Sötét angyal /Tokyo revengers oc girl/

6

Egy évvel később

A Bonten mára egész Kantout uralta, és minden nagyobb banda eltűnt. A vezetők együtt éltek egy hatalmas épületben. A szervezet lassan kezdett maffiává alakulni. A feketepiaci ügyekbe is belefolyt, így nagyrészt ezekkel foglalkoztunk. Korábbi, és új kapcsolatokból lettek ügyfeleink, így kezdett fellendülni az üzlet. Épp nem volt semmi dolgunk, úgyhogy az épületben ültünk. Aznap elég meleg nap volt. Nagyjából élveztük az árnyékot, és semmittettünk. Kakucho a földön ült én pedig őt ölelve telefonoztam. Ran a hajammal szórakozott, Rindou pedig bátyja haját fonta. Szóval igazából fodrászosat játszottunk. Kakuchoval még közelebb kerültünk egymáshoz, szinte minden időnket együtt töltöttük. De most valahogy más volt. Nem tudtam mi, de már nem volt ugyanolyan a kapcsolatunk mint régen.

*

Estére kicsit lehűlt az idő, ezért felmentünk a tetőre. A korlátnak dőlve néztem a beszélgető Kakuchot, de szemem sarkában láttam, ahogy Ran összemosolygott Kokoval.
-Mivan?-húztam össze a szemem.
-Hercegnő, te szerelmes vagy.-mosolygott rám, mire kicsit elvörösödtem.
-Ez nem igaz.-fordultam el, hogy lelássak az épület tetejéről a nyüzsgő városra.-Csak barátok vagyunk, ennyi az egész.
-Ahogy ránézel, az nem egy egyszerű barát tekintete.-könyökölt mellém.
-Hülye vagy, Haitani.-hagytam ott. Bementem az épületbe és inkább lefeküdtem aludni. Reggel Rindou mellett keltem, ő még aludt. Megmosolyogtam a szuszogó fiút és felkeltem. Gondoltam felbosszantotta Rant, ezért jött át hozzám, úgyhogy hagytam aludni és a lehető leghalkabban kisurrantam a szobából. Egyenesen a konyha felé vettem az irányt és csináltam reggelit. Koko jelent meg a szemét dörzsölgetve. Két ásítás között köszönt és leült a konyhapulthoz.
-Mit kérsz?-mosolyogtam kedvesen.
-Rántottát.-tette le a fejét a pultra.
-Minek keltél fel ilyen korán?-kapcsoltam be a kávéfőzőt.
-Nemt'om, éhes voltam.
-Jó étvágyat.-tettem elé pár perccel később a még gőzölgő reggelijét és leülve mellé én is enni kezdtem.
-Aah köszönöm, mi lenne velünk nélküled.-látott neki. Lassan a többiek is megérkeztek és mindenki megreggelizett. Megettem a szendvicsemet és visszamentem a szobámba. Felöltöztem és felmentem Mikey irodájába, ugyanis tegnap behívott.
-Jó reggelt!-csuktam be magam mögött az ajtót, mire visszaköszönt.
-Ülj le. Lenne egy munkám számodra. A kérdés, hogy hajlandó vagy-e rá.-nézett a szemembe, de mivel kérdőn néztem rá, folytatta.-El kéne hallgattatni egy korábbi üzlettársunkat, Anami Yamotot. Menni fog?
-Arra esküdtem fel, hogy segíteni foglak. Ha ehhez gyilkossá kell válnom, boldogan leszek az.-emlékeztem vissza a napra, amikor megesküdtünk, hogy akár életünket is áldozzuk a vezetőnkért. Mikey letett elém két pisztolyt.
-Már rég neked akartam adni, de nem volt rá alkalmam. Ez egy könnyebb fegyver, mint a legtöbb, kisebb is, szóval könnyebben tudod használni.-mutatott a kisebbre.-Ez pedig olyan, mint a többieké.-emelte fel a másikat.
-Köszönöm.
-Tudsz lőni?
-A bátyám megtanított, igen.
-Itt vagyok főnök.-lépett be az ajtón Sanzu.
-A legjobbkor. Sanzu, ma elviszed Ayanét egy lőtérre, kiváncsi vagyok hogy lő.-dőlt hátra a székében. Kimentünk az irodából és kocsiba ültünk. Meglepően pontosan lőttem, nem számítottam rá, hogy ilyen jól megy, hisz évekkel ezelőtt lőttem utoljára. Visszaérve a Bontenbe összefutottam Rindouval, Rannal és Kakuchoval, akik felajánlották, hogy jönnek velem a bárba, aminek ez az Anami volt az egyik altulaja. Késő este indultunk el, a három srác öltönyben, én pedig egy fekete ruhában mentem. Leültünk egy asztalhoz és rendeltünk valamit. Rant nem igazán hatotta meg az első nagyobb munkám, úgyhogy elment valahova felszedni pár lányt, gondolom. Kakucho körbejárt és meg is találta a célpontomat, úgyhogy otthagyva Rindout, a fiúval együtt mentünk Anamihoz. A sebhelyes kicsit hátrébb állt, csak távolról figyelt, nehogy feltűnést keltsünk. Közelebb mentem az áldozatomhoz és az ölébe ültem. Azt hittem elsüllyedek, de nem volt jobb ötletem és nem akartam sokat húzni az időt. De legalább egy húszas éveiben járó férfi volt.
-Hé édesem.-mosolygott rám perverzül, azt hittem hányni fogok, de meg kellett tartanom a szerepem.
-Szívesen kényeztetnélek egy csendesebb helyen.-másztam a nyakába, mire felállt és megragadva a kezemet felvitt az emeletre. Néha visszanéztem, Kaku jött mögöttünk. A férfi bevezetett egy szobába, majd becsukta az ajtót. Közelebb jött és átölelve elkezdte felhúzni a szoknyámat. Egy asztal mellett álltunk, amin észrevettem egy vázát. Lassan felemeltem, hogy ne vegye észre és fejen ütöttem vele. Közben Kakucho észrevétlenül bejött az ajtón. A férfi megtántorodott és dühösen felém ütött volna, de Kaku megállította és lefogta. Elővettem a fegyveremet és a fejéhez tartva meghúztam a ravaszt, még mielőtt kiabálni kezdett volna. Sóhajtva kifújtam a levegőt és elindultam az ajtó felé. Kakuval visszamentünk Rindouhoz, aki már nem volt az asztalnál. Leültünk és vártunk, hátha megjelennek. Hosszas várakozás után észrevettem Rindout, aki addigra teljesen részeg volt. Felálltam és elindultam felé. Rindou közelebb jött és szorosan magához ölelt. A csípőmnél fogva táncolni kezdett velem. Hagytam neki egy kicsit, de aztán keze lejjebb csúszott és csókolgatni kezdte a nyakamat. Megpróbáltam eltolni, de reménytelennek bizonyult kiszabadulni az erős szorításból.
-Rindou, engedd el.-jelent meg hirtelen Kaku és megfogta a srácot a felkarjánál fogva.
-Miért, zavar?-kérdezte Rindou tovább táncolva. Kaku idegesebben elismételte magát, de a szöszi nem engedett el.
-Rindou, mi lenne, ha szépen hazamennénk?-éreztem meg Ran kezét a hátamon. Erre öccse elengedett és végre elindulhattunk. Az egész visszaút kínos csendben telt, Rindou útközben elaludt. Amikor odaértünk szinte kirepültem az autóból. Sietve elköszöntem, és berohantam a szobámba. Folyton kínos szituációkba keverem magam.

*

Lent ültem egy bárszéken az alagsorban és figyeltem, ahogy a többiek átrendezik a teret. Úgy döntöttek, hogy este ők bizony bulit fognak szervezni, ehhez viszont kénytelenek voltak rendet rakni. Én persze nem pakoltam, nehogy megerőltessem magam a nagy erőfeszítésben. Ekkor hirtelen hátulról megragadott valaki és felkapott a vállára.
-Nee, Ran, tegyél le!-sikítottam nevetve, miközben mindenáron megpróbáltam leesni a sok mocorgásommal. A többiek nevetve pakoltak tovább. Legalább a hangulatot sikerült meghoznom kicsit. Este 10 körül már lassan tele volt a hatalmas terem, a zene hangosan szólt, így kiabálva kértem egy italt a bárpult mögött álló Kokotól. Lassan megittam és felálltam, hogy megkeressem a többieket. Ekkor hátulról valaki megfogta a jobb karomat, a másik kezével pedig a derekamat. Észrevettem a pink tincseket és leesett, hogy csak Sanzu volt az.
-Felkérhetem a hölgyet?-kérdezte enyhén az alkohol hatása alatt.
-Hát hogyne.-fordultam felé mosolyogva. Táncoltunk egy kicsit, aztán megfogva a kezét, húzni kezdtem a tömegben. Végre rátaláltunk Kakuchoékra és velük maradva beszélgettünk. Leültem egy asztalhoz, Rindou pedig mellém csúszva átkarolta a derekamat, míg bátyja a vállaimon pihentette a kezét. Tőlük ezt már megszoktam, viszont ami furcsa volt, hogy Kaku elég távolságtartó volt és mintha ideges lett volna. Azon gondolkodtam, amit Ran mondott még korábban. Talán tényleg beleestem a fiúba. Pár lány próbált vele beszélni–ahogy a többieknek is elterelték a figyelmüket–,de hamar megunták a társaságát. Nem igazán volt buli hangulata. Közben fel-fel álltunk, körbejártunk a rengeteg vendég között. Elég késő lehetett már, mindannyian részegek voltak és nekem is kezdett jobb kedvem lenni. Kakuchoval beszélgettem, amikor Rindou, akár egy kiskutya, hátulról szorosan átölelt, a nyakamhoz hajolt és megszívta azt. Kitágultak a szemeim a hirtelen érzésre, de az előttem álló egyenesen dühös lett. Szinte kiálltak az erei és hirtelen felindulásból megütötte Rindout, aki hátrazuhant és mérgesen kiáltva a sebhelyes nevét, felé futott. Verekedni kezdtek, de gyorsan véget is ért a kis harcuk, tekintve, hogy Rindou a világát sem tudta. Csalódott pillantást vetettem Kakura és sietősen kimentem a hátsó ajtón. Egy kisebb belső udvaron voltam, ahonnan át tudtam menni a lakórészbe. El is indultam, amikor meghallottam magam mögött az ajtó csapódását. Hátrapillantottam és szembenéztem az utánam futó Kakuchoval.
-Miért csináltad?-néztem rá dühösen.
-Sajnálom, én csak..-nézte a földet.
-Hagyjuk.-fordultam el tőle és tovább mentem.
-Én csak nem hiszem el, hogy ennyire vak vagy.-kiabált utánam, mire idegesen megfordultam.-Teljesen egyértelmű, hogy bejössz Rindounak, rád van szállva hetek óta.
-És téged ez miért is zavar?-kiabáltam én is feszülten.
-A rohadt életbe, mert kibaszottul szeretlek téged. Szeretlek és te ezt nem vagy képes észrevenni végre.-akadt ki teljesen. Láttam rajta, hogy hirtelen felindulásból mondta és lassan leesett neki, hogy mi is hagyta el a száját. Ahogy kimondta ezt a pár szót, hirtelen melegséget éreztem. Elindultam felé és megállva előtte a szemébe néztem. Megfogtam az arcát és közelebb hajoltam. A derekamnál fogva magához húzott és kissé lejjebb hajolva hosszan megcsókolt. Éreztem a pillangókat, amiket a filmekben hallani, de eddig a pillanatig nem hittem bennük. Elváltam ajkaitól és mosolyogva a szemébe néztem.
-Menjünk sétálni.-húztam magam után. Bólintott, nem bírta abbahagyni a mosolygást.
Összekulcsolta ujjainkat és kinyitotta az utcára vezető kaput. Sétáltunk az éjszakai utcákon, alig pár autó haladt el mellettünk. Végigbeszélgettük a sétánkat, aztán visszaérve már alig álltam a lábamon, félig aludtam. Kaku felkísért a szobámba. Ezután valamikor elaludhattam.