Istenostor Táltosa II.

5. Nyugatnál is nyugatabb

- Jó és most merre tovább? Elértünk a tengerig. - Állt meg csípőre tett kezekkel Citar a tengerparton. Az athamanák csapata már napok óta gyalogolt, mire elértek ide.

- Hol van az a Szálló Levegő Barakk? - Kérdezte Benkó.

- Még közel se vagyunk. - Vonta meg a vállát Rahul.

- De elértünk a nyugat végére. - Hápogott Suk.

- Igen. A szárazföld végére. Most megyünk tovább. - Jelentette ki Rahul, ahogy előre lépett párat a vízfelszín azon részén, ami az ő szemeinek halványkéken csillogott.

- Ez hogy csinálod? - Tátotta el a száját Benkó, majd belenyomta a kezét a vízbe.

- Ne játsszátok az idiótát, gyertek. - Intett egyet a vízen álló fiú, mire páran mellé álltak.

- Olyan, mint az Árnyvilágban a vásáron. - Pislogott Citar a lába alá. - De ez hogy lehet? - Nézett Rahulra, aki csak megvonta a vállát.

- Fogalmam sincs. Én is azon gondolkodtam az Árnyvilágban, hogy ott hogy van ilyen. - Legyintett végül egyet. - Erre ez normális. Na, gyertek, amíg gyalogolunk elmagyarázok nektek pár dolgot. - Mondta a fiú és elkezdett előre sétálni a társainak látszólag a semmi felé, ő viszont nyugodtan követte a halvány kék utat.

- Óvatosan! - Kapta el Wandi karját Rahul, mikor órák múlva a danovus olyan helyre lépett, ahova nem kellett volna. - Majdnem megfürödtél. Nem okos lemenni az útról. - Magyarázta Rahul, amivel csak azt érte el, hogy Benkó megint leguggoljon és mind a két kezét lenyomja a vízre, az egyik ráfeküdt a felszínre, míg a másik besűllyedt a víz alá.

- Tényleg van itt egy út. - Pislogott, ahogy felállt és megidézve a hidegtüzét megszárította a kezét.

- Mondtam, hogy nem csak a vak világba megyek előre. - Mosolygott halványan Rahul, mielőtt tovább ment volna. Mikor pedig a nap lement egy furcsa vízen álló fogadóba tértek be. Ahonnan másnap izgatottan mentek tovább nyugatra Szálló Levegő Barakk felé.

Két nappal később és már csak egy napi járóföldre a céljuktól a csapat pár órával naplemente előtt kellemetlen meglepetéssel találkozott. Először csak a furcsa hangokra lettek figyelmesek, majd a távolból a vízfelszínen közeledő alakokra, akik kiabálva és furcsa szavakat ordítva közeledtek. Az athamanák persze azonnal a fegyverükhöz nyúltak.

- Fiúk! Nyugalom, tegyétek le a fegyvert, nyugaton vagytok. - Jelentette ki Rahul, ahogy leguggolt és hozzányomta a mutató ujját a vízhez. Pár perc múlva, pont amikor a banditák túl közel értek volna lovasok jelentek meg a vízen. - A közbiztonságunk tökéletes. Ha nem tudjátok lerakni a kardotok elkobzom őket. - Forgatta meg a szemeit Rahul, majd a csapat meglepettségével ellentétben nyugodtan nézte végig, ahogy a lovasok elkapták a banditákat és egy kivételével visszaindultak foglyaikkal arra ahonnan jöttek.

- Minden rendben van fiatal urak? - Szólította meg a csapatot a hátra maradt lovas.

- Igen. Köszönjük. - Biccentett Rahul.

- Hol van aki használta a vészjelzőt? - Jött a következő kérdés, mire Rahul felemelte a kezét.

- Én voltam. - Mondta egy halvány mosollyal ajkain.

- Mégis honnan tudod, hogy kell használni? - Húzta össze a szemeit a katona, de Rahul csak kihúzta magát.

- Míngrizimenből jöttem. - Ez az egy mondat elég volt, hogy a lovas szemei kitáguljanak és a fiúkhoz való hozzáállása megváltozzon.

- Oh, így már világos. További kellemes utat uraim. - Fordította el ennyi után a lovát a csapattól és hagyta őket magukra.

- Hát ez meg mi volt? - Bukott ki Citarból a kérdés, ami minden athamana fejében megfordult.

- Az őrség. - Vonta meg a vállát Rahul.

- Rahul, szerintem most kivételesen a heginek maradtak le valamiről. - Fintorodott el Citar és vágta morcosan csípőre a kezeit.

- A tengeri utakat és ezzel együtt a vészjelző rendszert is csak kevesen tudják használni. Én túl fiatalnak nézek ki ahhoz az átlaghoz képest, aki tudja. Ti meg... - Itt végignéz a csapaton és megrázza a fejét. - Hiába Marianne tökéletes munkája rajtatok még mindig látszik, hogy keletiek vagytok. - Sóhajtott egyet.

- Most miért? - Fonta össze maga előtt a karjait Achilleus.

- Olyanokon is meglepődtök, amiken nem kellene. - Fintorgott Rahul. - Mit gondoltatok miért tanítgatlak titeket amióta eljöttünk otthonról? - Tette fel a kérdést, de meg se várta, hogy valaki válaszolni tudjon mielőtt folytatta volna. - Ha sikerül az alapokat megtanulnotok, mire odaérünk a városba, akkor keleti trógerek helyett határ menti suttyóknak fognak titeket nézni és nem fogunk akkora feltűnést kelteni. - Magyarázta Rahul.

- Most komolyan lesuttyóztál minket? - Jött Benkó színtelen hangja.

- Nézd a jó oldalát Bokló, ha azt hiszik suttyó vagy az orruk alá dörgölheted, hogy tévednek. Ha azt hiszik keleti tróger vagy nem szedünk ki senkiből semmit. Ez a nép eléggé bizalmatlan az idegenekkel szemben. - Vonja meg a vállát Rahul egykedvűen.

- Szóval mi köze ennek ahhoz, hogy megtámadtak? - Terelte vissza a szót az alap kérdésre Razvan.

- A lényeg, hogy fiatalok vagyunk és tudatlannak nézünk ki, könnyű préda. Az őr se nézte ki belőlem, hogy én tudom hogyan kell az utat használni. A banditák általában a leggyengébbekre ugranak. Apropó, ha már itt tartunk. A fegyvereket felejtsétek el egy darabig azt csak a legmagasabb szintű tanulók tudnak használni. Itt máshogy megy az oktatás, mint nálatok. - Sóhajtott Rahul, ahogy elnézett a távolba. - Most viszont jobb, ha tovább megyünk. Kezd nagyon lemenni a nap és jobban járunk, ha nem vagyunk kint a vízi úton, amikor sötét van.

Ezzel Rahul és az athamanák tovább mentek a halványkék vízi úton a legközelebbi fogadóig, ahol álomra hajtották a fejüket, majd egy kiadós reggeli után tovább indultak a város felé. Valahogy dél környékén járhatott az idő, a nap már majdnem a legmagasabb ponton állt az égen, mikor a távolban halvány foltként megjelent egy sziluett.

Ez a sziluett pedig elérte, hogy a csapat izgatott legyen és megkétszerezze lépéseit. Bár Rahul igyekezett visszafogni őket. Senkinek sem lett volna jó, ha feleslegesen magukra vonják a figyelmet. Márpedig egy csapat rohanó gyerek eléggé feltűnő, sokkal jobban, mint egy csapat kicsit problémás gyerek.

Mikor a nap már közelebb volt a horizonthoz, mint az ég közepéhez a csapat végre olyan közel került a távolban megjelent sziluetthez, hogy már a házak alakját is ki tudták venni. Minél tovább mentek annál több mindent láttak és kíváncsiságuk annál erősebb lett.

- Kész otthon érzem magam. - Vigyorodott el csípőre tett kezekkel Suk, mikor megálltak a vízre épített város szélén. - Mi is valami ilyet használunk. - Veregette meg a legközelebbi oszlopot. - Bár itt mélyebbre kell leverni a cölöpöt. - Fogta meg elgondolkodva az állát.

- Jó akkor felteszem én a nagy kérdést. - Emelte fel a kezét Citar. - Miért Szálló Levegő Barakk? - Tudakolta.

- Üdvözöllek titeket nálunk fiúk, ez itt Úszó Barakk. - Mutatott körbe körülöttük Rahul, majd az ég felé mutatott, ahol a felhők között egy épületcsoport körvonalai látszódtak. - Az pedig Szálló Levegő Barakk.