Istenostor Táltosa II.

62. A döntő

A Barakk Kupa döntőjének reggelén a heginek nagyokat ásítva keltek fel és eltartott egy darabig, mire mind összeszedték magukat. Valahogy az előző napi mese délután után a Halhatatlan Ködnél mind kicsit furcsán érezték magukat. Olyan volt, mintha figyelte volna őket valaki, még akkor is, amikor senkit se láttak maguk körül.

- Üdv Athamanák! - Intett egyet a szellem-ember mikor a csapat megérkezett az aréna lábához.

- Kamu! - Lepődtek meg többen is a csapatból.

- Máris meguntad a szervezet vezetést? - Kérdezte Razvan ajkain egy halvány mosollyal, amivel csak azt érte el, hogy a férfi elnevesse magát.

- Áh, dehogy is. Csak megígértem Ajtonynak, hogy elhozom megnézni a versenyt. Meg persze utána szeretném elvinni a Teikéket egy kis edzésre. - Kuncogta egy vállrándítás után.

- És hol hagytad A Zovárdot? - Húzta össze Suk a szemeit.

- Csak nem engem keresel rokon? - Karolta át a Köd legújabb tagját a méregkeverő szellem.

- Áh, itt. - Fújt egyet a fiatal.

- De mennyire, hogy itt. Szóval ki is harcol a döntőben? - Nézett végig az Athamanákon.

- Rahul. - Vágta rá Citar, ahogy csípőre tette a kezeit és még vigyorogni is kezdett.

- Ha nem csalt volna az ellenfele, akkor a tapló főnök is esélyes lett volna. - Forgatta meg a szemeit Rahul.

- Tapló... - Pislogott párat Ajtony, majd abba az irányba nézett, ahova a legfiatalabb Koál is. - Oh, hogy te is úgy hívod, mint az őrült táltos. - Mutatott fél kézzel Rahulra a másikkal pedig Razvanra.

- Ha egyszer az. - Vonta meg a vállát a nyugati hegin.

- Oho, ennek balhé szaga van! - Vigyorgott a méregkeverő. - Ki vele mi történt? - Hajol Rahul arcába, de a fiú csak megforgatta a szemeit.

- Nem rád tartozik, bocs. - Fonta össze maga előtt a karjait Rahul. - Amúgy jobb, ha megyünk. Ha jó helyet akartok az egész alatt, akkor időben le kell foglalnotok. - Jegyezte még meg, mielőtt elindult volna az aréna belseje felé.

- Igaza van! Első sorból akarom nézni, ahogy szétveri az ellenfelét! - Lelkesedett Citar és maga után rángatva Wandit, már a nyugati hegin sarkába is került, ezzel elérve, hogy a csapat is meginduljon, nyomukban Kamuval és Ajtonnyal. Amint beértek az arénába Rahul levált a társairól, hogy elmenjen a küzdőtér bejáratához, a többiek pedig kerestek maguknak egy megfelelő helyet.

A Barakk Kupa döntőjének a napján, mindig jóval nagyobb tömeg van, mint az összes többi napon, így nem volt csoda, hogy az idei döntőn is úgy megtelt az aréna, hogy még a lépcsőkön is emberek ültek, sőt voltak, akiknek állva kellett maradnia. Végül aztán eljött a mindenki által várva várt pillanat. Weruh Sesanti, Szálló Levegő Barakk igazgatója megnyitotta az utolsó versenynapot és felhívta a küzdőtérre a két döntős versenyzőt.

Rahul teljes nyugalommal sétált fel a homokkal fedett küzdőtér közepére és nem is foglalkozott a beképzelten vigyorgó ellenfelével. Sokkal jobban lefoglalta, hogy a verseny előtt még egyszer átgondolja a technikáját, hogy mégis milyen mozdulatokat és hogy szeretne használni. Természetesen ezek a tervek nagyban függtek attól, hogy az ellenfele hogy fog reagálni, de sose lehet túlságosan felkészült valaki.

Így lehet, hogy mikor Szálló Levegő Barakk igazgatója megadta a jelet a kezdésre, Rahul azonnal mozdult és előrántva Szellemharangot nekitámadt az ellenfelének. A döntő küzdelem ilyen formán egyszerű kardviadalként kezdődött, semmi különös sem volt benne egészen addig, amíg Rahul ellenfele el nem távolodott annyira a fiútól, hogy el tudjon kezdeni kít használni. Alap esetben ez a trükk jócskán ki tudja zökkenteni az ellenfelet, viszont Rahul már kis kora óta tanulta, hogy kell egyszerre kível és karddal is harcolni, így nem okozott neki gondot, hogy visszatartsa a kível megerősített támadásokat.

A párbaj így szépen egyre jobban elhúzódott, már-már úgy tűnt, hogy Rahul fog kikerülni győztesen az összeütközésből, mikor is az ellenfele egyszerűen elhajította a saját kardját és hatalmasat ordított. A nyugati hegin először nem is értette, hogy mégis mi lehet az ellenfele célja, mikor is meglátta a vibráló energiát az ellenfele körül.

- Na ne bassza meg! - Bukott ki a fiúból. - Etele! - Kiáltotta el magát, csak hogy megjelenjen mellette Svihák, aki szokásos vigyorgós arcával ellentétben most összehúzott szemekkel nézte az ellenfelét. - Idézzünk szellemet. - Suttogta Rahul, de nem fordult a rokona felé.

- Az nem lesz elég. - Fogta meg a fiatal vállát Svihák, amivel elérte, hogy Rahul értetlen arccal forduljon felé.

- Démon kell? - Pislogott párat, mikor is az ellenfél kuncogva megindult felé.

- Erősebb kell. - Mondta Etele a fejét rázva.

- Erősebb? - Tágultak ki Rahul szemei, de szellem rokona csak biccentett egyet. - Mégis mi? - Vágta hozzá a kérdést a fiatal.

- Orchidea. - Ahogy ezt kimondta, Etele alakja elhalványodott, Rahul pedig megint érezte a mellkasából kiáramló hideget, ami azt jelentette, hogy éppen megszállta őt az a semmire való táltos.

Amint Etele került Rahul testében vezető szerepbe, a fiú izmai teljesen ellazultak. Ajkain megjelent egy széles vigyor, majd egyszerűen leguggolt a földre és az ujjával rajzolni kezdett maga elé. A jel, amit éppen felrajzolt egy volt azok közül a jelek közül, amit anno Athira idejében senki sem akart látni.

- Ébredj! - Suttogta Etele, hangja viszont betöltötte az egész arénát, ahogy régen most is sokkal messzebbre elhallatszott a hangja, mint amilyenre kellett volna neki, mikor idézett. Szavai nyomán az idézőkör vöröses fényben kezdett el izzani, majd a küzdőtér közepén Rahulal szembe nézve megjelent egy daimon, aki talpig feketében volt és orchideák díszítették a fejét.

- Üdv Svihák. Miért hívtál? - Kérdezte nem is foglalkozva azzal, hogy mi folyik körülötte.

- Neked is szia Illatozó Seggarcú. - Vigyorgott Etele, majd Orchidea tábornok mögé mutatott. - El kellene intézni azt ott. - Ahogy ezt kimondta a daimon lassan megfordult, de csak felhúzta a szemöldökét.

- Ezt? - Kérdezett vissza, de mikor csak egy biccentést kapott megvonta a vállát és egyszerűen a lefagyott fiú elé állt és mutató ujját a gyerek homlokához nyomta, aki erre összerogyott a földön. - Kész, daimon eltávolítva. Most komolyan ezért lettem ide hívva? Ezt más is megtudta volna csinálni. - Forgatta meg a szemeit.

- Egy daimon kellett és nem tudom ki van még meg a csapatból. - Vonta meg Rahul vállát Etele, mintha nem lenne nagy dolog.

- Levedivel meg Tetemehel beszéltem az elmúlt tíz évben, de ha tudni akarod kik vannak, utánuk nézhetek. - Ajánlotta fel.

- Áh nem kell. Úgy se fogom használni őket. - Legyintett egyet. - Amúgy kösz a segítséget, leléphetsz. - Tapsolt egyet, mire Orchidea tábornok csak elnevette magát és elhalványodott az alakja. - Na, akkor most játsszunk egy kicsit. - Dörgölte össze a kezeit, de gyorsan abba is hagyta a mozdulatot. - Mi ez a nagy köd? - Fintorodott el, viszont mielőtt bármi mást tudott volna mondani valaki hátulról Rahul vállára tette a kezét.

- Vége a versenynek! - Kiáltotta el magát Weruh és nézett le komolyan Rahulra.

- Ennyit a mókáról. - Sóhajtott egyet Etele Rahul szájával, majd lehunyta a szemeit és elhagyta rokona testét.

- Az idei Barakk Kupa nyertese, Koál Rahul! A díját az esti lakomán adjuk át! - Mosolyodott el szélesen Szálló Levegő Barakk igazgatója és veregette meg Rahul vállát. - Jobb ha mész, a barátaid aggódnak miattad. - Biccentett az igazgató a nézőtér azon része felé, ahol az Athamanák ültek.

- Köszönöm. - Bólintott egyet a fiú és mikor kezdetét vették a gratuláló kiáltások kirohant a küzdőtérről, hogy csatlakozzon barátaihoz.