi Mikaelson – kuncogott.
– Köszi. Azt akartam kérdezni, vissza tudnád hozni Nik édesapját?
– Nos... tudnám, de ahhoz sok mindenre van szükség, és nehéz, feketemágia szükséges hozzá.
– Ó... Kár. Szerettem volna egy kis örömet okozni. Hiszen, végre lehetne apja, aki rendesen bánik vele. Érted, ugye?
– Persze, és édi tőled, hogy ilyen jutott eszedbe. Figyelj, megteszek mindent, amit tudok, rendben?
Bólintottam, és megöleltem.
– Tudok segíteni?
– Egyelőre nem. A varázslat kellékeit megoldom én, rendben? De ha mégis kell majd a segítséged, szólok – mosolygott.
– Rendben. Szeretnéd, hogy hozzak fel valamit? Enni, vagy inni?
– Nem, köszönöm. De azért kérdezhetnék valamit?
– Persze. Mi lenne az?
– Zavar téged, hogy Keelin a lelkitársam?
– Hogyan? Jaj, dehogy! – öleltem meg szorosan. – Egyáltalán nem, csak nem akarom, hogy elmondja nektek, milyen állapotban voltam akkor... Tudom, van ez az orvosi titoktartás, vagy mi, csak...
– Nyugi, nem hiszem, hogy el akarná mondani, talán még akkor sem, ha Klausék kérik.
– Akkor jó. Mert különben egész kedves. Örülök, hogy te is boldog vagy a másik feleddel.
– Köszönöm szépen.
– Akkor én most lemegyek, megnézem, mit tudok főzni ebédre. Artie is biztos éhes lesz, ha hazajön a suliból – mondtam, miközben elindultam az ajtó felé.
