Naruto sz. sz.
Volt még 1-2 órája mindenkinek amíg nem lesz újra gyülekező. A fiúkkal elmentünk kosarazni, bár azt sajnáltam, hogy Sasuke nem csatlakozott. Legalább lesz időm felkészülni eléggé sok dologra. Imádkozom, hogy fürdésnél nem lesz annyira feltűnő a rák vörös fejem. Meg mi lesz, ha Sasuke megint alva fog járni?? A sport legalább segít, kicsit kiszellőzteti a fejem. Pár dobás után vissza mentem a kunyhóhoz mert megszomjaztam meg látni akartam őt újra. A vizet megtaláltam és egy jó részét meg is ittam, de az Uchihát sehol se láttam. Ránézek az órára és fél 5öt mutat. Ennyit még kibírok na gyerünk vissza mert már hallom, hogy a többiek hívnak. Gyorsan eltelt ez az idő és már öltöztem is át fürdőruhámba. Elkullogtam az ebédlőig és kerestem a szememmel hol van Sasuke. Már szinte mindenki ott volt, de ő mégse. Miért vagyok csalódott?? Egyszer csak valaki a fülembe suttog, amitől libabőrös leszek mint az állatt.
- Csak nem engem keresel? – mély szexy hangja csengett folyamatosan a fülemben
- Sasuke?? – fordulok hátra túlságosan nagy lendülettel a boldogságtól
- Nyugi, nem kell ennyire pörögni majdnem rám estél.
- Bocsi. – vakarom meg a tarkómat enyhe pirossággal az arcomonEz most komoly?? Már ennyitől elpirulok? Hát ez beszarás. Egész testét jól végig mérve egyre jobban akarom őt. Dögös felsőtestét egy póló takarta így nem tudtam annyira gyönyörködni benne.
- Mit nézel annyira??
- Semmit! – vágom rá reflexbőlKakashi most mentett meg engem mert végre megérkezett ő is.
- Na diákok, látom mindenki át öltözött. Ha mindenki balra néz láthat egy ösvényt, annak a végén van a tó. Mielőtt elindulunk mindenki keresse meg a szoba társát és ha valaki nem találja jelezze.
2 perc után már indultunk is végre. Már nagyon meleg volt meg voltak csodás terveim is. De ahogy Sasuket nézem ő is tervez valamit. Kezdjek félni? Remélem nem annyira haragszik a bilincs miatt. Végre megérkeztünk!!! Megragadom az Uchiha csuklóját és mielőtt ellenkezhetne beugrok vele a vízbe.
- Teee!!!!! Ezt még vissza kapod! – néz rám sunyin
- Alig várom! – kezdek el halkan nevetniÚjra rá szegeződik a tekintetem és a pólója teljesen át ázott bár ez nem meglepő. Minden rendben is lenne de úgy rátapad az izmos felsőtestré!! Odakapok az orromhoz és amikor leemelem hát véres a kezem.
- Naruto, vérzel?? – kérdezi kis aggódással a hangjában
- N-nem!Gyorsan lebukok a víz alá, hogy ne lásson (nem annyira tiszta, hogy át lehessen rajta látni). A víz alatt hallom, hogy a többiek is már bejöttek. Jó lenne rájuk ijeszteni. Halkan felbukok a víz felszínére, oda osonok Kiba háta mögé, és már üvöltenék is de valaki hátulról befogja a szám és lehúz a víz alá. Próbálok kiszabadulni szorításából, de nem megy. Mi ez valami próba?? Az ismeretlen személy megfordít így szenben lehetek vele. Érzem kezeit a derekamon, és egyre közelebb húz magához. Összeérinti ajkainkat és próbálja még azt a kis távolságot köztünk is megszüntetni. Egyre kevésbé kapok levegőt ezért ösztönből belé rúgok és elkezdek a víz felszíne felé úszni. Fent levegőért kapkodva úszok ki. EZ MI A SZAR VOLT??!? És még jobb kérdés, hogy ki volt??? Van még egy meleg az osztályban? Mert nem tűnt lánynak a személy.
- Naruto minden rendben? – jön oda hozzám Kakashi
- WHAAAA!
- Nyugi, nyugi! Csak én vagyok.
- Huh.. Megijesztett!! Minden okés.Gratulálok magamnak. Annyira hihető volt ez a mondatom, hogy még egy süket is észre venné, hogy kamu. Sose tudtam jól hazudni.
- Ha nem mondod el nem tudok segíteni.
- Nem is kell, megleszek.
- Hahj, okés de ha mégis akkor nyugodtan keress.Még kicsit ücsörögtem már majdnem kidőltem, de valaki árnyékolja a napot. Résnyire kinyitom a szemem és Hinata van felettem.
- Mit szeretnél Hinata?
- Öhm.. A többiek kérdik nem jössz röplabdázni? – mondja félős hangnemmel
- Benne vagyok, várjatok meg mindjárt megyek.
- O-okés.Amint oda értem kezdődött is a játék. Kettő csapat volt, lányok a fiúk ellen. Az volt a megegyezés, hogy a nyertesek kérhetnek valamit a vesztesektől. Kakashi is beszállt mint pont számoló. Mert ha mi számolnánk a végén úgyis vádolna mindenki mindenkit. Egy ideje ment a játszma és hát mit ne mondjak vérre ment. Nem szó szerint, de mindenki beleadott apait anyait. Nekem meg kivételesen jobban kellett figyelni mert ez az izmos test úgy elvonta a figyelmem. Szerencsére volt bennem annyi tartás, hogy nem lettem annyira vörös. 24:23 volt az állás, és a lányok vezettek. Ezen a körön múlott, hogy lezárul a játék vagy sem. Shikamaru szervált, de a lányok fogadták is. Ütöttünk mind kettő térfélen bele párat, de egyszer csak előbújt Sakurából a még eddiginél is nagyobb harci szellem és olyan sebességgel ütötte át a labdát, hogy azt hittük itt a vége. Hirtelen oda rohanok de csak fogadni tudtam. Már minden remény elveszett nálam de Sasukénél nem! Villámgyorsan ott terem és visszaüti!! A fiúk elkezdenek üvölteni de akkor még nem sejtettük, hogy túl hamar örültünk. Mert hát Ino center poszton elhelyezkedve blokkolja az ütést és mint egy lassított felvétel esik le a labda. A lányok őrjöngenek mi meg fiúk lecsüggedve bámulunk a labdára.
Sasuke sz. sz.
Majdnem sikerült!! Ha az a liba nem üti vissza! Utálok veszíteni, de kénytelen leszek elviselni. Bele se akarok gondolni milyen büntetést találtak ki nekünk. Inkább elterelem a figyelmem a szőkeséggel. Nem tudok betelni a nézésével.
- Fel a hejjel srácok, biztos nem találnak ki olyan durvát. – mondja Shikamaru kissé egoista hangon
- Azt csak hiszed!! – válaszolja vissza TemariMég bőven folytatták volna a „veszekedésüket", de Kakashi felbe szakította őket, vagy inkább mindenkit.
- Na, most, hogy részese lehettünk egy csodás játszmának gondolom a többség már éhes. Szóval irány az ebédlő és köszönjétek meg Sasukénak mert segített az elkészítésében.
Alig fejezte be mondandóját már meg is indult a csorda. Kaja közben többször is találkozott a tekintetünk az Uzumaikval. Őrületbe kerget azzal a gyönyörű szemeivel. Lassan mindenki végzett, valaki még repetát is akart. Kifelé menet a kajáldából pár embert megkért Kakashi, hogy segítsen mosogatni meg ilyenek. Mondta, hogy mindenkire sor fog majd kerülni ezért inkább jelentkeztem, hogy letudjam. Sakura és Ino ment mosogatni, én és Naruto pedig az asztalokról pakoltunk el és takarítottuk le.
- Én elkezdek lepakolni róla, addig te kezd el lesöpörni a morzsákat oké? – mondom a szőkeségnek
- Oksi apuci.
- Ne hívj így! – mondom vörösödő fejjel
- Miért baj? Apucii!Baszki!! Ha itt maradok a végén még valami olyan történik, ami nem lenne túl jó. Hogy van valakinek ilyen erotikus és szexy hangja egyszerre?? Ahh el kell tűnőm innen!! Gyors léptekkel kisietek a lányokhoz leadni a tányérokat, amik még a kezemben maradtak. Próbáltam csak a munkára gondolni és sietni, hogy véletlenül se kelljen rá néznem. De a rohadt életbe nekem nincs ilyen erős ellenállásom. És már nem is tudok mit lepakolni. Rá nézek és éppen egy asztalt töröl előre hajolva. De kurva jó segge van. És itt már be is indult a piszkos fantáziám, amit már késő volt leállítani még ha sikerült is volna. Egy pillanatra vissza tér ép eszmém és realizálom, hogy kemény lettem mint az állat! Észrevehetetlenül ellógok és sikeresen eljutok a mosdóig. Az utolsó fülkébe bezárkózva veszek egy nagy levegőt. Mit gondoltam én hülye. Hogy fogok kibírni vele egy hetet??? Csak álmomban ne csináljak semmit könyörgőm. De még mindig merev vagyok szóval kénytelen leszek itt elintézni.
--------------------------
Hali! 1194 szó. Nem hittem volna, hogy eddig tudok folytatni egy történetet mert régen már az elejénél feladtam. És még mindig vannak ötleteim szóval nagy valószínűséggel tudom hozni a folytatást is, yeey. A következő részt is viszonylag hamar tervezem hozni mert hát szünet van és van időm is. Boldog húsvétot mindenkinek és remélem tetszett ez a rész is.❤️
YOU ARE READING
Valahol máshol (SasuNaru)
Romance/FIGYELEM/ Ez a történet tartalmazhat trágár beszédet és lehet 18+ jeleneteket. Egy egyhetes osztálykirándulás lesz, melyre a 17 éves Sasuke egyáltalán nem akar menni. De a vele egyidős Naruto ennek ellenére is megpróbálja elráncigálni. Hogy mi mell...