Istenostor Táltosa II.

34. Csito Athira

Kamu csak jóval naplemente után látta újra ősének szellemét. A tábor tagjaival és új családjával való megismerkedésük után a gyerekek délutánja egész nyugodtan telt. Vacsora után pedig vissza lettek vezetve ahhoz a jurtához, ami az elkövetkező évekre az otthonuk lett. Ám ekkor még erről nem tudtak a gyerekek, csak örültek, hogy végre biztonságban voltak és nem kellett semmi miatt aggódniuk.

Kele és Keche alig egy óra alatt úgy elaludtak, mintha valaki kiütötte volna őket. A Teike ikrek kishúga pedig még mindig azt a rongybabát szorongatta, amivel délután játszott az új öccsükkel és a tábor vezetőjével Csitoval, a babának hála pedig a kis lány még aranyosabb volt, mint általában lenni szokott. Két órával lefekvés után pedig lassan már Kamut is kerülgette az álom. Ám mielőtt az álom elnyomhatta volna a fiatal hegint megjelent a jurtában egy szellem alak.

- Miért pont most? - Motyogta morcosan a kis Kamu és húzta a feje tetejére a pokrócát.

- Nem jelenhettem meg csak úgy, mi van, ha meglát? Különben is én nem tehetek róla, hogy egész nap Athira körül lófráltál. - Teike mérges, vagyis jobban mondva pukkadt hangjára Kamu meglepetten húzta ölébe a pokrócot és ült fel.

- Az ikertestvérével voltam, nem Athirával te barom. - Forgatta meg a gyerek a szemeit, mire a szellem horkantott egyet.

- Nekem mindegy mit mond, de az a fazon akkor is Athira. - Fonta össze maga előtt a karjait Teike.

- Vak vagy. - Fintorgott a kis fiú.

- De ha egyszer ugyanaz. Lehet, hogy Csitonak nevezteti magát, de az energiái nem hazudnak. Fogalmam sincs hogy csinálja, de aki Athira néven elhagyta a tábort már nem Athira volt. Mert Athira az az a Csito fazon. - Jelentette ki ellentmondást nem tűrve. A kis Kamu pedig végül csak legyintett egyet és nyakáig húzva a pokrócot visszafeküdt az ágyba.

- Ha te boldog vagy tőle, akkor legyen igazad, nekem mindegy. - Hunyta le a szemeit és nyomta el a mély álom.

Az elkövetkező hetekben a Teike gyerekek lassan beleszoktak az életbe Csito táborában. Edzettek Etelével, Ineptával és Viktoriával, játszottak a többi fiatallal, segédkeztek a tábor körül és Kamu szokásához híven mindig talált időt arra, hogy aludjon egyet egy fa alatt, ami igazából nem annyira alvás volt, mint lehunyt szemes megfigyelés, de hát erről nem kellett mindenkinek tudnia.

Az új napi rendje mellett Kamu még külön órákat is vett Teikétől, aki nem sokkal a táborba érkezésük után eldöntötte, hogy megtanítja az ősi elfeledett nyelvet Kamunak. Így a fiúcskának még magán nyelv leckéi is voltak, amiket természetesen annyira nem élvezett, mint amennyire azt a szellem őse akarta volna.

- Azok nem az ősi rúnák? - Pislogott egy jurta mögül Kamu új apjára Etelére, aki éppen egy új idézőkör előállításán dolgozott.

- De azok. - Vonta meg a vállát Teike, aki hirtelen megjelent Kamu mellett és most maga előtt összefont karokkal támaszkodott az egyik ládának.

- Hogy tudja ő ilyen könnyen leírni őket, amikor én már hetek óta szenvedek vele? - Kérte számon morcosan a fiú, mire a szellem fújt egyet.

- Az, hogy le tudja őket rajzolni meg, hogy érti mit ír le, nem ugyanaz. Ő semmit sem ért a szimbólumokból, neki ezek csak képek. - Magyarázta a szellem király.

- Ahhoz képest elég véres dolgokat ír. - Rázta ki a hideg Kamut, mikor is Etele idézőköréből előlépett egy démon.

- Áh, tévedtem. - Szólalt meg hirtelen Teike. - Van, amit ért. Azt tudja melyik jel szabja meg, hogy milyen fajta démont idéz meg. - Mosolyodott el a szellem halványan. - Ha nem tudnám, hogy lehetetlen... - Kezdett bele, de csak megrázta a fejét. - Ma már senki sem tudja, melyik része mit jelent egy körnek. - Ahogy a szellem ezt mondta hangja megint azt a mély korokon túli zengő színt vette fel, amit mindig, amikor az általa emlegetett ősi világról beszélt.

A kis Kamu eddigre már tudta, hogy ilyenkor felesleges bármit is kérdeznie a férfi szellemétől nem fog választ kapni. Teike nem szeretett beszélni a múltról, ahogy ő mondta "Felesleges emlegetni, amin nem lehet változtatni." Ő így gondolt azokra az időkre és nem foglalkozott a kis Kamuval, aki tanulásra akarta volna használni a szellem történeteit.

Minden esetre akkor, ahogy a kis Kamu Etelét nézte éppen elhalkult volna a beszélgetése a szellem királlyal, mikor valahonnan madársikoly hallatszott. A fiatal fiú azonnal az ég felé nézett, ahonnan egy hatalmas barna turulmadár ereszkedett a tábor felé. Pontosabban Kamu új apja felé. A fiatal hegin éppen mozdult volna, hogy figyelmeztesse a férfit, akit alig pár hét alatt apjának tekintett, de mikor meglátta a táltos mosolygós arcát a földbe gyökerezett a lába.

- Riki! - Nyújtotta ki maga elé a karját Etele, amire Kamu legnagyobb meglepetésére a hatalmas turulmadár olyan óvatosan szállt le, mintha valami törékeny ág lenne. Majd a hatalmas madár Etele hajába dörgölte a fejét.

- Hiányoztál. - Szólalt meg a madár emberi hangon, ezzel elérve, hogy Kamu eltátsa a száját.

- Te is nekem Rikikém. Gyere, elviszlek a másik apádhoz. Aztán holnap bemutatlak az új kis testvéreidnek. - Magyarázta a táltos, ahogy hagyta, hogy a turul a vállán telepedjen meg. Majd szavaihoz híven valóban elindult a jurták irányába.

- Nem is tudtam, hogy még vannak ilyen turulmadarak. - Teike hangjában csodálkozás csengett, ami elég volt hozzá, hogy a még mindig tátott szájú Kamu most felé nézzen. - Csukd be a szád belerepül egy bögöly. - Forgatta meg szellemszemeit a férfi.

- Hogy tudott az a madár beszélni? A madarak nem beszélnek. - Pislogott nagyokat Kamu, de ezzel csak azt érte el, hogy őse elnevesse magát.

- Dehogy nem, ha szerződésük van egy emberrel tudnak beszélni. - Vonta meg a vállát.

- Akkor annak a turulnak szerződése van apával? - Vakarta meg a fiú a fejét.

- Egyáltalán nem. - Vágta rá Teike. - Az a madár egy az ősi turulmadarak közül. Azt hittem már egy sincs belőlük. Az ősi időkben minden városban lakott egy családnyi, ők voltak a városok védelmezői. Ezek a madarak rád néznek és képesek megmondani milyen erőssé tudsz válni az életedben. - Magyarázta, szavainak hallatán pedig a fiatal Kamu idegesen nézett a távozó alakok után. - Neked meg mi bajod lett? - Fintorodott el Teike és hajolt be a gyerek arca elé várva, hogy kapjon valami választ. Kamu viszont csak vett egy mély levegőt és sarkon fordult.

- Azt hiszem ma este nem fogok sokat aludni. - Suttogta maga elé, de szavaiból most kivételesen őse se értett semmit. Nem tudta, hogy a kis Kamuba most mégis mi ütött, azonban csak egy módja volt annak, hogy rájöjjön erre. Este követnie kellett, akárhova is tervezett menni a gyerek.