Sötét angyal /Tokyo revengers oc girl/

1

1997. 07. 30.

-Mikey!-kiáltott Baji a földre zuhanó fiúnak. Senju berohant, mi pedig eszméletlen barátunkhoz futottunk. Pár perc múlva már hallottuk a mentőautó hangját, villogó fénye homályos volt a szemünkbe gyűlt könnyeken át. Pár órával később a kórházi szoba ajtaja előtt álltunk amikor megjelent Shinichiro.
-Mégis mi történt?-kérdezte feszülten.
-Mikey a repülőjével játszott. Azt mondta nem adja kölcsön, egy hónapig építette.-sírta Baji.
-Aztán felment a 2. emeletre, megbotlott és lezuhant. Már csak egy "puff"-ot hallottunk.-folytatta kétségbeesetten Sanzu.
A váróteremben ültünk amíg Shinichiro-kun és Makoto-san beszéltek az orvossal. Nem sokkal később észrevettük őket a folyosón. Makoto-san szólalt meg először.
-Gyerekek...menjetek haza.-mondta maga elé bámulva.
Senju könnyeivel küzködve kérdezte:
-Ugye meg fog gyógyulni?
A válasz néma csönd volt. Shinichiro hazavitte Bajit, Sanzut és Senjut, értem pedig a bátyám, Waka jött el. Emma-t nem sikerült megvígasztalnom, borzasztóan kétségbe volt esve.

4 évvel később

Mikey 4 éve meg sem mozdult. Egyre rosszabbul volt és ez Shinichirot is megviselte. Épp az ő autójában ültem Bajival, egy javítóintézetbe tartottunk Sanzuért, akit egy év után végre kiengedtek. Odafutottam hozzá és megöleltem rég nem látott barátomat. Másnap Shinichiro lehozta Mikeyt a parkba, hogy Sanzu is láthassa. A fiú beszélni kezdett hozzá, megfogva a kezét, de amint hozzáért, elborzadva ugrott hátra. Megijedt. Ugyan nem Mikeytól, hanem az állapotától. Ugyanis sokkal rosszabbul volt utolsó találkozásuk óta. Olyan volt, mint egy bábu. Nem beszélt, nem mozgott. Fájt ezt látni. Shinichiro is szenvedett, nem mutatta, de mind tudtuk. Nem sokkal ezután Mikey meghalt. Bátyja összetört, nem is láttuk hetekig. Aztán egy hétfői napon Sanzuval Shinichiro boltjába sétáltunk a folyóparton, amikor megláttuk a hídon. Idegesen futottunk hozzá.
-Mégis mit csinálsz Shinichiro-kun?-kérdeztem.
-Ma van Manjiro balesetének a napja.-lefagyva néztük.-Vissza akarok menni arra a napra.-mondta.
-Ne, nem tudsz!-kiáltotta Sanzu.
-Shinichiro-kun!!-futottunk a zuhanó férfi után.

1997. 07. 30.

-Mikey!-kiáltott Baji a fiúnak.-Hadd játszunk mi is a concorde-oddal!
-Nem, összetöritek!-futott tovább majd átugorva a kanapé felett megrúgta Shinichirot. Ekkor belépett Takeomi, és leszidta Mikeyt, mert nem kért bocsánatot bátyjától, aki sírni kezdett és megölelte a kisfiút. Nem értettük, de inkább nem foglalkoztunk vele. Ők ketten elmentek motorozni, mi pedig ott maradtunk gyakorolni a dojoban. Végre én nyertem Sanzu ellen, aki duzzogva kivonult, mi pedig csak nevettünk. Közben hallottuk Shinichiro motorjának hangját, gyorsan visszaértek. Pár perccel később fájdalmas kiabálás hallatszott. Kifutottam és láttam ahogy Sanzu sír és véres a szája. Mikey előtte állt.
-Mosolyogj.-nézte átható pillantással a földön térdelő fiút. Olyan volt, mintha megszállta volna valami.
-Mikey, fejezd be! Mit csináltál?-futottam oda hozzá, de egy erős ütést éreztem és a földre zuhantam. Rám se nézve megütött, és éreztem, hogy felszakadt a szám. Aztán nekicsapódtam valaminek, beverve a fejem. Shinichirot hallottam magam mögött, de már rég távolinak tűnt.
Egy kórházi szobában keltem, Baji mellettem ült. Amikor észrevette, hogy ébredezek felkapta a fejét.
-Ayane! Hogy érzed magad?-kérdezte.
-Mi történt?-nyöszörögtem, félig bekötött fejjel.
-Agyrázkódást kaptál, amikor beverted a fejed és...felszakadt a szemednél. Egy függőleges csíkban. Azt mondták maradandó.-mondta félve.-Mert-
-Mert Mikey megütött.-fejeztem be visszaemlékezve a mondatát.
Lépteket hallottam, a bátyám jött be a szobába két üveg narancslevet tartva a kezében. Az egyiket odadobta Bajinak a másikat pedig az ágy melletti polcra rakta.
-Hogy vagy? Az orvos azt mondta, hogy 2 nap múlva kijöhetsz.-ült az ágy szélére.
-És Haru?-néztem a két fiúra.
-A hegei neki is maradandók, de megbocsátott Mikeynak. Te meg tudsz neki valaha bocsátani?-bontotta ki a bátyám a saját üvegét. Nem feleltem. Arra gondoltam, hogy meg akarom szabadítani Mikeyt ettől a sötét árnytól, akármi is volt ez. A létezésének bizonyítéka három sebhely volt, amit én és Sanzu hordoztubk egy életen át.

1 héttel később

-Haru, Keisuke! Várjatok már!-futottam utánuk.
-Ayane, ha ilyen lassú vagy nem várunk meg.-nézett le rám Baji.
-Nem segítek a háziban.-húztam össze mérgesen a szemem.
-Azaz nem csinálod meg helyette.-mondta szórakozottan a másik, majd felszisszent miután tarkón csaptam.
Ugyanabban a lakóparkban laktunk, úgyhogy minden reggel együtt mentünk iskolába. Délutánonként a játszótéren játszottunk, de a két fiúnak dolga volt, ezért ott hagytak. Magányosan ültem az egyik hintán, amikor észrevettem 3 felsőbbévest, ahogy egy macskát rugdosnak. Már majdnem elindultam feléjük, amikor megjelent egy kislány és beszélni kezdett a 3 fiúval, akik meg akarták ütni, de ekkor egy köpenyes fiú jelent meg. Végignéztem ahogy megverik, majd elfutnak. Meglepődtem amikor megláttam Shinichirot, de amit igazán nem értettem az az volt, hogy kezet fogott a fiúval. Beszéltek valamiről, de azt már nem hallottam. Elbújtam egy fa mögé kicsit közelebb hozzájuk, így hallottam, hogy Shinichiro valamilyen erőátadásról magyaráz, majd elköszön és elmegy. Gondoltam beverte a fejét vagy ilyesmi, úgyhogy inkább hazamentem.