Elveszett Lelkek 3. (BL)

Tengerzöld és Acélszürke 9.

Ryan az ablakból figyelte Nathanielt, amint lassan legurult a felhajtóról és eltűnik a szeme elől. Csak ezután ment ki a konyhába és töltött magának még egy adag kávét, majd a pultnak támaszkodva ráérősen kortyolgatta. Szerette volna azt hinni, hogy egy csapásra minden rendbe jön, de ennél nagyobbat nem is hazudhatott volna magának. Az, hogy össze volt zavarodva, enyhe kifejezése lett volna az akkori állapotának.

Bármennyit is gondolkodott, arra magától is rájött, hogy szexuálisan kezd frusztrált lenni, mert az új élettel előjöttek a régi igények is, hogy finoman fogalmazzunk. Aztán még tovább törte a fejét és az is kiderült számára, hogy ha nem akar többször kényes helyzetbe kerülni, akkor bizony valahogy le is kell vezetnie azt a bizonyos frusztrációt.

Itt jött a képbe Judy. Judy egy nagyon szemrevaló nő volt, és le sem tagadhatta volna, hogy vonzódott Ryanhez. A nő személyében tökéletes jelöltet talált. A múltkori csók is kiváltotta közöttük azokat az apró kis szikrákat, de Ryan tovább nem gondolkodott, mert sosem az alfele hajtotta. Legalábbis eddig, mert most kimondottan érezte a vágyat arra, hogy megérintsen egy meleg testet.

Fogalma sem volt arról, hogy milyen Judy munkabeosztása, de egy próbát megért. Felvette a telefonját az asztalról és ráírt a nőre, hogy délután tudnának-e találkozni. Meglepetésére nem kellett sokat várnia válaszra, amiben az állt, hogy kettőig dolgozik, utána szabad a délutánja és az estéje is.

Ryan arcára egy elégedett mosoly ült ki, és mintha meg is könnyebbült volna egy kicsit. Betette az időközben kiürült kávésbögréjét a mosogatóba, majd a dolgozószoba felé vette az irányt. Mivel valamennyire megkönnyebbült, ezért visszatért a munkakedve is. Igazából ki kellett volna mennie pár helyszínre, de pár perc gondolkodás után úgy döntött, hogy a műszakvezetőkkel majd egyeztet a nap folyamán, a papírmunkát pedig otthon a laptopjáról is meg tudja oldani.

Az idő lassan telt. Ahányszor ránézett az órára csalódottan sóhajtott. Ez így ment egészen fél egyig, amikor is azon kapta magát, hogy maradt ideje elkészülni, a következő pillanatban pedig már Judy ült be mellé az autóba.

- Szia Ryan. – köszöntötte a nő, a tőle megszokott széles mosollyal az arcán.

- Szia Judy. – mosolygott vissza Ryan. – Örülök, hogy ráértél.

- Én is örülök, hogy kerestél. Őszintén szólva, nem hittem, hogy ilyen hamar viszontláthatlak. – árulta el Judy.

- Mihez lenne kedved? – érdeklődött Ryan. – Egy kávéhoz mit szólnál?

- Az tökéletes lenne, köszönöm. – bólintott rá Judy, miközben bekapcsolta a biztonsági övét, és az autó lassan elkezdett gurulni.

Ryan ismert egy cukrászdát a közelben. Milyt is sokszor vitte oda ovi után, és a krémesük valami isteni finom volt. Szerencsére nem voltak sokan, így szinte szabadon választhattak asztalt és nyugodtan beszélgethettek. Ryan kikérte a két kávét és megvárta, amíg Judy választ magának egy süteményt. Alig helyezkedtek el, a rendelésük már el is készült.

Judy csillogó szemekkel nézte a műalkotást, amit elé tett a pincér. – Nem igazán lenne szabad ilyeneket ennem, de ennek nem tudok ellenállni. – mosolyodott el, majd az epres, tejszínhabos csodába szúrta a villáját és megízlelte az első falatot. – Ez isteni!

- Miért ne lenne szabad ilyet enned? – kérdezte Ryan érdeklődve.

- Tudod, nőből vagyok. – kuncogott Judy, miközben a süteményre mutatott. – Ez itt a diétázó nők rémálma. Ez egy kalóriatombomba!

Ryan felnevetett, mire Judy is vele nevetett. Most minden békés volt. Ryan nem érzett semmilyen feszültséget és minden olyan nyugodt volt. Olyan, amilyennek igazából lennie kellett, ez pedig olyan emlékeket idézett fel benne, amiket sosem tudott volna elfelejteni. Ahogy Judyra nézett, szinte látta maga előtt amikor Sarahval vacsoráztak, együtt tévéztek vagy a parkban sétáltak. Akkor is minden olyan nyugodt volt. Persze nem Sarah mását kereste a vele szemben ülő nőben, mert azzal tisztában volt, hogy még egy Saraht nem fog találni, mégis ott volt az a megfoghatatlan érzés, amitől olyan csendesnek érezte a világot.