Istenostor Táltosa II.

54. Mi az a bérgyilkos?

Ahogy az Athamanák Kamu nyomában elindultak a Halhatatlan Köd központjának kijárata felé. Ahhoz hasonlóan, mint amikor lejöttek ide Úszó Barakk alá, most is több feketébe öltözött alak sietett el különböző irányokba. Természetesen, mikor elmentek a szellem-ember mellett mind odaköszöntek neki a titkos nyelvükön, amiből az athamanák csak annyit értettek, hogy Ishán.

Ám, amikor egy szőke hölgy sietett el mellettük és köszönt Kamunak, Rahul valamiért utána nézett a nőnek. Olyan volt, mintha látta volna már ezt a nőt. Az emlék nagyon nehezen akart felszínre törni, de biztos volt benne, hogy látta már valahol, akkor is, ha fogalma sem volt róla hol. A nő, mintha megérezte volna, hogy figyelik visszanézett Rahulra. Tekintetük találkozott és pár pillanatig csak bámultak egymásra.

- Suttogó Szellő? - Motyogta Rahul, de a következő pillanatban fennakadtak a szemei és mindenki legnagyobb meglepetésére összeesett és talán még nagyobb baja is lett volna, ha Razvan nem kapja el azonnal.

Bár a feketeség elnyelte Rahult, az elméje nem pihent. Az emlékek, amik alig akartak visszajönni amíg ébren volt, így eszméleten kívül sokkal könnyebben előtérbe kerültek. Jobban mondva Rahul nem volt vele, hogy emlékeket lát. Olyan volt, mintha csak aludt volna. Minden természetesnek hatott és egy pillanatig se gondolkodott el azon, hogy valami nincsen rendben.

- De anya, anya, anya. Mit csináltál, mielőtt apával találkoztál? - Tudakolta egy borongós délelőttön anyjától a kis Rahul, ahogy éppen valami kockákkal játszottak.

- Jól van elmondom, de meg kell ígérned, hogy erről apádnak egy szót se mondasz. - Nyújtotta ki a kisfiú felé a jobb kezének kisujját a napbarnított bőrű hölgy.

- Ígérem! - Vágta rá a kis Rahul és szorította meg saját kisujjával anyja kisujját.

- Bérgyilkos voltam. - Jelentette be a nő, ahogy megint elkezdte egymás tetejére pakolgatni a kockákat.

- Bérgyilok? - Kérdezett vissza kisfiú oldalra billentett fejjel.

- Bérgyilkos. Igen az voltam. - Mondta anyja komolyan.

- Az mi? - Tudakolta a kis Rahul.

- Majd, ha elég nagy leszel hozzá elmondom. - Simogatta meg a gyerek fejét a nő, majd visszatértek a kockázáshoz.

Rahul igazából fel se fogta, hogy a másik emléket lát, mikor az erdőben találta magát azon a bizonyos tisztáson a kis tó mellett, ahol vörös lombkoronás fák nőttek. Az egyetlen, ami lefoglalta az agyát az volt, hogy megtalálja, akit keres. A barátját. Ahogy mindig, amikor a kis Rahul kereste a férfi most is ott ült a tóparton és mosolyogva integetett neki.

- Mi járatban erre? - Kérdezte a férfi, a kisfiú pedig lehuppant mellé és mély levegőt vett.

- Mi az a bérgyilkos? - Tudakolta tágra nyílt szemekkel, ahogy kihúzva magát, kezeit pedig az ölében pihentetve nézett fel barátjára.

- Mégis honnan hallottad te ezt a szót? - Pislogott nagyokat barátja, mire Rahul elfintorodott.

- Anya mondta, hogy bérgyilkos volt, mielőtt találkozott apával, de nem mondja el mit jelent az, amíg nem leszek elég nagy. Aputól meg nem tudom megkérdezni mit jelent, mert anya megígértette velem, hogy nem mondom el neki, hogy beszéltünk róla. - Fújta fel durcásan az arcát a kisfiú és fonta össze maga előtt a karjait.

- Áh, értem. Szóval azért jöttél hozzám, mert úgy gondoltad én majd el fogom neked mondani, amit tudni akarsz. - Állapította meg a férfi, mire a kis Rahul szemei csillogni kezdtek és heves bólogatásba fogott. - A bérgyilkos egy olyan ember, akinek fizetnek azért, hogy megöljön valakit. - Jelentette be a férfi, a kis Rahul pedig összehúzta a szemöldökeit.

- Megölni? Mint apa és Tete bácsi a nyiumgyikat? - Kérdezte a kisfiú.

- Majdnem, de nem. - Emelte fel mutató ujját a férfi, majd mintha a semmiből teremtette volna elő a kezében megjelent egy papírdarab, meg egy toll.

- Az mire kell? - Billentette oldalra a fejét.

- Hogy megmutassam milyen az igazán jó bérgyilkos. - Kuncogta a férfi, ahogy megcirógatta Rahul orrát a toll hegyével.

- Fura vagy. - Rázta meg a fejecskéjét a fiúcska, majd felkapott egy marék követ és kacsázni kezdett a tótükrön. Pár perc múlva egy éjfekete madár jelent meg a tó felett és egyenesen Rahul barátjához repült. A kisfiú kíváncsian nézte, ahogy a férfi a madár karmaiba adta a papírlapot, majd ahogy az állat elrepült.

- Egy hét múlva ilyenkor megtudod milyen az igazi bérgyilkos. - Kuncogta a férfi.

Az emlék újra változott, most nem volt olyan világos, mint a legutóbb, de nem is volt annyira sötét az ég, hogy Rahulnak haza kelljen menni. A tisztáson, azonban mikor megérkezett a barátja mellett egy szőke hölgy is állt ekkor. Rahul gyanakodva közelítette meg a párost és egy szót se szólt, anyja mindig intette, hogy jobb, ha minél kevesebbet beszél idegenek előtt.

- Áh, Rahul. Csak hogy itt vagy. Ő itt Suttogó Szellő. Ő fogja neked megmutatni mi kell hozzá, hogy tökéletes bérgyilkos legyél. - Kuncogta Rahul barátja.

- Nem tetszik nekem a néni. - Motyogta a kis Rahul, de nem mondott többet. A képek kicsit elmosódtak ezután, mintha látott volna valami párbajt, meg bújócskázott volna a nénivel, vadásztak is, álruhát öltöttek és mintha valaki meg is halt volna, de lehet, hogy csak aludt.

- Na, most már érted mi az a bérgyilkos? - Kérdezte Rahul barátja, de a kisfiú csak fintorogni kezdett.

- Igen. Csak azt nem ezt miért csináltuk? - Morogta.

- Mert unatkoztam. - Vonta meg a vállát a férfi, mire a szőke nő szemei kitágultak.

- Unatkozott? Ezer fontosabb dolgom van ennél. Örülhet, hogy ilyen jól fizet. - Fonta össze maga előtt a karjait. - Szóval kellek még vagy mehetek? - Tudakolta.

- Távozhatsz. A fizetségetek a szokásos módon kapjátok. - Mosolygott Rahul barátja, mire a nő biccentett egyet.

- Akkor a Köd tovább áll. - Hajolt meg a nő és egy pillanat múlva már hűlt helye sem volt, Rahult pedig végleg elnyelte a sötétség.

- Mit motyog? - Hallotta meg hirtelen Citar hangját.

- Nem értem rendesen. - Jött Razvan aggódó hangja is. - Rahul, kérlek kelj fel. - Az emlegetett chüvigh fiú érezte, hogy rázzák a vállát és ez volt az, ami elérte, hogy lassan pislogni kezdjen.

- Abba hagynád tapló főnök? Kezd felfordulni a gyomrom. - Nyögte ki.

- Hála az ősapáknak. Rendben van már tudja szidni a főnököt. - Kurjantotta Citar.

- Hé, Bolacsuk halkabban. Szétrobban a fejem. - Fogta meg fél kézzel a fejét Rahul, ahogy végre magához tért. - Mi történt? - Kérdezte végül, mikor már Razvan segítségével fel is sikerült állnia.

- Elájultál és ránk hoztad a gutaütést az történt. - Sóhajtott egy nagyot Citar.

- Mutasd magad, hátha el tudom mulasztani a fejfájásod. - Hallotta meg Rahul Kamu hangját, de mikor a szellem-ember elé állt és kezét a fejére tette fintorogni kezdett. - Ez nekem nem fog menni. Hé, Zovárd fiú! Suk, igaz? - Fordult a sárga ruhás heginhez.

- Igen. - Biccentett az.

- Te talán tudsz vele kezdeni valamit. Nem kellene, hogy megint baj legyen. - Jelentette be, ahogy ellépett Rahultól, majd a még mindig lefagyva álló szőke nő felé fordult. - Ha visszatértem jelentkezz hozzám, van egy kis megbeszélni valónk. - Mondta a Halhatatlan Köd közös nyelvén, mire a nő láthatóan megfeszült, így Kamu elmosolyodott. - Nem csináltál semmi rosszat, csak kíváncsi vagyok. - Nyugtatta meg a hölgyet.

- Kész is van. Jobb, mint új korában. - Jelentette be büszkén Suk.

- Akkor mehetünk is tovább! - Tapsolt egyet Kamu. - Utánam gyerekek! - Indult meg újra a kijárat felé.